2017. január havi bejegyzések

Sztárom vagy párom?

Nemrég újranéztem a Sztárom a párom című filmet: az eldugott könyvesboltba egy nap belép az ünnepelt sztár, és a szürke kisemberek élete egy csapásra megváltozik… Hm, csodás holywoodi álom! Ez a világ rá van kattanva a celebekre: a közismert, sokak által irigyelt, (jobb esetben) kiemelkedő tehetségekre. És ott vannak a kisebb volumenű közszereplők is, akik nem világhírűek, csak egy szűkebb közösség van oda értük. Meg a mi személyes kis hőseink: a példaképeink, akikre felnézünk, a sztárjaink, akik nagy hatással vannak ránk. Arra sarkallnak, hogy fejlődjünk, merészebbet álmodjunk, kicsit többet tegyünk bele az életünkbe.

olvasás folytatása

Best of Reformáció 1. – Luther Márton

Luther egy jelenség volt. Az a fajta figura, aki, ha valahol megjelent, megváltozott a helyiség atmoszférája, és minden szem rá szegeződött. Kemény, őszinte, rendkívül intelligens és határtalanul bátor volt. Katolikus szerzők, akik a „tévtanításairól” írnak, ma vulgaritása miatt szokták kritizálni. Ő valóban ilyen volt. Nem Isten tökéletes szolgája, hanem gyarló, emberi és gyönge. Élete utolsó 25 évében, törvényen kívüliként élt, vérdíjjal a fején, de ez nem akadályozta meg a szolgálatban. Kivételes személyiségéről árulkodik, ahogyan néhány levelében abbéli meglepettségéről ír, hogy még mindig életben van. Megbékélt a halál közelségével.

olvasás folytatása

Amikor meghalt a remény

Ismeritek azt az érzést, amikor már a remény is meghalt? Mégis a szívünk mélyén várunk valami csodára, mert hisszük, hogy megtart minket az Úr… Ebben vagyok most. A vergődés. Az érzelmek és az ésszerű döntések összecsapása. Álmatlan éjszakák és még rosszabb nappalok. A végén tudni fogom, mi volt ezzel az Úr terve a személyes életemben – de most egyáltalán nem értem. Csak abba tudok kapaszkodni, hogy Istennél semmi nincs véletlenül.

olvasás folytatása

Örökké most

Vannak ezek a hosszúra nyúlt pillanatok az életben. Azok a percek, amelyek váratlanul érnek, amelyekkel legtöbbször nem is számolsz, és egyszer csak azt veszed észre, hogy benne vagy, és keserédes ízzel meg is éled őket, mert tudod: kettőt pislogsz és már csak múltnak számolhatók be. Ilyen az, amikor az aranyősz kellős közepébe csöppensz egymagad, pont jóra vált a zenelejátszód is, és abba a néhány akkordnyi időbe évmilliók sűrűsödnek, mert egyszerűen csak minden a helyén van. Ilyen az is, amikor a tengerparton ülsz a fehér homokban egy üveg sörrel a kezedben (csak hogy férfiasabbnak tűnjék az összkép), és egyre csak hallgatod a tenger hullámzását, a sirályok rikácsolását, a szél kellemes csiklandozását, távolban gyermekek játékát a habokkal, majd azt veszed észre, hogy az egész kép egyszer csak sötétebbé válik, furcsa és megmagyarázhatatlanul lélegzetelállító színek tűnnek fel a horizonton, majd eszmélsz: már a következő előadáson ülsz. Ilyen az is, amikor a sétád kellős közepén ér az eső, bőrig ázol másodpercek alatt, de „egyeafeneazegészet” röhögsz magadon, és jókedvűen folytatod utad. Na meg az is, amikor nyári estéken az ablakban csüngsz gyermek módjára s bámulod a tomboló vihart, játékosan újra és újra összerezzensz a mennydörgés hallatán, és élvezed a lég egyre hűvösödő, friss illatát. Vagy, amikor visszalépsz az utadon, csak hogy azt az illatfoszlányt még tovább érezhesd, hogy örökre emlékeidbe tudd vésni, hogy ha legközelebb eléd tévedne, már barátként köszönthesd. Nem is beszélve azokról a percekről, mikor hahotázva, vörös fejjel egyetlen gondolatod már csak az lehet, vajon a következő, vagy az azutáni pillanatban pukkansz-e szét a nevetéstől. Hajnalig tartó beszélgetések, csillaghullás-nézés háton fekve, felemelő együtt zenélgetés, a percek, mikor el akarsz altatni egy kisgyereket, de ő csak egyre mosolyog rád, és még folytathatnám…

olvasás folytatása

Csak az az egy!

Mi, emberek rögeszmés jószágai vagyunk az Istennek. Mindig van valami EGY, az a bogarunkká válik és akkor megszűnik minden más. Persze ez így zavaros. Próbálom közelebb hozni.

Nyilván párkapcsolati példával. Beszélgetek egy barátnőmmel. Nagy siker érte, én hót’ irigy vagyok, meg elképesztően büszke rá, de ő nem boldog. Sőt, kifejezetten bánatos. Nem értem, hogy miért: jól van, kellemes szobában kávézunk, minden rendben: most érte egy kitüntetés, egy szuper meglepetés, szóval minden összejött most az életében, ami örömre adhatna okot. S akkor kibukkan: a barátja még csak nem is gratulált… Ledöbbenek. Mindenki rajong érte, elhalmozza dicséretekkel, önmagában a siker is óriási dolog, de azért, mert szegény srác még nem érkezett írni neki, ő most padlón van.

Milliónyi öröm között komolyan kiválasztod azt az egy kis keserű falatocskát, és csak arra koncentrálsz? Hát nem hiszem el!

olvasás folytatása