Bibliakinyitó imádság:
Mondd el háromszor ezt a rövid fohászt, ízlelgesd egyenként szavait!
Uram, Te vagy az Út, az Igazság és az Élet. Te vagy az ajtó, amelyen keresztül utunk lehet az Atyához. Te vagy a Hajnalcsillag, amely utat mutat nekünk. Hiszem ezt és azt is, amit ma mondani akarsz. Kérlek add, hogy minél jobban értsem is, amit megérthetek. Ámen.

Olvasmány: Jób 24

Tanulmány: Határokat mozdítanak el, nyájakat rabolnak el, és legeltetik. Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik. Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának. Olyanok, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek. Jób 24,2-5

Kedves TeSó, mai olvasmányunk telve van panasszal. Engedd, hogy Jób panaszáradatának segítségével a te panaszod is megtalálja a hangját Isten előtt! Segítségül néhány kérdés a kiemelt igeszakaszhoz, kérlek válaszolj rájuk átgondoltan és írásban:

  • „Határokat mozdítanak el…” – emberi életünkhöz hozzá tartozik a határok létezése. Határokkal vesszük körül, ami a miénk. Volt-e már olyan, hogy elvették, kisajátították a tulajdonodat, amit másoktól kaptál? Mit éreztél? Mit érzel azokkal szemben, akik elveszik mások tulajdonát? Mit érzel azokkal kapcsolatban, akik a történelmi határokat elmozdítva feldarabolták a magyar nemzetet?
  • „…nyájakat rabolnak el és legeltetik” – a nyájakat az ember nem örökölte az ókorban, hanem maga szaporította. Volt-e már olyan, amikor elvették valamidet, amiért nagyon keményen megdolgoztál? Lehet ez elismerés, prémium, akármi, amibe belefektetted szíved-lelked és mégis más profitált belőle. Érezted-e már magad ilyen módon kisemmizve?
  • „Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik” – a szamarat igen sokoldalúan hasznosították, szimbolizálta többek között a jólétet és felmérhetetlen támogatást biztosított azoknak, akiknek kevesük volt. Ugyanígy az ökör is hatalmas értéket képviselt. Mégis voltak olyanok, akik elvették ezeket azoktól, akikért nem állt ki a családfő – az árvákat és özvegyeket ezért védi külön az Ószövetség. Volt-e már olyan, hogy láttad, amint elvettek egy védtelen férfitól vagy nőtől valamit? Lehet ez pénz, egy tárgy, egy sikerélmény, de lehet a tisztessége is egy közösség előtt. Mit éreztél ekkor? Mit tettél ekkor? Miért maradtál tétlen, ha tétlen maradtál – miért cselekedtél, ha cselekedtél?
  • „Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának” – Vannak olyan gonosztevők, akiknek hatalmuk van egy egész ország felett. Hogyan érzel az országod vezetői iránt? Mit teszel, amikor szembesülsz azzal, hogy feletted is van hatalmuk?
  • „… a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek” – ha kicsit visszaolvasol, láthatod, Isten teremtett olyan állatokat, amelyek csak a pusztában érzik magukat otthon. Ezeknek az állatoknak a pusztaság a gondviselés helye, ahol mindig találnak valami ennivalót. Hasonló tapasztalatról számol be Dávid király is, amikor arról ír, hogy ellenségei szeme láttára Isten gondot visel rá, asztalt terít neki (Zsolt 23). Tapasztaltad-e már Isten ilyen gondviselését? Ha igen, mikor és hogy?

Jób panaszáradata körülmos egy témát, mint a tenger dagálya egy világítótornyot, amely egy sziklára épült: Isten igazságossága. Hogyan lehet Isten igazságos, mikor az ártatlan szenved, és a bűnös prosperál? Jó kérdés. Maga Jób sem ad olyan választ, amilyenre számítanánk: visszakanyarodik a probléma forrásához. A probléma abszurd, ezért a megoldás is az: Isten igazságtalanságának látszatával szembesülve egyedül Isten igazságosságához fordulhatunk.

Az 1940-es években a varsói gettóban történt az alábbi történet. A fogvatartott zsidók között egy nap titkos üzenet járt körbe: gyűljetek össze este a hatos barakkban! Az érintettek összegyűltek, majd amikor a legidősebb rabbi határozatképessé nyilvánította a gyűlést, megindult a tárgyalás, mégpedig a bírósági tárgyalás: a választott nép pere Istennel szemben. Mintha Jób könyve elevenedett volna meg a résztvevők szeme előtt: a kinevezett vádló vádolta Istent, mert engedte, hogy a választott népet fogságba vigyék. Engedte, hogy a bűnösök uralkodjanak, vért ontsanak. Engedte az árvák, özvegyek elnyomását. Engedte, hogy a szegényeket, nyomorultakat elnyomják. Jöttek a vádak, és a vádbeszéd végén lehetőséget kapott a kinevezett védőügyvéd is, hogy megvédje Istent. A beszédek végén az esküdtszék visszavonult, hogy tanácskozzon, majd visszatértek és a legidősebb rabbi, a gyűlés elnöke kihirdette az ítéletet: „Az esküdtszék döntése szerint az Úr – áldott legyen nagy neve – bűnös abban, hogy engedte népét eljutni eddig, illetve nem viselt gondot ránk.” A kijelentést hatalmas, mély csend követte. Majd valaki feltette a kérdést, ami mindenkit furdalt: „Mit tegyünk hát akkor?” A rabbi rögtön válaszolt: „Mit tehetünk? Imádkozzunk hozzá.”

Isten igazságáról lehet beszélni, lehet vele kapcsolatban érvelni rendkívül terjedelmesen. Azonban egyetlen érv sem helyettesíti a személyes bizalmat, ami a látszólagos igazságtalanság ellenére Istenhez fordul. Áldásos ez a bizalom, mert sok alkalommal az, amit Isten igazságtalanságaként tapasztalunk meg, csak az emberi türelmetlenség spontán válasza a jelenlegi helyzetre. Milyen jó, hogy Isten tud várni – célja van azzal is, hogy Jóbot egész mélyre engedi a szenvedésben, célja van velünk, világunkkal is. Bízzunk ma az Ő jóságában, igazságában méginkább!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .