11. nap – December 11.

(Thándor Márk Advent c. versének megzenésítése, a Misztrál Csillagvárás  című albumáról)

Advent harmadik vasárnapja az öröm és az örvendezés ideje a bűnbánati időszak közepén, amikor az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük.

Verszenészként az adventi időszak nem az otthoni csendről és a családi körben együtt töltött felkészülésről szól, hanem a koncertek között megtett számtalan kilométer között meglelt apró pillanatokról, a műsorok alatt az általunk közvetített költői gondolatok mögött rejlő, felfénylő Sugalmazó megtapasztalásáról, vagy a zene és a vers ereje által keltett, a közönség szemében meglátott csillogásról.

Évről évre megtapasztalom, mennyire tőlem függ az, miként érkezik el a Szenteste, s mennyi mindent tehetek azért, hogy megtörténjen bennem is az, amire vágyunk. S bár nem mindig sikerül úgy, ahogy szeretném, egy évvel később újra megpróbálhatom! Hiszem, hogyha egyszer igazán sikerül megérezni a Csodát, vagy nevezhetjük Szentléleknek, Kegyelemnek is, akkor életünk végéig tudjuk: milyen érezni azt, hogy képesek vagyunk szeretni! Ezt az örömöt is felidézi bennem a harmadik gyertya fénye!

Muzsikusként a családban a reggelek korai sötétjét vagy bármely otthon töltött közös időt használjuk a gyertyák meggyújtására, a közös éneklésre, de talán legfontosabb megtalálnunk azokat a perceket, amikor beszélgetni tudunk egymással a mindennapjainkról, iskoláról, óvodáról, bánatainkról és örömeinkről.

Az idei harmadik adventi vasárnap eltér az elmúlt évekétől, mert otthon, együtt a családdal ünnepeljük meg a rózsaszín gyertya felfénylését. S bár hétfőtől folytatódik a hivatásként megélt muzsikálás, mégis van idő kicsit megállni, és örülni, várakozni közösen a Kisjézus születésére.

Török Máté
Misztrál

← Vissza a naptárba