Elég a megpróbáltatásokból… talán az életből is. Volt már, hogy legszívesebben kiszaladtál volna a világból? Talán Illés is így érzett. Kérd Istent, hogy szavával érintse meg a lelked eltakargatott szegleteit, és pókhálózza le a rejtegetésre ítélt félelmetes sarkokat.

Olvasd el: 1Kir 19  

Nagyító alá: Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,3-8

  • Tégy kérdőjelet oda, ahol a szöveg elgondolkodtatott, felkiáltójelet oda, ahol valami olyasmit közölt, ami fontos számodra!
  • Illés megijedt, ez egész sor cselekvésre ösztönözte. Mi keserítette el annyira, hogy a halált kívánja? „Vedd el az életemet” – kemény szavak. Volt valaha ilyen gondolatod?
  • Nem egy órán át bolyongott Illés a pusztában. Nem is egy nyolc órás műszaknak megfelelő gyaloglás volt. Gondolj bele: egy napi járóföld! Több tucat kilométer, nem épp kényelmes túracipőben. Étlen, szomjan. Kimerültség, forróság, magány, puszta. Mennyi szükséglete szenvedett hiányt! Te érezted már magad így?
  • Nem valószínű, hogy Isten angyala amolyan hétköznapi jelenség lehetett. Mégis, nem egyszer, kétszer is megjelenik. Mit üzen ez személyesen, Neked?

Istenem, ma nem voltam elég erős ahhoz, hogy ……

Sokszor keseredem el, s feledkezem meg róla, mennyi mindenért lehetek hálás Neked. Köszönöm, hogy ……

Neked hatalmadban áll, hogy Úrrá légy körülményeimen, saját gyengeségeimen. Kérlek, segíts, hogy ……

Megijedt, elment, mentette az életét, meghalni kívánt. Ez a sor ige forgatókönyve lehetett volna az én életem egy-egy időszakának is. Rólam (is) szól ez a történet. Elég, Uram! Eddig úgy éreztem, emelkedik az a mélységből vezető út. De most újra megijedek, hogy reménytelen a helyzet… Elfogyott az erőm, nincs tovább – annyira futja még, hogy elmeneküljek mindenki szeme elől, szenvedni, számon kérni Téged, amiért még mindig büntetsz…

Ennyi csak a válasz: „kelj fel, és egyél!” Nincs büntetés, számon kérés a vádakért, vagy amiért gyenge vagyok, s kételkedem. „Kelj fel, egyél, mert vissza kell menned oda, ahonnan menekültél. De előtte gondoskodom róla, hogy legyen elég erőd hozzá. Egyél, és menj. Én küldelek.”

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .