Amit nem kenhetsz a Sátánra

Néhány évvel ezelőtt a vizsgaidőszak ideje alatt történt, hogy egy késő esti beszélgetés során egy kedves barátommal azon elmélkedtünk, hogy az emberek, miért teszik azt, amit, és miért úgy, ahogyan. Persze a legtöbb kérdésre sablonszerűen ráhúztuk a következő választ (és annak különböző megfogalmazásait): hát a Sátán ösztönzése miatt.

A beszélgetés azonban egyszer csak nem várt fordulatot vett – egy sajátos pillanatban, olyan mondat hagyta el egyikünk száját, ami mindkettőnket meglepett: „Jólvanmár’, ne kenjünk mindent szegény Sátánra.” Ezután egy perc néma csend következett, amiben csak egy nagyon messze lévő tücsök ciripelését lehetett hallani. Cirip, cirip.

14980574_1163953337018131_2844204574831914733_n

Egy ilyen merész mondat után persze nem igazán akartunk komolyak maradni, de a téma megkövetelte, így hát az este további részében kiveséztük alaposan, aminek eredményét most szeretném közkinccsé tenni.

Először is le kell szögezni, ez a kijelentés nagyon meredek és egyesek számára megbotránkoztató, de legyen bármennyire is súlyos a megfogalmazás, és a mögötte lévő tartalom, ettől még igaz.

Másodszor nem mentegetni akarom minden hazugságnak atyját, csak arra szeretnék rávilágítani, amire sikerült nekünk is rájönni: nem azért tesszük a rosszat, nem azért vagyunk egoisták, okozunk fájdalmat, bántjuk meg a másikat, használjuk ki, tesszük tönkre az életét, csaljuk meg és hazudunk az egészről, mert valaki ezt mondja nekünk, hanem azért mert így akarjuk.

A Sátán személyében olyan buzdítóra találunk, aki a legvadabb és legőrültebb ötletünkre is azt súgja a fülünkbe: Tedd meg! Van, hogy a gondolatot is ő segíti elő, de ez még nem jelenti azt, hogy nekünk meg KELL tenni, hanem csak azt, hogy van lehetőségünk rá. Az akaratot eme csodás levesbe mi adjuk.

Harmadszor, és ez a legszebb az egészben, hogy amikor minden gondolatunkért, tettünkért a Sátánt okoljuk, szépen kivesszük magunkat a történetből és a felelősséget másra hárítjuk. Nem kell messzire menni, elég csak első szüleinkig. Miért ettetek a tiltott gyümölcsből? Nekem az asszony adta… Nekem a kígyó adta… Te tetted oda a fát… Én nem vagyok hibás, csak a körülmények és a Gonosz áldozata.

Mindig egyszerűbb azt az utat választani, amin minden mocskot másra lehet kenni, miközben a „jókeresztyénséged” látszata fennmarad. Fogadd el, a „Sátán ösztönzése” válasz, nem kibúvó tetteid súlya alól! Légy őszinte: azt, ami bűn és másnak kárt okoz, de neked jó, azt akarva teszed meg! Ne légy gyáva szembenézni a tényekkel, a jóságot, szentséget, tisztaságot, ártatlanságot rég elvesztettük, de ami megmaradt az a lehetőség a jó cselekvésére annak ellenére, hogy valaki folyamatosan a rossz útra akar terelni! Ha valaki rossz irányt mutat nekünk az úton, még nem vagyunk kötelesek arra menni…

Félreértés ne essék, mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a Sátán olyan, mint egy félreértett kiskamasz, aki csak jót akar, de lépten-nyomon tűz üt ki a nyomában, hanem sokkal inkább azt, hogy ha a szakadékba ugrasz és kezed-lábad töröd, akkor ne hitesd el senkivel, legfőképp magaddal ne, hogy ezt a Sátán tette veled. Mert bár lehet, hogy a szakadékig ő mutatta az utat, és a végső buzdítást is ő adta meg, de odajutni és ugrani – Te akartál.

Domonyi Erik

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..