Best of Reformáció 5.- Zwingli Ulrich

Valahogy mindig vonzódtam a nevéhez. Zwingli, Zwingli Ulrich – érdesen dallamosnak találtam, szerettem ízlelgetni. Furcsa mód talán épp e zengő nevű nagy reformátorral vitáztam volna a legnagyobbat, ha lehetőségem lett volna egy asztalhoz ülni vele. Hogy miről? Hát a zenéről és annak helyéről.

Névjegy

  • 1484-ben született a svájci Wildhausban.
  • A bécsi és baseli egyetemeken végzett tanulmányokat.
  • 1506-ban pappá szentelték, majd Glarusban és Einsiedelnben tevékenykedett plébánosként.
  • 1518-ban a zürichi székesegyház szónokává tették.
  • 1519-ben elkezdte szónoki ténykedését, s prédikációi révén hamarosan nagy hírnévre tett szert.
  • 1523-ban Zürichben 67 tételben foglalja össze és adja ki nézeteit.
  • 1525-ben az egész zürichi kanton Zwingli reformjai szerint tért meg.
  • 1529-ben a katolikus kantonok szövetségre léptek a protestánsok ellen.
  • 1531-ben a kappelni csatában legyőzték seregét, s ő maga a csatatéren esett el mint a protestáns csapatok tábori lelkésze.

1522. Zwingli Ulrich olyan kényes témák kapcsán lépett fel az akkori babonás Svájcban mint a szentképek tisztelete, a búcsúcédula árulása, a böjtölés és a cölibátus. Ezzel elindította a svájci reformációt. Megmozgatott minden követ a változás érdekében: levelet írt a konstanzi püspöknek, javasolva, hogy csak a Bibliát alapul véve prédikáljanak. Határozottan kiállt a papi nőtlenség ellen – olyannyira, hogy később maga is megnősült. Habár elöljárói többsége eretneknek nyilvánította, nem csüggedt, és munkája nem maradt gyümölcs nélkül: Zürich városi tanácsa összehívta az első zürichi disputát. Igazi mintapéldája lett az okos érvelésnek: 1523-ban közreadott 67 tételének vitáján ellenfelei csak a hagyomány és a zsinat tekintélyére tudtak hivatkozni. Ennek hatására tételeit a környék legtöbb papja elfogadta. A következő nagy lépésként a második zürichi disputa nyomán feladták a nőtlenséget, megreformálták a liturgiát, a képeket, szobrokat és orgonát kirakták a templomból. Úrvacsorai istentisztelettel váltották ki a misét, a rendházakat feloszlatták, megújították a keresztséget és fordítani kezdték a Bibliát.

A reformációban és a nagy reformátorok életében, munkásságban nekem talán az evangélium Krisztus mennybemenetel utáni terjedésével való párhuzam tetszik a legjobban. Amikor Pál és a többi apostol elindul hirdetni az Igét, nem értenek mindig mindenben egyet. Vannak, akik például teljesen külön utakon folytatják (lásd Pál és Barnabás). Isten nem szól közbe tüzes nyíllal vagy egyéb radikális módszerrel, hogy ejnye, gyerekek, hát miféle példát mutattok… Hagyja, hogy tegyék a dolgukat a maguk temperamentumának, világnézetének, hátterének befolyásában – és az evangélium terjed, Isten életeket, korszakokat formál át. Valahogy így látom a nagy reformátorokat is. Habár Zwingli és Luther véleménye sok ponton egyezett, akadt, amiben sehogy sem tudtak közös nevezőre jutni. A többi között élesen szemben állt véleményük az istentiszteletről és miséről. Míg Luther Krisztus teste és vére valós jelenlétét hirdette a kenyérben és borban, addig Zwinglinél az anyagi elemek nem azonosak Krisztussal, csak az Ő isteni jelenlétére mutatnak. A vita odáig fajult, hogy Lutherék nem ismerték el a svájci mozgalmat valódi hitújításnak. 1529-ben, az úgynevezett Marburgi dispután Zwingli és  Luther a legtöbb kérdésben ugyan egyetértett, de a fentiek miatt Luther kezet sem fogott ellenfeleivel: itt váltak szét végleg a lutheri és kálvini tanok.

A három nagy reformátor, Luther, Kálvin és Zwingli zenei kérdésekben sem értett egyet. Zwingli teljesen elvetette a zene használatát az istentiszteleteken, a szentképekhez hasonlóan az orgonákat is kivitette a templomokból. Kálvin hosszú ideig rágódott a kérdésen. Végül aztán engedélyezte a zsoltárok éneklését, de szigorúan csak egyszólamúan, a hangszeres kíséret pedig szóba sem jöhetett. Ennek köszönhetjük a református énekeskönyvekben máig használt genfi zsoltárokat. Luther képzett, jó érzékű zenekedvelőként- és szerzőként istentiszteleti reformjában a zenének központi szerepet szánt. Ő a teológia után ezt tartotta a második legszentebb dolognak a világon, szerinte Isten a zenén keresztül is hirdeti evangéliumát. Épp ezért az új „német mise” kialakításában a híres muzsikust, Johann Waltert kérte fel közreműködőnek. Praktikus, vagy inkább jó stratégiai érzékkel korának zenei művészetét céljai szolgálatába állította.

Ugyanakkor nem lehet azt állítani, hogy Zwingli „komor keresztyén” lett volna. Az, hogy az istentiszteleti liturgiában nem adott helyet a zenének, nem jelentette azt, hogy teljesen elvetette volna a muzsikát. Ő maga tíz hangszeren játszott, népes családjában rendszeresen szerveztek jókedvű összejöveteleket. Nagy vitapartnere, Luther 1529-ben, vitájuk után azt írta róla, hogy Zwingli víg kedélyű, életvidám, őszinte, figyelmes társalkodó.

Zwingli 1531-ben, a katolikusok elleni kappelni csatában vesztette életét. Élete ugyan véget ért, tanait, a valódi keresztény államról való elképzeléseit azonban tovább éltették, fejlesztették követői. Genfben e gondolatot karolta fel Kálvin, teológiáját pedig Bullinger folytatta. Hagyatékában pedig mi, TeSók is sok követnivalót találhatunk – a teológiai elvek mellett az intelligens vitázás művészetét, az eltérő vélemények felvállalását, a nyitott szellemet, a műveltség iránti vágyat mindenképpen érdemes példaként szem előtt tartani.

Kocsis Julika

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

kocjuli28 éves református hívő keresztyén vagyok. Egy civil szervezet munkatársaként rendezvényszervezéssel és újságírással foglalkozom. Tanulom az életet, a problémamegoldást, kitartást, a Fentiekben gyökerező, körülményektől független örömöt. Nagyon szeretem a zenét, Isten különleges ajándéka ez a csoda. Úgy gondolom, ebben az életnek nevezett izében a legbonyolultabb s néha legfájdalmasabb, mégis a legszebb, legfontosabb értékeket emberi kapcsolataink jelentik. Egyik fő célom, hogy megtanuljak jól szeretni, s ebben ki más lehetne a tanítómesterem, mint maga a SZERETET. Örülök, hogy itt vagy, olvasol, hogy írhatok Neked – és magamnak.