Boldogság, te csalfa…

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,33)

Azt hiszem, ez az egyik leggyönyörűbb és legigazabb igevers a Bibliában – és mi rendszeresen félreértjük vagy leredukáljuk…

Nekem ezt mindig úgy magyarázták, és én magamtól is úgy értelmeztem, hogy ha megvan Jézus és a megtérés, akkor kapod a tartozékokat is: boldog élet, misszió, szerelem, célok, státusz. Térj meg, és az egész életed – továbbra is a régi materialista, világi értelemben véve – egyszer csak helyrejön. Bámm!

Mennyire paradox, kitekert, emberi. Azt hiteti el veled, hogy „ha megismered Isten országát”, akkor majd pont az életednek az a része fog megjavulni, amire most is koncentrálsz – helytelenül, mert abban Ő pont nincs benne.

Így az a rész sem stimmel, hogy megismerni az országát, és az sem, hogy mi adatik meg ráadásul.

Mert megismerni a Mennyek országát nem csupán azt jelenti, hogy „nice to meet you Jézus, gyere az életembe”, ennek azért sokkal mélyebb tartalma van. Ez csupán egy felületes felfogás, és ha eddig jutsz el, akkor valószínűleg tényleg arra az életre koncentrálsz majd továbbra is, amiből nélkülözöd a Mindenhatót.

Szerintem ez az igerész inkább azt mondja, hogy találd meg előbb a következményt, és aztán felfedezed az okokat is ráadásképp (!).

Ne haladj az igével visszafelé: a ráadás tényezőkön keresztül várva és kutatva az Isten országát!

Ne kezdd el várni, hogy lassan teljesülnek az indikátorok, és aztán talán később ez magával hozza a boldogságot, hanem szánd rá magad, hogy örülsz az Istennek, boldog vagy, mert az Ő országa itt is elérhető, s aztán lassan kibontakoznak azok a tényezők is, amikért hálás lehetsz.

Ez kétféle értelemben is igaz:

Az egyik, hogy azzal, hogy jót sugárzol magadból, egyszerűen a jó valóban része lesz az életednek,  vagy miután levetkőzöd a szorongást, nem is lesz miért szoronganod többé. Sokaktól hallottuk már azt is, hogy miután kibékült önmagával, és egésznek érezte magát az egyedüllétében, egyszeriben rátalált a szerelem. Amikor a sok rossz tapasztalat után végre mégis elhiszed, hogy nem vagy értéktelen dolgozó, és elfogadod, hogy abból kell kihoznod a legtöbbet, amid van, valóban megtalál a jobb munka, a jobb körülmények, a változás… Mint a bumeráng: amit te kivetítesz magadból, az visszatalál hozzád (persze tessék elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy majd háromszor elismétled magadban, hogy megbékéltem a helyzetemmel, és fél szemmel már várod, hátha megváltozik. Ha azért akarod elfogadni, hogy változzon, akkor igazából végig szorongsz…). Persze ez még mindig csak pszichológia, praktikus értelmezés.

A másik, ami fontosabb, hogy elkezded keresni Őt. A csendben, az egyedül ücsörgésben, az imában, a látszólag semmiben. Kizárod a világot, és tényleg Rá koncentrálsz. S akkor egyszeriben úgy érzed, hogy kész vagy, nem lehet tovább, beteljesedett, boldog vagy… na, akkor megtaláltad a békét! Azt, amit Tőle kapsz és belülről sugárzik. Akkor megérkezel abba a bizonyos országba, és egyszeriben záporozni kezdenek feléd az apró indokok, amik eddig is ott voltak, csak korábban nem vetted őket észre. Pedig nem változik semmi. Nem talál meg új csoda, és nem szépül meg az életed… de mégis megszépül az életed. Mert megtalálod azokat a „ráadásul megadatnak” tényeket, amiket eddig is felismerhettél volna, csak korábban nem vetted észre, mert nem tetted magadévá a Mennyek országát.

Hogy boldog vagyok,

  • …mert annak látom magam, akinek látni szeretném, és ezt a tényt senki sem veheti el tőlem.
  • …mert megtanultam szeretni minden időjárást, így minden reggel van okom örülni, már abban a percben, ahogy kinyitom a szemem: mert süt a nap, esik az eső, köd van, vihar tombol, havazik…
  • …mert tudom, hogy a szeretet sosem fog hiányozni az életemből abból a tényből fakadóan, hogy én tudok szeretni másokat.
  • …mert megengedhetem magamnak a szomorúságot is azzal a stabil tudattal, hogy az érzések mulandók, a következmény állandó.
  • …mert boldogságom stabil. Nem függ semmilyen külső indikátor meglététől, csupán egyetlen tényező szükségeltetik hozzá, ami szerencsémre épp megingathatatlan, változatlan, örök: Isten.

„S a többit, a kevésbé lényeges, esedékes örömöket, mert tudom, hogy gyermekien vágytok rá – én azokat is ráadásul megadom nektek.”

Sárközi Andrea

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

sarkandiSárközi Andi, húszas éveim eleiben, félig Badalóban, félig Budapesten; félig ifimunkázom itthon, félig pedagógiát hallgatok az ELTE-n. Kicsit flúgos és kicsit elvont, de mindenképp szeretnivaló. Rajongó típus, folyton olvasós és filmezős. Mindenem az angol humor, a pihent poénok, a blues zene, a szájharmonika, a keserű csoki, a levendula (meg ezek együtt) és rengeteg dolog, mivel – mint mondtam, – rajongó típus vagyok. Vallásomban kicsit lázadó, sose növök ki a kamaszkorból és mindent megpiszkálok, de valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy „tudom, Uram, már az elején megmondtad”. Szeretek a semmin töprengeni órákat, és a végén megállapítani, hogy hasznos időtöltés volt. Szeretek felfedezni, belemászni, elemezni, utána olvasni és továbbgondolni, és élvezni, hogy Istennek nagyon jó a humora.