„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24,35)

Gyermekként sokat kutakodtam nagyszüleim szekrényeiben megsárgult, megkopott régi fényképek után. Szerettem ilyen fényképeket nézegetni. Úgy éreztem magam közben, mintha időutazó lennék, aki a képek alapos szemügyre vételével pár pillanatra visszaléphet oda, ahol a maiak közül csak nagyon kevesen jártak. A múltba, ami annyi titokzatos, különleges és visszahozhatatlannak tűnő emléket hordoz magában elrejtve.

A nagyszüleim családjairól készült fényképek először mindig arra döbbentettek rá, hogy ők is voltak fiatalok, nekik is volt gyerekkoruk. „Vajon milyen lehetett?” – kérdeztem magamtól elgondolkodva. Ők is jártak iskolába, nekik is voltak játékaik, sőt voltak szüleik, nagyszüleik, és nagyszüleiknek is voltak szüleik meg nagyszüleik, akik már annyira régen születtek – száz évvel ezelőtt -, hogy én hírből is alig tudtam róluk valamit.

Folytatva a fotográfiákon való merengést, másodszor mindig a fekete-fehér fényképek mögötti színes világot próbáltam elképzelni. A gondolataimmal színeztem ki a házak, a fák, a virágok, a ruhák színét, és magukat az embereket is, akiket a képeken láttam. Sajnálkozva panaszoltam nagyanyámnak, hogy miért nem készültek régen is színes fényképek. Ugyanakkor örültem is, mert ha becsuktam a szemem, olyan színben láthattam pompázni a múltat, amilyenben csak én akartam.

Végül sokat gondoltam arra, bárcsak én is akkor éltem volna. Igen, talán erre a legtöbbet. Mert ma olyan gonosz és rossz ez a világ. Annyi „nemszeretem” dolog van benne. Bezzeg az a régi – gondoltam magamban – biztosan egy jobb világ lehetett. A régi fényképeken valahogy mindenki olyan nyugodtan áll. Mindenki olyan békésnek tűnik. Nincsenek felesleges mozdulatok. Nincsenek oda nem illő alakok. Mindenki szépen, fegyelmezetten áll és néz előre a kamerába. Néz a jövőbe. Néz ránk, akik a fényképeket nézzük. Úgy mintha mondani akarnának valamit. Mintha üzenni akarnának. De mit?

Jézus Krisztus tanítványainak a figyelmét is felkeltette az idő. Ők azonban nem a múltat kémlelték, hanem a Mesteren keresztül a jövő nagy kérdései felé fordították tekintetüket.

Mit hoz a jövő? Meddig tart még ez a világ? Mikor lesz már világvége? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel faggatták Őt. Mai nyelvre lefordítva csak ez érdekelte őket, ami szenzáció, ami „címlapsztori”, ami borzalmat keltő, kérkedésre, fenyegetésre alkalmas hír, ami a titokzatos jövőbe burkolózik.

Hazudnék, ha azt mondanám, ezek a kérdések engem hidegen hagynak. Nagyon is érdekelnek. Mi lesz a világ sorsa? Milyen jövő vár gyermekeinkre? Milyen jövő vár Európára? Mi vár a csodálatos jövőt ígérő Trumpországra? Mi vár a világra?

before-the-flood-leo-dicaprio-1024x576

A jóslatok nem valami hízelgők. Özönvíz előtt állunk. Ez nem kérdés. Bármennyire is kérdőjelezik meg mostanában a youtube-on is közzétett dokumentumfilm hitelességét, Leonardo DiCaprio biblikus prófétaságra törekvő módon mondja 96 percen keresztül Kanadában, Indiában, Grönlandon, Kínában, a Fehér Házban az (ex)amerikai elnökkel beszélgetve, a Vatikánban Ferenc pápa oldalán és végül New Yorkban: baj van a világgal. Leplezetlenül. Őszintén. Nem egy régi fényképet mutat, nem a múltat, bár szíve szerint ő maga is visszamenekülne az időben, hogy akkor éljen, de nem teheti. Sokkal inkább a rideg valóságot mutatja meg, ahol nem a fényképekről, hanem az életből, a jelenből tűnhetnek el a színek. Leonardo felteszi a nagy kérdést: még időben változtathatunk-e?

cultura-bosch-a-gyonyorok-kertje

„Az ég és a föld elmúlnak” – mondja Jézus, aki nem kertel, nem bizonygat, egyszerűen szembesít az igazsággal, ami elől el akarunk bújni. Valamit azonban hozzátesz: „…de az én beszédeim semmiképp el nem múlnak”.

Jézus válasza arra késztet, hogy ne akarjam a jövő titkait úgy kutatni, ahogy a múlt régi fényképeit annak idején, nagyanyám szekrénye mellett. Ne akarjak türelmetlenül előre ugrani az időben, és ne reméljek színesebb valóságot a holnaptól, mint amilyen a ma volt. De ne is meneküljek el a jövőtől teljesen. Inkább bízzak meg abban, amit Ő maga mond, úgy ahogy nagyanyámban is megbíztam, mikor mesélt nekem, és keressem azt, ami maradandó, ami érték a mában. Ma már tudom, hogy bár a képek hangtalanul is beszélnek, mondanivalójuk semmit sem ér, ha nagyanyáim, vagy valaki más nem beszéli el nekem a képek igazi történetét.

Jézus nem mentegetni akar.
Jézus nem bizonygat.
Nem áll oda pártok és zászlók, ideológiák mögé.
Jézus nem kampányol, nem tesz választási ígéreteket.

Jézus beszél.
Megmagyaráz: megment.
Halljuk meg!

Németh Tamás

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .