Imával a cél felé

„…Pál elhatározta a Lélek által, hogy …Jeruzsálembe megy.” (Ap Csel 19:21)

Talán ismerős számunkra annak a csalódottságnak az érzése, ami akkor vesz rajtunk erőt, amikor valamit elhatározunk, de aztán végül semmi sem lesz belőle. Rengeteg mindenre vágyunk életünk során, de minél inkább megismerjük, milyen Istennel járni, annál inkább tapasztaljuk meg azt is, hogy terveinknek csak azon része teljesül, amelyek Isten számára is helyénvalóak. Csak azokon nyugszik az Ő áldása, amelyekre az Ő Lelke ösztönöz minket.

Ezért okolhatjuk az akaratgyengeségünket, csekély hitünket vagy épp Istent, hogy miért nem alakít számunkra kedvezőbb körülményeket, miért nem áld meg több lelkesedéssel, örömmel, tűzzel, mindazzal, amit szükségesnek érzünk ahhoz, hogy elérjük céljainkat … Mert talán nem azzal van a gond, hogy Isten ne tudná megadni számunkra azokat a bizonyos vágyott dolgokat. Ahogyan én látom ezt, sokkal inkább arról van szó, hogy nem vagyunk kellően kitartóak, ha arról van szó, hogy imában kérjünk.

Gyakran annyira bonyolult elképzeléseink vannak az Istennel való kapcsolattartásról. Fennköltnek és szertartásszerűnek képzeljük az egészet, netán kényszernek tekintjük. Mintha az ima egy „nyűg” lenne, amit csupán a kiváltságosok képesek kitartóan, napi rendszerességgel gyakorolni.

Azt gondolom, és ezt önmagamra is értem, hogy gyakran mi magunk ítéljük önmagunkat arra a sorsra, hogy egy helyben kelljen toporognunk, hogy napról napra ugyanazokat a köröket fussuk az életünkben. Esetenként egyedül önmagunknak köszönhetjük azt is, hogy tetteink erőtlenek, hatástalanok. Mi gyakran megtesszük azt, amit mi jónak látunk, de nem imádkozunk… Nem kérjük, hogy Isten vizsgálja meg az álmainkat, a vágyainkat, nem Tőle kérünk tanácsot a megvalósításhoz, vagy ahhoz, hogy viselkedésünkön, hozzáállásunkon hogyan kellene változtatnunk. Észre sem vesszük, hogy akár napi szinten hányszor követjük a saját hibás elgondolásainkat, miközben azt várjuk, hogy a dolgaink jobban működjenek.

Szükséges, hogy képesek legyünk Isten iránti szeretetből imádkozni! Azonban amíg nem értjük meg, hogy az ima nem csupán Isten iránti tisztelet, hanem valójában értünk van, addig a törekvéseink sem lesznek olyan eredményesek, mint amilyenek Vele lehetnének! Gyakran fel sem fogjuk, mekkora erőforrás rejlik abban az időben, amelyet az Istennel való beszélgetésekre szánunk.

Jézus ezt mondta: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek,és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” (János 14:12-14)

Jézus szó szerint azt mondja, hogy aki hisz benne, az szintén képessé válik megcselekedni mindazt, amit Ő. Ez olyan hihetetlenül hangzik a reális ész számára, hisz hol vagyunk mi Hozzá képest, de fel kell ismernünk, hogy nem önmagunk erejéből válunk képessé a nagy dolgok meg cselekvésére, hanem maga Isten tesz késszé erre. De ehhez be kell engednünk Istent az életünkbe.

Ha van valami, amit tenni akarunk a változásért, amiről meggyőződéssel hisszük, hogy számíthatunk benne Isten támogatására, akkor legyen végre fontos a számunkra az is, hogy kitartással kérjünk Tőle! Hogy az utat, melyen a céljaink felé haladunk, egy folyamatos Vele való kommunikáció szője át. Higgyünk benne, hogy Isten megajándékoz látással, hogy jó céljaink lehessenek, bölcsességgel, hogy felismerjük azokat, amelyek nem a javunkat szolgálják, s hogy Ő tesz késszé bennünket arra is, hogy a Tőle kapott álmaink valósággá lesznek, képesek legyünk Neki tetszően megélni azokat.

Dolenai-Balogh Beáta

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

balogbeaMég keresem a helyem az életben, még nem találtam rá arra a valamire, amiben igazán jó vagyok.  Ezért a legtöbb cikkem valamilyen formában az álmaink, céljaink kereséséről, megtalálásáról és a megvalósításukról szól.

Érdeklődést és csodálatot vált ki belőlem bármi, ami  értéket hordoz, megérint, inspirál, jóra ösztönöz vagy segít másképp látni a világot. Nagy álmom, hogy olyan emberré váljak, aki valami hasonlót vált ki másokból. Emellett a legfontosabb törekvésnek azt tartom, hogy bármi is az, amire rátalálunk hivatásként, meg kell találnunk a módot, hogy Isten és mások szolgálatába állítsuk. Nem azért, mert kötelességnek tartom keresztyénként, hanem mert ebben érzem a szabadságot, ebben látom annak a lehetőségét, hogy elnyerhessem Isten áldását.

„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsoltárok 143:10)