Hogy Jézus követőjeként mit és hogyan mondjunk Istenről nem hívő ismerőseinknek, arra, bevallom, nem tudok jó receptet írni. Talán nem is lehet néhány támponton kívül mást adni ebben a témában, úgymint: légy alázatos, nyitott, őszinte, ne ítélkezz és ne erőltess – a többit pedig bízd a Mindenhatóra. S bár én magam szívesebben olvasnék egy írást arról, hogy pontosan mit tegyek, mégis, remélem, hogy téged is közelebb visznek a magad válaszához az alábbi pontok, melyeket – e sorok írója szerint – inkább ne mondj, amikor nem keresztyén ismerősökhöz szólsz.

  1. Hallottál már Jézus Krisztusról?

Nem, még sosem hallottam a világtörténelem leghíresebb alakjáról…  Az ok, amiért az ismerősöd nem keresztyén, valószínűleg nem az, hogy még sosem hallott a koncepcióról és Jézus személyéről. Lehet, hogy még nem hallotta a megfelelő vagy meggyőző információkat, az is lehet, hogy nem ismeri a teljes történetet, vagyhogy eddig még sosem gondolkodott el komolyan a témán, de a „hallottál-e már Jézusról?” egyszerűen nem egy jó jégtörő kérdés.

  1. Csak olvasd el a Bibliát.

Bár teljesen jó szándékú a tanács – mint általában mindegyik pontja ennek a listának – mégsem biztos, hogy bárkit előrevinne. Egy kételkedő, az élet nagy kérdésein gondolkodó nem hívőt ezzel a mondattal csak lerázni, letudni lehet, az pedig nem a legjobb megoldás. Ráadásul a Biblia nem könnyű olvasmány és mindnyájunknak szüksége van segítségre olykor az értelmezésében.

  1. Tévedsz.

Ez olyasmi, amit gondolhatunk, de nem mindig segít, ha kis is mondjuk. Helyette inkább kérdezzünk és próbáljuk meg megérteni, miért gondolja beszélgetőtársunk azt a világról, amit gondol. És aztán, ha érdekli, akkor meséljük el mi is a saját történetünket. Miért hiszünk Istenben, és mit tett az életünkben, ami miatt keresztyénné lettünk.

  1. De a Biblia azt mondja….

A Biblia Isten szava. Mi hisszük ezt, de egy nem hívő számára nem jelent meggyőző érvet valami, ami a keresztyénségen belül igen. A bibliai tanításokkal való érvelés már előfeltételezi, hogy elfogadtad a Szentírást, mint igazságot.

  1. Isten nélkül soha sem tapasztalhatod meg a valódi boldogságot.

Értem a jó szándékot a mondat mögött, és azt is értem, hogy akik elfogadták Jézust megváltójuknak, azoknak valóban van okuk a boldogságra, még a nehéz időkben is, hiszen bizonyosak lehetnek abban, hogy örök élet vár rájuk, és hogy soha nincsenek egyedül. Tényleg csak ezt a boldogságot szeretnék továbbadni. Mégis, ha valakinek, aki történetesen boldognak érzi magát, ezt mondjuk, azzal egyrészt kisebbítjük a boldogságát, másrészt megfosztjuk őt a jogától, hogy saját maga döntse el, boldog-e vagy sem.

+1 „Állatodat más fajtával ne párosítsd! Ne vesd be meződet kétféle maggal! Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát!” (3Móz, 19,19)

Mint azt a fenti példával illusztrálni próbáltam, nem minden bibliai ige alkalmas az evangélium továbbadására. Amúgy is veszélyes dolog a szövegkörnyezeten kívül kezelni a Szentírás részeit. Isten akarata az, hogy az őt követők minél mélyebben és teljesebben ismerjék az egész Bibliát, és tudják azt helyesen alkalmazni. Ez nem erre volt példa.

A lista persze ezzel nem teljes. Ha ki tudnád egészíteni valamivel, hozzászólásban megteheted.

Molnár-Kovács Dorka

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .