2. nap – December 2.
Uram!
Süket világban élek, és én is bezárkózom süketségembe Előled. Futok, bújok, nehogy meghalljam szavadat. Sietek, vásárolok, fenyőfadíszítést és ajándékozást tervezek, mindeközben elkerüllek Téged, nehogy le kelljen ülni Veled egy kicsit beszélgetni.
Idejét sem tudom, mikor beszélgettünk, Uram… Nem a sablonos bájcsevejre gondolok, hanem arra, amikor tényleg eléd viszem minden bajomat és rossz döntésemet, te pedig jössz és nem foltozgatsz, hanem új szívet és új erőt adsz.
Fuldoklom, mert nem találok senkit, akivel teljesen őszinte lehetnék. Úgy szeretnélek meghívni egy teára a lakásom védett kis zugában, és ott kiönteni eléd az életem, gondolataim. Egy kicsit vendégül látni Téged nálam. Bocsáss meg, Uram, hogy így gondolkodom, mert tudom, te az életedet adtad értem, ezért nevetséges, hogy teázni hívlak. Tudom, hogy velem és bennem akarsz lakni, nem csupán vendégként kívánsz megfordulni nálam. Mégis annyira hiányzol… Bocsásd meg, ha ilyenkor rosszul mondok vagy gondolok valamit – Téged szeretnélek. Azt, hogy velem légy és beszélgessünk.
Rég kikopott emlékeimből, hogy milyen is volt az, amikor először mellém álltál és szárnyait bontogató hitemet felemelted. Elfelejtettem, milyen volt az első szeretet, milyen volt égni, lelkesedni érted. Maradtak a hétköznapok és a „rutinos” hívő élet.
Süket világban élek és én is bezárkózom süketségembe Előled. Elzárkózom elfoglaltságaimba, takargatom magam felelősségeimmel. Fontosnak akarok látszani, közben Te nem vagy fontos számomra. Bocsáss meg nekem ezért. Advent dicső királya, Jézus Krisztus, ha nem tartod nevetségesnek, ha ráérsz, gyere el ma velem kávézni, teázni, vásárolni, küzdeni. Add, hogy mindezek alatt Veled beszélgethessek.
Köszönöm, hogy te már most itt vagy mellettem.
Ámen.
