Böjti ige-percek 16.

Nappal forróság, éjjel fárasztóan hideg van. Vándorlok és alig alszom. Fáradt vagyok. Éhes vagyok. Szomjas vagyok. Uram, adj erőt a folytatáshoz! Adj kitartást ahhoz, hogy Gondoskodó Atyámra koncentráljak és ne arra, mennyire megterhelő ez a pusztai vándorlás!

Olvasd el: 2 Sám 16,1-4

Nagyító alá: 2Sám. 16,1-2; 2Sám 17,29

Amikor Dávid egy kevéssel túljutott a hegytetőn, szembejött vele Cíbá, Mefibóset szolgája, két fölszerszámozott szamárral. Volt rajtuk kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett gyümölcs és egy tömlő bor.  A király megkérdezte Cíbától: Mit akarsz ezzel? Cíbá így felelt: A szamarak legyenek a király háza népéé, hogy azokon járjanak, a kenyér és az érett gyümölcs legyen a szolgák étele, a bor pedig legyen annak az itala, aki elfárad a pusztában. (2Sám 16,1-2)

…továbbá mézet, vajat, juhtúrót és tehénsajtot vittek eleségül Dávidnak és a vele levő népnek. Mert ezt mondták: Éhes, fáradt és szomjas lett a nép a pusztában. (2Sám 17,29)

Írd le a tanulmányozandó igeverseket, szakaszokra bontva: minden vesszőnél, pontnál állj meg és kezdj új sort! Amikor készen vagy egy sorral, állj meg, olvasd el újra, lehunyva a szemed képzeld magad elé az eseményeket, amit leírtál!

  • Lásd a szemeid előtt Dávidot: hogyan nézhetett ki a nép vezetője? Hogyan bírhatta a hegyen való túljutást a forróságban?
  • Kivel találkozott Dávid? Miért lehet fontos, hogy kinek a szolgája? Mik az előzményei ennek az ismeretségnek? (vesd össze a következő igehelyekkel: 2Sám 9; 19,25-31)
  • Dávid látja, hogy Cíbá két szamarat hoz, mégpedig alaposan fölszerszámozva. Miért hoz ez az ember két szamarat, és hova tart? Miért nem kér (vagy kap kérés nélkül) a láthatóan fáradt Dávid király azonnal ételt és italt?
  • Kétszáz kenyér… el tudod képzelni, hogyan voltak felrakva a kenyerek a szamarakra? 100-100 kenyér mindegyik szamár hátán. A kenyérhez járul 50-50 csomó aszú szőlő is… a szőlő mellé még 50-50 adag érett gyümölcs…. végül egyetlen tömlő bor. Rajzold le a két fölszerszámozott szamarat! Közben képzeld magad elé, ahogyan embernek és állatnak egyaránt nehéz lehetett a pusztai forróságban ekkora terhet cipelni.
  • Dávid bármennyire is fáradt és éhes, nem kér enni. Az érdekli, hogy mi a szándéka Cíbának ezzel a rengeteg élelemmel. “Mit akarsz ezzel”? Mit akarsz elérni, kedves Cíbá? Vajon mit akar elérni Mefibóset (Cíbá ura)?
  • El tudod képzelni, mekkora öröm lehetett ezt a rengeteg ételt meglátni, megízlelni a pusztában? Mekkora hála lehetett Dávid és a nép szívében mindezt látva? Képzeld magad Dávid helyébe! Mit éreznél hasonló helyzetben? Hogyan viselkednél abban a pillanatban? Mit éreznél? Hogyan viszonyulnál a továbbiakban az ajándékozóhoz?
  • Milyen érdekes, ahogyan a körben élők gondolnak Dávid népére. Pontosan tudják, milyen a pusztában lenni huzamosabb ideig. Észben tartják, átérzik, megértik Dávidék helyzetét. Gondoltak arra, hogy biztosan fáradt, éhes, szomjas ez a nép. Így hát küldtek nekik élelmet, hogy biztosítsák a túlélést. Most állj meg egy pillanatra, hunyd le a szemed, és képzeld magad Cíbá helyébe… Megtörtént már veled, hogy észrevetted mások szenvedését? Nyújtottál már segítő kezet ott, ahol épp arra, és épp akkor volt szükség? Akár igen, akár nem a válaszod – mit éreztél az ilyen helyzetekben? Mit fogsz tenni most, hogyha ma Isten eléd hozza a nyomorúságban szenvedőt?

Lehetséges, hogy Dávid népének nem volt elegendő a jóllakáshoz az az ételmennyiség, amit kaptak. De megosztoztak és így elegendő volt a túléléshez. Elegendő a hálához! Észre kellene vennünk, ha Isten elénk hozza a szükségben szenvedőt, reagálnunk, cselekednünk kellene – ha ez ránk bízatott. Mikor mentél el utoljára fejedet elfordítva a rossz passzban lévő testvéred mellett?

Ebben az igeszakaszban újra felfedezhetjük Isten gondoskodó szeretetét. Mert Dávid népe bizony kitartott. Ott maradt a pusztában, nem mozdult és vállalta a kemény kővánkost, a nappali forróságot, az éjszakai fagyokat, a természet szorító, kellemetlen erőinek hatását. Mefibóset és Cíbá pedig nyitottak voltak arra, ami kedves az Isten előtt. Segítettek ott, ahol segítségre volt szükség.

TeSó, ne gondold, hogy Isten nem látja a böjtöd nehézségeit. Rólad is gondoskodni akar! Nem véletlen, hogy Jézus olyan imára tanított bennünket, amelynek már az elején a mindennapi kenyerünket kérhetjük… Jézus arra buzdít, hogy kérjük el azt, ami a túlélésünkhöz szükséges. Mert a fejfájás, a korgó gyomor, a fizikai kínok mellett gyakran elfelejtjük a böjtünk igazi célját. A pusztai vándorlásunk így csak állandó fogcsikorgatás, siránkozás, “húsos fazékhoz visszavágyás” lesz. Atyánknak nem érdeke és nem szándéka, hogy belehaljunk a böjtünkbe, a pusztai vándorlásunkba. Kenyeret, gyümölcsöt és bort ad annak, aki már elfáradt – és mindezt gyermekei által teszi, akik készek teljesíteni a rájuk bízott feladatot.

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

menyus

Nigriny-Demeter Adrienn (Menyus) vagyok. A Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány koordinátoraként, valamint pályázatíróként dolgozom Beregszászban. Szeretem a rugalmas munkaidőmet, mert így megengedhetem magamnak, hogy a munkám mellett sok egyébbel is foglalkozzam. Isten kegyelméből fantasztikus család áll mellettem, Beregszászban élünk. Amikor dühös vagyok a világra, festek. A TeSó blog hasábjaira elsősorban filmajánlókat írok.