Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. 1Móz 1,1-4

Milliószor olvastad már a teremtéstörténetet, mi újat mondhat még? Olyan elcsépeltnek tűnhetnek a sorok, de most arra kérlek, úgy olvasd, mintha te is ott lennél Istennel minden egyes lépésnél. Milyen lehet szemtanúja lenni annak, hogy a semmiből az Úr megteremti a világmindenséget?

Miközben kiírod az igeszakaszt, kérlek, csendesedj el – adj időt magadnak, és kérd Istent, hogy ajándékozzon meg valódi válaszokkal.

  • Hogyan kapcsolódik egymáshoz a kietlen és puszta föld, valamint az Isten lelke?
  • Milyen ellentétes jelentésű szavakat látsz az igeszakaszban?
  • Hogyan látod működni az Urat ezekben a versekben?
  • Miért volt fontos, hogy minden lépésről lépésre történjen? Miért nem teremthetett meg Isten mindent egyszerre?
  • Milyennek látja Isten azt, amit teremtett? Miért fontos ez?
  • Miért volt szükséges elválasztani a világosságot a sötétségtől?
  • Milyennek látja Isten most a lelkedet?
  • Van-e most valami, ami elválaszt téged Istentől?
 

A puszta számomra sokszor félelmetes hely. Kietlen és üres. Nem látok harmóniát, csak az összevisszaságot. Süvítő szelet, homokot és kibírhatatlan meleget. Nem találom a helyem ebben a kuszaságban. De az, ahogyan Isten lépésről lépésre teremti meg a Földet, nekem egy karmestert juttat eszembe, aki megalkotja a tökéletes szimfóniát. Ahol minden a legapróbb részletekig kapcsolódik egymáshoz. Összefügg. Sőt: értelmetlen, ha csak egy részlet is hiányzik az egészből.

El kell gondolkodnom, hogy Isten miért hívott el a pusztába. Vajon mit akarhat tőlem? Van szava hozzám? Miért tűnik most minden olyan kietlennek? Talán a pusztában végre lesz időm arra, hogy elválasszam magam a világ zajától, és Rá figyeljek igazán. Tudom, hogy nem fog minden egyik pillanatról a másikra helyreállni, de ahogyan Isten gyönyörködött az Ő keze munkájában, úgy gyönyörködik bennem is. Készít. Formál. Alakít. Ő az én lelkem Karmestere.

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil. 1,6)

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .