2017. március havi bejegyzések

Böjti ige-percek 27.

Bibliakinyitó imádság:
Mondd el háromszor ezt a rövid fohászt, ízlelgesd egyenként szavait!
Uram, Te vagy az Út, az Igazság és az Élet. Te vagy az ajtó, amelyen keresztül utunk lehet az Atyához. Te vagy a Hajnalcsillag, amely utat mutat nekünk. Hiszem ezt és azt is, amit ma mondani akarsz. Kérlek add, hogy minél jobban értsem is, amit megérthetek. Ámen.

Olvasmány: Jób 24

Tanulmány: Határokat mozdítanak el, nyájakat rabolnak el, és legeltetik. Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik. Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának. Olyanok, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek. Jób 24,2-5

Kedves TeSó, mai olvasmányunk telve van panasszal. Engedd, hogy Jób panaszáradatának segítségével a te panaszod is megtalálja a hangját Isten előtt! Segítségül néhány kérdés a kiemelt igeszakaszhoz, kérlek válaszolj rájuk átgondoltan és írásban:

  • „Határokat mozdítanak el…” – emberi életünkhöz hozzá tartozik a határok létezése. Határokkal vesszük körül, ami a miénk. Volt-e már olyan, hogy elvették, kisajátították a tulajdonodat, amit másoktól kaptál? Mit éreztél? Mit érzel azokkal szemben, akik elveszik mások tulajdonát? Mit érzel azokkal kapcsolatban, akik a történelmi határokat elmozdítva feldarabolták a magyar nemzetet?
  • „…nyájakat rabolnak el és legeltetik” – a nyájakat az ember nem örökölte az ókorban, hanem maga szaporította. Volt-e már olyan, amikor elvették valamidet, amiért nagyon keményen megdolgoztál? Lehet ez elismerés, prémium, akármi, amibe belefektetted szíved-lelked és mégis más profitált belőle. Érezted-e már magad ilyen módon kisemmizve?
  • „Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik” – a szamarat igen sokoldalúan hasznosították, szimbolizálta többek között a jólétet és felmérhetetlen támogatást biztosított azoknak, akiknek kevesük volt. Ugyanígy az ökör is hatalmas értéket képviselt. Mégis voltak olyanok, akik elvették ezeket azoktól, akikért nem állt ki a családfő – az árvákat és özvegyeket ezért védi külön az Ószövetség. Volt-e már olyan, hogy láttad, amint elvettek egy védtelen férfitól vagy nőtől valamit? Lehet ez pénz, egy tárgy, egy sikerélmény, de lehet a tisztessége is egy közösség előtt. Mit éreztél ekkor? Mit tettél ekkor? Miért maradtál tétlen, ha tétlen maradtál – miért cselekedtél, ha cselekedtél?
  • „Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának” – Vannak olyan gonosztevők, akiknek hatalmuk van egy egész ország felett. Hogyan érzel az országod vezetői iránt? Mit teszel, amikor szembesülsz azzal, hogy feletted is van hatalmuk?
  • „… a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek” – ha kicsit visszaolvasol, láthatod, Isten teremtett olyan állatokat, amelyek csak a pusztában érzik magukat otthon. Ezeknek az állatoknak a pusztaság a gondviselés helye, ahol mindig találnak valami ennivalót. Hasonló tapasztalatról számol be Dávid király is, amikor arról ír, hogy ellenségei szeme láttára Isten gondot visel rá, asztalt terít neki (Zsolt 23). Tapasztaltad-e már Isten ilyen gondviselését? Ha igen, mikor és hogy?

Jób panaszáradata körülmos egy témát, mint a tenger dagálya egy világítótornyot, amely egy sziklára épült: Isten igazságossága. Hogyan lehet Isten igazságos, mikor az ártatlan szenved, és a bűnös prosperál? Jó kérdés. Maga Jób sem ad olyan választ, amilyenre számítanánk: visszakanyarodik a probléma forrásához. A probléma abszurd, ezért a megoldás is az: Isten igazságtalanságának látszatával szembesülve egyedül Isten igazságosságához fordulhatunk.

Az 1940-es években a varsói gettóban történt az alábbi történet. A fogvatartott zsidók között egy nap titkos üzenet járt körbe: gyűljetek össze este a hatos barakkban! Az érintettek összegyűltek, majd amikor a legidősebb rabbi határozatképessé nyilvánította a gyűlést, megindult a tárgyalás, mégpedig a bírósági tárgyalás: a választott nép pere Istennel szemben. Mintha Jób könyve elevenedett volna meg a résztvevők szeme előtt: a kinevezett vádló vádolta Istent, mert engedte, hogy a választott népet fogságba vigyék. Engedte, hogy a bűnösök uralkodjanak, vért ontsanak. Engedte az árvák, özvegyek elnyomását. Engedte, hogy a szegényeket, nyomorultakat elnyomják. Jöttek a vádak, és a vádbeszéd végén lehetőséget kapott a kinevezett védőügyvéd is, hogy megvédje Istent. A beszédek végén az esküdtszék visszavonult, hogy tanácskozzon, majd visszatértek és a legidősebb rabbi, a gyűlés elnöke kihirdette az ítéletet: „Az esküdtszék döntése szerint az Úr – áldott legyen nagy neve – bűnös abban, hogy engedte népét eljutni eddig, illetve nem viselt gondot ránk.” A kijelentést hatalmas, mély csend követte. Majd valaki feltette a kérdést, ami mindenkit furdalt: „Mit tegyünk hát akkor?” A rabbi rögtön válaszolt: „Mit tehetünk? Imádkozzunk hozzá.”

Isten igazságáról lehet beszélni, lehet vele kapcsolatban érvelni rendkívül terjedelmesen. Azonban egyetlen érv sem helyettesíti a személyes bizalmat, ami a látszólagos igazságtalanság ellenére Istenhez fordul. Áldásos ez a bizalom, mert sok alkalommal az, amit Isten igazságtalanságaként tapasztalunk meg, csak az emberi türelmetlenség spontán válasza a jelenlegi helyzetre. Milyen jó, hogy Isten tud várni – célja van azzal is, hogy Jóbot egész mélyre engedi a szenvedésben, célja van velünk, világunkkal is. Bízzunk ma az Ő jóságában, igazságában méginkább!

Böjti ige-percek 26.

„Uram, köszönöm, hogy ismerhetlek, hogy áldhatlak, dicsőíthetlek, csodálhatlak!
Egyedül Téged illet minden imádat! Engedd Uram, hogy elmerülhessek most a Te szavad tanulmányozásában!” Ámen.

 Olvass el: Zsoltárok 63

Tanulmányozd: „Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít. Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.” Zsoltárok 63,2-5

Másold le a fenti igeszakaszt, majd húzd alá, emeld ki azon részeit, amelyek jelen pillanatban konkrét üzenettel bírnak a számodra!

Ezután válaszold meg magadban, vagy vesd papírra a következő kérdésekre a saját, személyes válaszodat!

  • Az igeszakasz mely része az, ami úgy igazán megérintett?
  • Szerinted a zsoltáríró Dávid milyen helyzetben lehetett? Számodra mi érződik ki a szavaiból?
  • Te hogyan szólítod meg legtöbbször Istent?
  • Éreztél már valaha igazi sóvárgást Isten iránt?
  • Van az életedben Istenen kívül bármi, amivel kapcsolatban szinte észrevétlenül használod az „imádom” szót?
  • Istennel kapcsolatban milyen gyakran fordul elő, hogy nyilvánosan áldod, dicséred Őt például olyasvalamiért, amiért szívből hálás vagy?
  • Meg tudnád fogalmazni mit jelent számodra imádni Istent?

Imádkozz így:

„Uram, segíts örömömet lelni Benned és mindennél jobban imádni téged!
Foglald el a Téged megillető helyet a szívemben és életemben!
Engedd, hogy megtapasztaljam a nehézségek között is a Te csodálatos jelenlétedet!
Köszönöm, hogy Te erőm és menedékem vagy!
Ne engedd, hogy megfeledkezzem áldásaidról és naponta megújuló kegyelmedről!” Ámen.

Ez az igeszakasz önmagában is felér egy imádsággal. Egy aprócska ízelítő abból, hogyan lehet Istent imában dicsőíteni.
Dávid szavai mély, fizikai és szellemi kimerültségről árulkodnak, mégsem tűnik panaszkodásnak, amit mond, mert minden szavával az Úrra mutat, és szó szerint dicséri Őt. Hódolattal, imádattal áldja, dicséri, és mindezt szívből, Iránta való szeretetéből teszi. Pedig úgy tűnhet volna miért elégedetlennek lennie, mégis minden szavából lelkesedés, öröm és hála árad. Dávid ugyanis időt töltött Istennel, és ahogyan olvasható a sorok között, testének minden sejtjével vágyott erre a találkozásra.
A mi életünkben is vannak olyan napok, időszakok, amelyeket testi-lelki szinten kimerítőnek élünk meg, amelyek olyannyira felkavarnak lelkileg, hogy szinte képtelenek vagyunk megfogalmazni mi is zajlik bennünk…  A Zsoltárok 59:10-ben azonban ezt olvashatjuk: „Te vagy az én erőm, rád figyelek, Isten az én erős váram.”
Meglehet, hogy van, amikor különösen nehéz imába foglalni gondolatainkat, mert úgy érezhetjük elfogytak a szavak, melyekkel Istent megszólíthatnánk, azonban fel kell ismernünk, hogy ez csupán egy hazugság a gonosztól. Mert valójában Isten a mi erőnk, és egyedül az segít, ha Rá tekintünk, mert az Ő dicsérete az, ami a próbák idején is képes kellő erővel felruházni bennünket.

Böjti ige-percek 25.

Olvasmány:  Zsolt 55

Tanulmány: Szívem vergődik keblemben, halálos rémület fogott el. Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át. Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék? Messzire bujdosnék, a pusztában laknék. Sietve keresnék menedéket a szélvész és a vihar elől. Zsolt 55,5-9

Eltűnni… Elrepülni a mából, megszűnni a gondok, fájdalmak, fáradozások számára… csak lenni láthatatlanul… Ismerős? Nekem nagyon. Ott fekszem az ágyon, a fejem lelógatom és nem akarok felkelni, látszani, lenni… Vannak dolgok, melyekhez kevés vagyok – és mégis szembe kell velük néznem. Ahogy bizonyára neked is. Mi az, ami úgy igazán kínoz? A kétely? Az, hogy kevésnek érzed magad – nem elégnek a mindennapokhoz, a szerelemhez, a családhoz, a munkához, a kihívásokhoz..? kínoznak a lelki békéden élősködő feladatok, a túlvállalásaid, a meg nem élt fájdalmaid, a meg nem oldott feszültségeid? Ott ülnek a nyakadon vádaskodó szemmel a rég kihunyt barátságok, kapcsolatok? Mi gyötör? Mi az, ami miatt és ami elől gyengébb pillanataidban bánatodban bolyongsz és sóhajtozol? Szembe tudsz-e ezzel/ezekkel nézni? Mert van egy rossz hírem: szárnyad valószínűleg nem fog nőni, eltűnni sem fogsz – marad a szembenézés, a megoldás, a felállás, a továbblépés… és mindehhez a legjobb eszköz az ima. Mikor imádkoztál úgy őszintén ezért az Úrhoz? Mikor merted megmutatni neki a hálálkodó, áldó, görcsösen örömködő arcod helyett azt a másikat? A kétségbeesettet, a rettegőt, a reszketőt? Tudom ez nehéz… sokkal könnyebb eltemetni, elfedni a valódi érzéseket, a félelmeket, hisz ha véletlenül feltör, hogyan állítod meg a lavináját? Hogyan nyered vissza jólfésült nyugalmadat? Nagyon is megértem, de van még egy rossz hírem: enélkül márpedig nem megy!
Ma nem kérek tőled semmit, ne rajzolj, ne írj, ne színezz: csak légy Isten előtt önmagad! Ne terelj, ne vetíts – csak mutasd meg azt a sebhelyet, ami néha – szigorúan magányos pillanataidban – még gennyesen folydogál. Ne szégyelld! Ülj a poros pusztában kicsit, kiálts az Úrhoz, úgy igazán, és engedd, hogy Ő segítsen rajtad!

Jaj hányszor éreztem már azt, hogy most olyan jó lenne eltűnni. Egy pillanat alatt madárrá változni, s mikor a kemény csont megadva magát szárnnyá alakul, suhogva csapni kettőt és elrepülni. Eltűnni a mából, a valóságból, a fájdalomból, a melankóliából, a felelősségből, a kellből. Elsuhanni a tükörtől, mely ronda és valós, nem akarom képet tár elém magamról, az aktuális életemről. Váltani. Eltűnni és valahol más lenni. Csábító, iszonyúan csábító megoldásnak tűnik – még ha lehetetlen is… csábítóbb és kellemesebb erről fantáziálni, mint a valós megoldás lehetőségeit számba venni. Mert az nehéz. Nehéz szembe nézni dolgokkal, nehéz változni, és nagyon nehéz ezért őszintén imádkozni. Gondolom feltűnt, hogy Dávid ebben az imádságában mennyire őszinte. Nem kegyeskedik, nem álgondoskodó – nagyon határozottan megmutatja, hogy benne most iszonyú nagy gyűlölet van. Megbántották, becsapták és ő most teljes szívéből haragszik, és azt várja el, hogy Isten megbüntesse az őt bántókat. Bevallom rácsodálkoztam erre, nem a gyűlölet miatt, hanem hogy mer ennyire őszinte lenni Istennel. Meri megmutatni Neki mindenféle megjátszás nélkül a lelke rossz, csúnya, mocskos oldalát is.

Én nem merem. Sokszor inkább nem imádkozom, mint hogy őszintén hangot adjak annak, ami bennem van: a fájdalomnak, a félelemnek, a kétségnek, a lázadásnak… Pedig valahol érzem, sőt tudom, hogy enélkül nem megy. És ezért veled ma én is megpróbálom: elkészítem a kávém és a hajnali fényekben – nem törődve azzal, hogy gyenge leszek, hogy kimondva felerősödnek a félelmek és rossz lesz nekem órákon át – őszinte leszek az Úrral. És hiszem, hogy idővel „megszabadít engem támadóimtól, hogy békességem legyen”.

Böjti ige-percek 24.

„Eleven húsomon vak katonák gyalogolnak át. Hallani vélem a recsegő csontok pokoli zaját.” (Quimby)

Olvasmány: Ézs 13

Tanulmány: Jön már az ÚR napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket. Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat. Sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a hold világa. Megbüntetem a világ gonoszságát, a bűnösök bűnét. Véget vetek a kevélyek gőgjének, az erőszakosok gőgösségét megalázom. Ézs 13,9-11

Igazából milyen is ez a mi Istenünk? Igazából hogyan is lehet egyszerre kegyelmes meg igazságos, meg hosszútűrő is? Igazából hogyan is tudom összeegyeztetni az én jóságos Atyámat a csecsemőgyilkolással? Mit jelent az, hogy nem szánják meg a fiakat sem? Hogy férhet bele a vérengzés? Hol találom itt a megbocsátást? Hát így kell elképzelnem az Úr büntetését?

Őszintén tegye fel a kezét, aki a hasonló jellegű részeken a Bibliában általában szemellenzővel végigfut, aztán figyelmesen a kellemesebb részekre ugrik.

Talán mert te is úgy érzed ezekben a fejezetekben, hogy nem tudod összeegyeztetni az Isten-képeddel? Hogy ezzel valahogy nem tudsz mit kezdeni? Te is úgy érzed, hogy olyan nincs, hogy az Isten ennyire haragszik? Neked is megfordult a fejedben, hogy az nem lehet, hogy… Neked is vannak olyan periódusok az életedben, mikor úgy érzed,hogy az nem lehet, hogy… Nem lehet, hogy ez Istentől jön. Nem lehet, hogy Isten hagyja ezt. Hol van az Úr, mikor babákat gyilkolnak meg? Hol van az Úr, mikor lelkileg haldoklom, mikor a terhemet már roskadozva cipelem? Hol van az Úr, mikor már csak sötétséget látok magam körül? Istenem…hát lehet, hogy épp te küldted?

Nem is tudnám ép ésszel megmagyarázni, hogy miért pont erre az igeszakaszra esett a választásom. Azt tudom, hogy nem hagy hidegen, nem nyugtat meg, nem dőlök hátra a lelkem elképzelt templomának padjain, mikor épp csak pihenni érkezem istentiszteletre. Nem, ez most nem az a puszta, ez számomra telis-tele van érzelmekkel, meg impulzusokkal, és szavakkal – szavak tömkelegével. Arról, hogy ez a szembesülés, ez a felnőtté válás, és felismerés, megvilágosodás, a mélység elérése, ami végre túlmutat a cukormázas felszínen. A keserű találkozás azzal a ténnyel, hogy márpedig Isten működik, ahogyan működik, dönt, ahogy dönt, és vajmi keveset dob a latban a kapálózásod, hogy te ezt szebbnek és kedvesebbnek képzelted, és hogy úgy gondolod biztosan lennének más megoldások is. Nekem újra eszembe jutott a nagy szeretet és Jézusos bratyizásaim közepette, hogy az Urat márpedig félni kell. A szó komoly, nemes, fenséges értelmében. Rádöbbenek, hogy nem babra megy a játék, és hogy az áldozata sem egy mosollyal nyugtázandó kedves gesztus volt. Én most kicsit rádöbbentem, hogy meg kellene hallanom a recsegő csontok pokoli zaját is. Mert nem kerülhető ki minden gyermeki szemellenzővel. Fel kell nőni: a kifejezés kegyetlenebb értelmében is.

Néma imát mondok ma: fejemet lehajtva, belső szemeimet nem eltakarva – tágra nyitva, megilletődötten állok az én Uram előtt.

Böjti ige-percek 23.

Kedves TeSó, kérlek, ma különös odafigyeléssel olvasd végig az egész olvasmányt (4Móz 16), hogy jobban ráláthass a teljes képre, és mindarra, amit az Ige üzen neked a mai napon. Mielőtt hozzáfogsz, borulj az Úr lábai elé, és imádságban kérd az Ő segítségét a mai igeszakasz megértéséhez.

Olvasmány: 4Móz 16

Nagyító alá: Ekkor hívatta Mózes Dátánt és Abirámot, Eliáb fiait. De azok ezt mondták: Nem megyünk! Nem elég, hogy elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem még zsarnokoskodni is akarsz rajtunk?! Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál bennünket, és nem adtál nekünk sem mezőt, sem szőlőt örökségül. Vajon ki akarod szúrni ezeknek az embereknek a szemét?! Nem megyünk! Ekkor nagy haragra gerjedt Mózes, és ezt mondta az ÚRnak: Ne tekints áldozatukra! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem, és egyikükkel sem tettem rosszat. Kórahnak pedig azt mondta Mózes: Holnap légy az ÚR színe előtt csoportoddal együtt, te, ők és Áron. 4Móz 16,12-16

Kérlek, hogy amikor leírtad a tanulmányozandó igeszakaszunkat, húzd alá jól láthatóan az összes NEM szót ebben a részben! Látni fogod, milyen sokszor mondunk ellent az Úrnak, mennyi minden van a szívünkben, amivel ellenkezünk Vele! A következő kérdések segíteni fognak abban, hogy elmélyülj ebben a részben:

  • Pontosan kik között zajlott a konfliktus és hány ember vett ebben részt a kezdetekkor?
  • Melyik törzsből (vagy törzsekből) valók kezdtek lázadozni Mózes és Áron ellen?
  • Mi volt ennek a zúgolódásnak az oka?
  • Milyen módszert választott arra Mózes, hogy megmutatkozzon, kit választott ki az Úr a nép vezetésére?
  • Hogyan próbálta Mózes rendezni a konfliktust először, és hogyan reagáltak erre a zúgolódó csoport vezetői?
  • Amikor te magad nézeteltérésbe kerülsz valakivel (vagy valakikkel), hogyan tudod nyilvánosságra hozni, hogy az Úr szavának engedelmeskedve élsz? Milyen módszereket szoktál alkalmazni az ehhez hasonló összetűzések rendezésére, és hogyan szokott ez sikerülni az életedben?

Közel egy hónapja tart a pusztai vándorlásunk. Abban egyet érthetünk, hogy Mózes idejében sem, és ma sem könnyű a sivatagi életmód. Talán Kárpátaljára különösen is igaz, hogy folyamatosan nehéz körülmények közé szorultak az emberek. A nyomorúság, a fizikai vagy lelki terheltség, esetleg némi irigység nagyon könnyen indít el konfliktusokat az egyébként békében élő emberek között is. Mózesnek elég gyakran kellett szembesülnie az összetűzésekkel – néha Isten ellen, néha az emberi vezetők ellen lázadt a nép. Nem azért, mert nem szerették őket, vagy nem voltak hálásak… Előfordul, hogy néha csak bal lábbal kelünk, és a társunkon csattan az ostor. Persze lehetséges, hogy a szívünk mélyén lakó irigység hozza ki belőlünk az ellenségeskedést. Ezért nem az a legfőbb kérdés, hogy MIÉRT lázadnak ellenünk vagy MIÉRT lázadunk mi mások ellen! Sokkal inkább kérdés, hogyan tudjuk megoldani a helyzetet, és kinek az érdekeit védjük ilyenkor!

Mózes módszere az, hogy Isten elé viszi a problémát. Csak ezután próbálja meg négyszemközt (hatszemközt) megbeszélni az ügyet, végül az egész gyülekezet előtt tesz bizonyságot az igazságról. Akik pedig mindvégig kitartanak az ellenségeskedés oldalán, azokat bizony szörnyű véggel sújtja az Úr, mert „elevenen kerülnek a pokolra” (4Móz 16,33).

Kérjük Atyánkat, hogy vegye el tőlünk az ellenségeskedés lelkét, és vezessen minket a helyes úton! Keressük és áldjuk Őt a mai napon is! Imádkozzunk együtt a zsoltárossal:

Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? Ha gonoszok jőnek ellenem, hogy testemet egyék: szorongatóim és elleneim – ők botlanak meg és hullanak el. Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem. Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, a kik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak. Halld meg, Uram, hangomat – hívlak! Irgalmazz nékem és hallgass meg engem! Helyetted mondja a szívem: Az én orczámat keressétek! A te orczádat keresem, oh Uram! Ne rejtsd el orczádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene! Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem. Taníts meg engem a te útadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen, az én üldözőim miatt. Ne adj át engem szorongatóim kivánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek. Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földén! Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat. Ámen! (Zsolt 27)