2017.. év bejegyzései

Böjti ige-percek 18.

Mielőtt kinyitnád a Bibliát: Uram, Te teremts most csendet az elmémben! Engedd, hogy megérthessem, mit akarsz mondani nekem igéden keresztül és add, hogy szavaid egy kicsit ma is formálják, alakítsák a csodáidról oly gyakran megfeledkező szívemet!

Olvasd el: Neh 9

Tanulmányozd: „Nem akartak engedelmeskedni, nem emlékeztek csodáidra, amelyeket velük tettél, hanem nyakaskodtak, és makacsságukban arra adták a fejüket, hogy visszatérnek a szolgaságba. De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted, ezért nem hagytad el őket. Pedig még borjúszobrot is készítettek maguknak, és ezt mondták: Ez a te istened, aki kihozott téged Egyiptomból! Ilyen gyalázatos dolgot követtek el. De te nagy irgalmadban nem hagytad el őket a pusztában. Nem távozott el tőlük a felhőoszlop nappal, hogy vezesse őket az úton, sem a tűzoszlop éjjel, hogy világítson nekik az úton, amelyen jártak.” Neh 9,17-19

Ez a fent kiemelt néhány igevers az, ami leginkább összefoglalja az egész kilencedik rész lényegét. Épp ezért, próbáld meg ezt a részt a lehető legalaposabban áttanulmányozni!

Először írd át kézírással, majd használj színes kiemelő íróeszközöket, hogy elkülönítsd az eltérő tartalmakat egymástól, de akár be is másolhatod egy külön dokumentumba, és megszerkesztheted a saját, személyre szabott szövegedként.

Ha ezzel elkészültél, próbáld megválaszolni magadnak a következő kérdéseket:

  • van-e/volt-e valami mostanában az életedben, amelyről tisztán látod, hogy engedetlenség volt Istennel szemben?
  • van-e olyan álom, cél, hozzáállás, bármi jelenleg az életedben, ami mellett makacsul kitartasz, de nem vagy benne biztos, hogy Isten is támogat benne?
  • kérted már Istent, hogy mutassa meg, mi az Ő véleménye az adott dologgal kapcsolatban?
  • mikor gondoltál utoljára azokra a dolgokra, amelyekben egyértelműen megnyilvánult Isten irántad való kegyelme?

Napi kihívás:

  1. Lépés: A mai nap vedd számba azokat a történéseket, amelyekből egyértelműen érzed Isten irántad való szeretetét, gondviselését!
  2. Lépés: Foglald írásba (vagy határozd el magadban) mi az, amit ma mindezekért hálából Isten tetszésére fogsz tenni?

Imádkozz Dávid szavaival:

„Uram, hallgasd meg imádságomat, figyelj könyörgésemre! Hallgass meg, mert hű és igaz vagy te! Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain.
Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.
Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom!
Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem.
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsoltárok 143 –válogatott versek)

Bűn, büntetés, majd megbékélés… Ha végig olvassuk a Nehémiás 9-et, akkor kissé olyan érzésünk támadhat, mintha az egész egy nagy visszaemlékezés lenne mindarra, amit Isten az Ő népéért tett, annak ellenére, amit azok Őellene elkövettek.
De ha kissé a magunk életére vetítjük le ezt az igét, talán találunk olyan bálványokat, amelyek napi szinten veszik el Istentől a dicsőséget, és elterelik a figyelmünket értünk tett csodáiról. Észre sem vesszük, hogy mennyi minden van az életünkben, ami Isten helyét foglalja el mindaddig, míg a körülményeink kényelmesek vagy elviselhetőek.
Általában érezzük is, hogy mivel van gond, és legbelül tudjuk, hogy Isten rá a megoldás, de csak amikor elég időt töltünk el a kudarcainkban, a csetlés-botlásainkban, akkor eszmélünk rá, hogy elfelejtettük megosztani a dolgainkat Istennel, és imában kérni az Ő vezetését, útmutatását.
Olyan nagyon emberi az, hogy megfeledkezünk a Teremtőnkről.  De még inkább emberiek azok a kételyeink, amelyek azt feltételezik, hogy Ő is hasonlóképpen hajlamos megfeledkezni rólunk.
Azt hiszem, sokkal nagyobb lelki békénk lenne, ha megtanulnánk az efféle kételyeinket Isten kijelentéseivel megválaszolni: „te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted”.

Böjti ige-percek 17.

„Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9,24/b)

Olvasmány: Jn 6,22-59

Tanulmány: Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.” Erre ezt mondták neki: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. Jn 6,30-35

Hiszem, ha látom… Ismerős?

Könnyű elhinni Jézus szavait, ha van előttünk valami kézzelfogható, valami tapasztalható, valami, ami több a puszta szónál: egy jel.

Te hogy állsz ezzel? Igazán meg tudod élni Isten igéjét, be tudod építeni a mindennapjaidba, vagy csak már akkor, ha történt valami csoda, jel, amit megtapasztaltál? Elhiszed, hogy Isten gondoskodik rólad? Hogy ma is hullhatna manna az égből? Hogy bármelyik pillanatban történhet egy megmagyarázhatatlan csoda, ha Isten úgy akarja? És egy meredek kérdés: a sokféle istenkép között egyensúlyozva elhiszed, hogy Istennek tényleg van hatalma?
Ha ott állna előtted Jézus, te is megkérnéd, hogy mutasson valamilyen jelet? Hogy villantson, brillírozzon, nyűgözzön le?

Végül kérlek az aláhúzott részt írd ki egy lapocskára, majd gondolkodj el azon, hogy te mit vársz el Jézustól? Igen, tudom te nem követelőzöl, elégedett vagy stb. – de mégis játszunk el a gondolattal: ha meghatározhatnád, hogy mitől lenne erősebb a hited; hogy mitől éreznéd úgy igazán (biztosan), hogy szeret Isten; mit kellene megtapasztalnod ahhoz, hogy az a bizonyos hegy két centit odébbálljon: mi lenne az?

Szerintem nagyon érdekes és szép jelenetet ír le ez a kiemelt 5 igevers. Képzeld magad elé, ahogy a tömeg tolong Jézus körül, nagyon keresték Őt valószínűleg azért mert hallották, esetleg saját maguk látták, tapasztalták a csodákat, melyeket tett, melyek hozzá köthetők… Ezek a kíváncsi emberek ott mozgolódnak, fészkelődnek, hogy minél közelebb álljanak hozzá, nehogy egy szót is elmulasszanak. A bátrabbak pedig kérdezik Őt mindenféléről és Ő válaszolgat nekik. S akkor elhangzik egy vakmerő kérdés, ami inkább egy felszólítás: és milyen jelet mutatsz nekünk? Mózes idejében manna hullott az égből – te mit tudsz (adni)?

Itt megszakadhatna a történet, Jézus megsértődhetne („hát nem tettem még elég csodát???”) és elvonulhatna. De nem ez történik. Jézus válaszol. A válasza pedig annyira nem evilági: a kérdezők kézzelfogható mannát akartak, és ő az élet kenyeréről beszél nekik. Logikusan nézve az emberek itt fölmordulhattak volna, majd pedig csalódottan odébbállhattak volna (ők nem egy elméletet akartak hallani), de nem ez történt: abban a tiszta, őszinte hangban meghallották az isteni szót. Bevallom nagyon szépnek találom ezt a képet. Ott állok a tömegben, manna, jel után sóvárogva – sőt egy-egy fáradt napon egyenesen követelve azokat – és Jézus válaszától egyszer csak megnyugszom. Ő az élet kenyere, aki a vele való kapcsolat ízét megérzi soha nem marad éhen. S bár nem mindig kapok jeleket, néha évekig nem látok mannát, és bizony lázongok is emiatt eleget, de az a szelíd hang még mindig a le tud csillapítani: én vagyok a te kenyered, és én elég vagyok neked.

Neked elég?

Böjti ige-percek 16.

Nappal forróság, éjjel fárasztóan hideg van. Vándorlok és alig alszom. Fáradt vagyok. Éhes vagyok. Szomjas vagyok. Uram, adj erőt a folytatáshoz! Adj kitartást ahhoz, hogy Gondoskodó Atyámra koncentráljak és ne arra, mennyire megterhelő ez a pusztai vándorlás!

Olvasd el: 2 Sám 16,1-4

Nagyító alá: 2Sám. 16,1-2; 2Sám 17,29

Amikor Dávid egy kevéssel túljutott a hegytetőn, szembejött vele Cíbá, Mefibóset szolgája, két fölszerszámozott szamárral. Volt rajtuk kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett gyümölcs és egy tömlő bor.  A király megkérdezte Cíbától: Mit akarsz ezzel? Cíbá így felelt: A szamarak legyenek a király háza népéé, hogy azokon járjanak, a kenyér és az érett gyümölcs legyen a szolgák étele, a bor pedig legyen annak az itala, aki elfárad a pusztában. (2Sám 16,1-2)

…továbbá mézet, vajat, juhtúrót és tehénsajtot vittek eleségül Dávidnak és a vele levő népnek. Mert ezt mondták: Éhes, fáradt és szomjas lett a nép a pusztában. (2Sám 17,29)

Írd le a tanulmányozandó igeverseket, szakaszokra bontva: minden vesszőnél, pontnál állj meg és kezdj új sort! Amikor készen vagy egy sorral, állj meg, olvasd el újra, lehunyva a szemed képzeld magad elé az eseményeket, amit leírtál!

  • Lásd a szemeid előtt Dávidot: hogyan nézhetett ki a nép vezetője? Hogyan bírhatta a hegyen való túljutást a forróságban?
  • Kivel találkozott Dávid? Miért lehet fontos, hogy kinek a szolgája? Mik az előzményei ennek az ismeretségnek? (vesd össze a következő igehelyekkel: 2Sám 9; 19,25-31)
  • Dávid látja, hogy Cíbá két szamarat hoz, mégpedig alaposan fölszerszámozva. Miért hoz ez az ember két szamarat, és hova tart? Miért nem kér (vagy kap kérés nélkül) a láthatóan fáradt Dávid király azonnal ételt és italt?
  • Kétszáz kenyér… el tudod képzelni, hogyan voltak felrakva a kenyerek a szamarakra? 100-100 kenyér mindegyik szamár hátán. A kenyérhez járul 50-50 csomó aszú szőlő is… a szőlő mellé még 50-50 adag érett gyümölcs…. végül egyetlen tömlő bor. Rajzold le a két fölszerszámozott szamarat! Közben képzeld magad elé, ahogyan embernek és állatnak egyaránt nehéz lehetett a pusztai forróságban ekkora terhet cipelni.
  • Dávid bármennyire is fáradt és éhes, nem kér enni. Az érdekli, hogy mi a szándéka Cíbának ezzel a rengeteg élelemmel. “Mit akarsz ezzel”? Mit akarsz elérni, kedves Cíbá? Vajon mit akar elérni Mefibóset (Cíbá ura)?
  • El tudod képzelni, mekkora öröm lehetett ezt a rengeteg ételt meglátni, megízlelni a pusztában? Mekkora hála lehetett Dávid és a nép szívében mindezt látva? Képzeld magad Dávid helyébe! Mit éreznél hasonló helyzetben? Hogyan viselkednél abban a pillanatban? Mit éreznél? Hogyan viszonyulnál a továbbiakban az ajándékozóhoz?
  • Milyen érdekes, ahogyan a körben élők gondolnak Dávid népére. Pontosan tudják, milyen a pusztában lenni huzamosabb ideig. Észben tartják, átérzik, megértik Dávidék helyzetét. Gondoltak arra, hogy biztosan fáradt, éhes, szomjas ez a nép. Így hát küldtek nekik élelmet, hogy biztosítsák a túlélést. Most állj meg egy pillanatra, hunyd le a szemed, és képzeld magad Cíbá helyébe… Megtörtént már veled, hogy észrevetted mások szenvedését? Nyújtottál már segítő kezet ott, ahol épp arra, és épp akkor volt szükség? Akár igen, akár nem a válaszod – mit éreztél az ilyen helyzetekben? Mit fogsz tenni most, hogyha ma Isten eléd hozza a nyomorúságban szenvedőt?

Lehetséges, hogy Dávid népének nem volt elegendő a jóllakáshoz az az ételmennyiség, amit kaptak. De megosztoztak és így elegendő volt a túléléshez. Elegendő a hálához! Észre kellene vennünk, ha Isten elénk hozza a szükségben szenvedőt, reagálnunk, cselekednünk kellene – ha ez ránk bízatott. Mikor mentél el utoljára fejedet elfordítva a rossz passzban lévő testvéred mellett?

Ebben az igeszakaszban újra felfedezhetjük Isten gondoskodó szeretetét. Mert Dávid népe bizony kitartott. Ott maradt a pusztában, nem mozdult és vállalta a kemény kővánkost, a nappali forróságot, az éjszakai fagyokat, a természet szorító, kellemetlen erőinek hatását. Mefibóset és Cíbá pedig nyitottak voltak arra, ami kedves az Isten előtt. Segítettek ott, ahol segítségre volt szükség.

TeSó, ne gondold, hogy Isten nem látja a böjtöd nehézségeit. Rólad is gondoskodni akar! Nem véletlen, hogy Jézus olyan imára tanított bennünket, amelynek már az elején a mindennapi kenyerünket kérhetjük… Jézus arra buzdít, hogy kérjük el azt, ami a túlélésünkhöz szükséges. Mert a fejfájás, a korgó gyomor, a fizikai kínok mellett gyakran elfelejtjük a böjtünk igazi célját. A pusztai vándorlásunk így csak állandó fogcsikorgatás, siránkozás, “húsos fazékhoz visszavágyás” lesz. Atyánknak nem érdeke és nem szándéka, hogy belehaljunk a böjtünkbe, a pusztai vándorlásunkba. Kenyeret, gyümölcsöt és bort ad annak, aki már elfáradt – és mindezt gyermekei által teszi, akik készek teljesíteni a rájuk bízott feladatot.

Böjti ige-percek 15.

Elég a megpróbáltatásokból… talán az életből is. Volt már, hogy legszívesebben kiszaladtál volna a világból? Talán Illés is így érzett. Kérd Istent, hogy szavával érintse meg a lelked eltakargatott szegleteit, és pókhálózza le a rejtegetésre ítélt félelmetes sarkokat.

Olvasd el: 1Kir 19  

Nagyító alá: Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,3-8

  • Tégy kérdőjelet oda, ahol a szöveg elgondolkodtatott, felkiáltójelet oda, ahol valami olyasmit közölt, ami fontos számodra!
  • Illés megijedt, ez egész sor cselekvésre ösztönözte. Mi keserítette el annyira, hogy a halált kívánja? „Vedd el az életemet” – kemény szavak. Volt valaha ilyen gondolatod?
  • Nem egy órán át bolyongott Illés a pusztában. Nem is egy nyolc órás műszaknak megfelelő gyaloglás volt. Gondolj bele: egy napi járóföld! Több tucat kilométer, nem épp kényelmes túracipőben. Étlen, szomjan. Kimerültség, forróság, magány, puszta. Mennyi szükséglete szenvedett hiányt! Te érezted már magad így?
  • Nem valószínű, hogy Isten angyala amolyan hétköznapi jelenség lehetett. Mégis, nem egyszer, kétszer is megjelenik. Mit üzen ez személyesen, Neked?

Istenem, ma nem voltam elég erős ahhoz, hogy ……

Sokszor keseredem el, s feledkezem meg róla, mennyi mindenért lehetek hálás Neked. Köszönöm, hogy ……

Neked hatalmadban áll, hogy Úrrá légy körülményeimen, saját gyengeségeimen. Kérlek, segíts, hogy ……

Megijedt, elment, mentette az életét, meghalni kívánt. Ez a sor ige forgatókönyve lehetett volna az én életem egy-egy időszakának is. Rólam (is) szól ez a történet. Elég, Uram! Eddig úgy éreztem, emelkedik az a mélységből vezető út. De most újra megijedek, hogy reménytelen a helyzet… Elfogyott az erőm, nincs tovább – annyira futja még, hogy elmeneküljek mindenki szeme elől, szenvedni, számon kérni Téged, amiért még mindig büntetsz…

Ennyi csak a válasz: „kelj fel, és egyél!” Nincs büntetés, számon kérés a vádakért, vagy amiért gyenge vagyok, s kételkedem. „Kelj fel, egyél, mert vissza kell menned oda, ahonnan menekültél. De előtte gondoskodom róla, hogy legyen elég erőd hozzá. Egyél, és menj. Én küldelek.”

Böjti ige-percek 14.

Mielőtt Isten elé állsz, imádságban kérd őt: „Nyisd meg szememet, hogy törvényed csodálatos voltát szemlélhessem.” (Zsolt 119,18) Kérj most látást Istentől, hogy gyönyörködni tudj az Igében, és rajta keresztül Őbenne, hogy nyissa meg a szemeidet, hogy lásd meg az Ő akaratát életedre nézve.

Olvasd el: 1Sám 26

Nagyító alá: Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség. Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az ÚR fölkentjére? 1Sám 26, 7-9

Három szereplő, három szerep. Arra kérlek most, hogy kicsit próbálj meg mindhárom bőrébe bújni, és az ő szemükből szemlélve válaszolni a feltett kérdésekre.

  • Saul. 3000 katonával vonul a pusztába egy maroknyi partizáncsapat ellen. Egy bekerített táborban fekszik – körbe van véve erős emberekkel. Dárdáját a fejénél tartja alvás közben. Mit árul el ez Saulról?
  • Abisaj. Régóta szolgálja már Dávidot. Hosszú hónapok óta bujdosik együtt a csapattal a pusztában. Talán már fáradt, talán már meggyötört, de szereti Dávidot, másképpen nem követné. Mit érzel, amikor egy karnyújtásnyira vagy az üldözőtől, a vadásztól, s végre pontot tehetsz mindennek a végére?
  • Dávid. Minden lehetőség adott. Saul már nem önmaga. Súlyos pszichés zavarok mutatkoznak rajta. Eddig még csak szenvedtél tőle. Mást nem adott, csak futást, menekülést, álmatlan éjszakákat. Végre itt az óra, itt a perc. Csak meg kell tenni… Milyen érzések kavarognak benned? Mi tart vissza?

Kicsit vegyük személyesebbre a dolgot!

  • A három szereplő közül kivel tudsz jelenleg leginkább azonosulni? Miért?
  • Ki vagy mi elől menekülsz? Ki vagy mi elől bujkálsz a pusztában? Ki vagy mi a te üldöződ? Ki vagy mi a te Saulod? Ki vagy mi a te ellenséged?
  • És te kit üldözöl? Akár észrevétlenül is? Ki szenved egy-egy mániákus viselkedésed hatásától? Ki kell megigya levét a már-már üldözési mániádnak, vagy személyiségi zavaraid, komplexusaid ellensúlyozásaként mutatkozó viselkedéseidnek? Látod-e ezeket magadon?
  • Ki a te Abisajod? Aki biztat, bátorít, hogy tedd meg azt, amire – a szíved mélyén tudod jól – Isten nemet mond?
  • Volt-e már lehetőséged a leszámolásra (Ha Dávid rábólint arra, ami forr benne, Saul meghal)? Amikor igent mondtál a benned dúló vágyaidnak, de meg kellett bánnod? Van-e most ilyen?
  • Az 54. zsoltár felirata éppen a mai történetünkhöz kapcsolódik: a felirat szerint Dávid ezekben a napokban írta. A 6. vers így szól: „De Isten megsegít engem, az ÚR megtartja életemet.” Arra biztatlak, hogy írd ki ezt az igeverset egy kis fecnire és vidd magaddal a mai napon és mondd el legalább tízszer, miközben sorban állsz, vagy buszon utazol, szünetben, stb. Meríts belőle erőt a nagy feladatok előtt!

Miről szól ez a pusztai jelenet? Üldözésről. Menekülésről. A vadász és a vad esetéről. Érik a helyzet: a vadból vadász, az üldözőből egyszerre pár pillanat erejéig üldözött lehet. Döntő pillanatok ezek. Dávid felismerése, hogy nem Ő Isten ítéletének végrehajtója. Nem itt, és nem most. Bármennyire is akarom. Bármennyire is jól esne leszúrni. Bármennyire is jó lenne végre pontot tenni ennek a sztorinak a végére. De nem. Iszonyú bölcsesség, józanság és erő szükségeltetik, hogy ne tegyem meg. De rá kell jöjjek: nem minden kínálkozó ajtón kell belépnem, hiszen a lehetőség látszata gyakorta kínba, szenvedésbe, halálba visz. A feladat ebben a pusztában ennyi: eljutni odáig, hogy kimondjam – Isten jobban tudja. Őrá bízom Saulomat. Őrá bízom az ítéletet – bármennyire is fűt a düh. El akarok jutni odáig, hogy kimondhassam: „Isten az én segítőm, az ÚR az én lelkem támogatója.” (Zsolt 54,6) Mindig. Mindenkor.