Krisztus hét szava a kereszten

Ünnepeink közül talán a húsvét az, ahol leginkább látható, hogy egymásnak feszül az evangélium dialektikája (kettőssége). Halál és élet, temetés és feltámadás, bűn és kegyelem – mind a kereszten ütközik egymással és Jézus Krisztus feltámadása után is a kereszthez vezet el bennünket. Nagypénteki bejegyzésünkben figyeljünk Jézus utolsó szavaira, amelyeket a kereszten mond. Nekünk is mondja, értünk is mondja. Gondolatban telepedjünk le a kereszt lábánál és lássuk meg azt, hogyan halja Jézus a bűnünk halálát és hogyan végzi el megváltásunkat.

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

Jézus halála előtt megéli azt, amire a hegyi beszédben a sokaságot tanította. „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket”. Utolsó óráiban azt teszi, amit ma is tesz értünk a mennyben: közben jár a bűnösökért az Atyánál. Jézus, az üldözött, imádkozik üldözőiért. Tudta, hogy értük kell szenvednie, azért, hogy legyen számukra bocsánat. Hogy legyen számunkra bocsánat. Jézus szenvedésére emlékezve legyen ez a fókuszpontban.

„Még ma velem leszel a paradicsomban.”

Azonnali vigaszt ad a haláltusáján lévő nyomorult latornak. Megváltást és üdvösséget ad a bűneit megvalló bűnös embernek. Irgalmat és kegyelmet ígér még utolsó perceiben is az elveszett, megnyugvásra éhes és feloldozásra szomjas szerencsétlennek. A jövő élet reménységét nyújtja az életét eltékozló, féktelen embernek. Önmagát adja az Őt nélkülöző létnek. Tudom, átérzem, megértem, ebből élek – hiszen ezt mind nekem is adta.

„Asszony, nézd: ő a te fiad … Nézd, ő a te anyád.”

Gyermeket elveszíteni az egyik legborzalmasabb veszteség az emberi életben. Elsőszülöttet elveszíteni: felfoghatatlan. Mindezt végignézni: kitörölhetetlen az emlékezetből. Jézus ebben a helyzetben szólítja meg anyját, s ragadja meg az utolsó perceket a vigasztalásra. A szeretett tanítványra bízással mankót nyújt Máriának a további élethez és fontos üzenetet ad át ezzel számunkra is: „… én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké:  az igazság Lelkét”. Ő nem hagy magunkra, gondja van ránk.

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

Pedig Ő tudta a nagy tervet is, értette a koncepciót, hiszen a szentháromság lévén tőle ered. Ő találta ki. S most mégis azt kérdezi, hogy hogy hagyhatta el az Úr a legnehezebb percekben. Ez az egyetlen rövid mondat bizonyítja, hogy éppúgy ember volt, mint én. Nem istenként vállalta a gyötrelmeket, hanem pontosan azokkal a fájdalmakkal és bizonytalan érzésekkel együtt, amikkel én is nekiindultam volna. S innen tudom, hogy valóban most is velem sír és velem nevet: nem csupán én kaphatom meg az ő isteni részét, én is Őbenne élek emberként. Egymás részei vagyunk.

„Szomjazom.”

„Szomjazom”. Kaparó torok, száraz nyelv, tikkadtság, szédülés, végtelen gyengeség… Mennyire emberi, mennyire valóságos. „Szomjazom”. Fájdalom, elesettség, megtiportság, kínlódás… Hiába minden szépítés, hiába az idő távolságának lagymatag fátyla: a szomjazó Jézus kegyetlenül meg van törve, meg van gyötörve. Ezek valós érzések, valós szenvedés. S mikor engedem, hogy ez hozzám igazán elérjen, akkor fáj nekem ez a szenvedés. Segíteni akarok rajta, inni adni neki, óvatosan leszedni a keresztről, babusgatni, dédelgetni, kimosni a sebeit – de csak állhatok a kereszt alatt és nézhetem, ahogy a jézusi szeretet netovábbja megvalósul. A teljes kiszolgáltatottság. S mindez értem.

… köszönöm…

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet…” Tehetetlenség. Nincs más kiút, nincs mit tenni már, vége van – vagy közel van a vég. Ez az a pont, amikor az egyetlen lehetőségünk, ha teljesen összekapcsolódunk az Istennel. Letesszük a lelkünk, az életünk a kezébe. Odahelyezzük a gondjainkat, a szeretteinket, a betegségünket, a jövőnket. Odaajánljuk Neki, kezdjen végre valamit velünk, mert Ő az egyetlen, aki kezdhet. Mert terve van. Nem látjuk, nem értjük és nagyon fájhat is – de Neki terve van velünk, még ezzel az ürességgel, a tehetetlenséggel is. Ez a terv nagyobb, mint mi. Ez a terv nagyobb, mint az Ő saját, szeretett Fiának az emberi élete volt… Vágyom arra a kapcsolatra, amikor Atyám kezébe ajánlhatom a lelkem, és engedem, hogy véghezvigye az Ő bölcs és nagyszerű terveit.

„Elvégeztetett!”

Az utolsó szó, ami elhangzik a kereszten a haldokló Jézus szájából. Elvégeztetett földi szolgálata. Megtette, amiért elküldte Őt az Atya – gyógyított, tanított, hitet ébresztett és életet adott, végül bűnné és átokká lett a kereszten érted. Elvégeztetett élete. Végéhez közelít a küzdelem, de hogy győzhessen minden istenellenes hatalom felett, oda kell adja az életét és ez fáj neki. Elvégeztetett megváltásod. Szabad az út az életbe.

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

homgyulaHuszonöt és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.

zilreka

Aki vagyok: gyermek, testvér, feleség, beosztott lelkipásztor és a blog kiadványokért felelős szerkesztője.

Ahol felnőttem: Magyarország – Csongrád és Kecskemét. Ahol felnőtté váltam: Debreceni Református Hittudományi Egyetem – itt ismerkedhettem meg a párommal és rajta keresztül ezzel a hihetetlenül remek csapattal is.

Legjellemzőbb ismertetőjegyem: a nevetésem. Ezen felül szeretek rajzolni, sétálni, olvasni, kávé mellett nagyokat beszélgetni, alkotni, focizni és zenélni. Leginkább pedig ezzel a csapattal szeretek együtt dolgozni. :)

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!

5 szóban rólam: keresztyén, feleség, PhD-hallgató, tanársegéd, blogger.
5 munka, amit rendszeresen végzek: egyetemi oktatás, tudományos kutatás, tárlatvezetés egy galériában, blogolás, design-munkák.
5 szóban az életfilozófiám: Szeretnék minden nap jobb lenni.
5 hely, ahol otthon vagyok: Beregszász, Debrecen, Newport, Beregrákos, Csongor.
5 tulajdonságom: lelkes, vidám, aggodalmaskodó, türelmetlen, tudatos.
5 dolog, amit szeretek:  amerikai late night show-k, futás, self-help könyvek, kávé, utazás.
5 dolog, ami fontos nekem: Isten, család, Kárpátalja, a fejlődés, a TeSó blog.

menyus

Nigriny-Demeter Adrienn (Menyus) vagyok. A Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány koordinátoraként, valamint pályázatíróként dolgozom Beregszászban. Szeretem a rugalmas munkaidőmet, mert így megengedhetem magamnak, hogy a munkám mellett sok egyébbel is foglalkozzam. Isten kegyelméből fantasztikus család áll mellettem, Beregszászban élünk. Amikor dühös vagyok a világra, festek. A TeSó blog hasábjaira elsősorban filmajánlókat írok.

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

Papíron huszonéves, odabent 8 és 80 egyszerre. Nincs hosszútávú, stabil munkám, az egyetlen szilárd terület a pedagógia világa. Ezen belül néha hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatok, néha élménypedagógiával vagy szexuális neveléssel foglalkozom, néha egyetemen dolgozom, néha pedagógusképzést tartok, vagy egyszerűen csak besegítek valahol valamibe, amiben értéket, lényegi dolgot találok.
Állítólag örök csavargó, szerintem viszont az időm nagy részét a fejemben töltöm, az meg eléggé egyhelyben van. Azért az igaz, hogy ha utazhatok, írhatok, főzhetek, a legjobb barátaimmal lehetek, és közben még a Jóbarátok is megy a háttérben, akkor elég boldog vagyok.
Istenben azt szeretem a legjobban, hogy mindig elképesztő kalandokba küld, és folyton felemel, de azért közben jó sokszor összetör, hogy sose feledjem: az alázat az egyik legfontosabb érték, amit életem végéig szeretnék megőrizni.