Ugrás a sötétbe

Salto mortale – halálugrás. Az artista elrugaszkodik a magasban és miközben zuhan, összpontosít: testének teljes összhangban kell mozognia, hogy túlélje a mindenki számára vérfagyasztó mutatványt. Félni, bizonytalankodni csak az ugrás előtt és után lehet és szabad, különben a szaltó tényleg az életébe kerül.

A hit is vakugrás, és erről a vakugrásról szól Xavier Beauvois filmje, az Emberek és Istenek is. A film egy megtörtént eseményt dolgozott fel. A 90-esévek derekán az Atlasz-hegységben, az algériai Tibhirine-ben élt – jó kapcsolatot ápolva a helyi muszlimokkal – egy kis francia cisztercita közösség. A békés szerzetesi életet azonban fenekestül felforgatták az iszlám szélsőségesek, akik folyamatos nyomás alá helyezték a kolostor tagjait. A szerzeteseket végül elfogták és két hónap fogság után lefejezték őket. A fejeiket a francia nagykövetség csomagként kapta meg – ma sem tudjuk, hol vannak eltemetve és ki a felelős meggyilkolásukért.

A film a kivégzésig mutatja be a kolostor belső életét: a szerzetesek lelki folyamatai szoros kapcsolatban vannak a külső történésekkel, a politikai helyzet változásával. A néző lassan, észrevétlenül részese lesz a mindent átjáró hangulatnak azáltal, hogy a film szokatlanul lassan kezd, minden részletre figyelmet fordít. A költői táj, Csajkovszkij Hattyúk tavának zenéje és a metszően tiszta, pontos, minden felesleges beszédet nélkülöző liturgia megragad: észre sem vesszük, mikor kezdtük el élvezni a filmet, de már végig akarjuk nézni. Mikor betör a külső világ ebbe a csöndbe, szurkolunk a már jól ismert szerzeteseknek: hozzák meg a jó döntést. De, hogy mi a jó döntés – menni vagy maradni – azt nem tudjuk, csak reméljük, ők tudják. Aztán kiderül: ők sem tudják. Vitatkoznak. Egyik fél sem tudja meggyőzni a másikat, így megállapodnak: nincs más lehetőség, ugrani kell a sötétbe. A szerzetesek döntenek, és próbálják megérteni döntésüket, de nem sikerül. A film kidomborítja, hogy ebben más a hit ugrása az artista ugrásától: a hívő nem tudja, van-e hova megérkeznie, nem tudja, miért rugaszkodik neki az ugrásnak, mikor csak a vaksötétséget látja maga előtt, mint Ábrahám, aki elindul feláldozni az egyetlen fiát. A hit aktusa érthetetlen, az észérvek leperegnek, lelki békénk a kanyarban sincs.

A megrendült testvérek körbeadják a kelyhet, mozdulataikban reszketés, szemükben félelem és könny. Itt egy szép jelenettel akár véget is vethetne filmjének a rendező, a néző fantáziájára bízva a továbbiakat, ám nem szabadulunk, mélyebbre kell mennünk: a döntés után következő utolsó vacsora, az elhurcolás, majd a hóban-fagyban kikényszerített menetelés során minden lágertörténetnél borzalmasabb élmény látni az arcokat. A kivégzésre indulók arcát. Akik nem tudják megindokolni, miért maradtak, csak azt tudják, valamilyen erő ott tartja őket és szembeállnak a veszéllyel.

Xavier Beauvois eléri, hogy a filmet nézve paradoxonokban, dialektikusan kezdjünk el gondolkodni az emberről, a hitről és a hivatásról. A hitet a szereplők készületlen felkészültség, lázadó elfogadás, szédítő kétségek között találják meg. A film legnagyobb érdeme azonban – a keresztény nézőnek nyújtott katartikus élmény mellett –, hogy egy vallásilag nem feltétlenül motivált kívülálló számára is hitelesen és átélhetően mutatja be a hit salto mortaléját.

Nem fogyasztói film, ennél sokkal komolyabban veszi a nézőt és tárgyát: a hitet. Ajánlott, sőt kötelezően ajánlott alkotás, egyházon innen és túl.

Laskoti Zoltán

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!