Kősziklából vizet

dsc_0121

„Nem szomjaznak, amíg a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik, megnyitja a kősziklát, és víz ömlik belőle.” (Ézs 48, 21)

Emlékszem megtérésem idejére. Kétségbe voltam esve, nem volt semmi reményem arra, hogy magamtól jóvátegyem mindazt, amit elrontottam. Isten mégis megszólított, és megmutatta bűneimet. Bevallottam neki mindent, és úgy éreztem magam, mintha hatalmas kövek estek volna le a szívemről. Megtisztultam. Megtanított valami olyanra, amit előtte nem is képzeltem. Ültem a régi, kopott templompadban, és örültem, hogy valóban szól hozzám a Teremtő. Boldogság töltött el: megszabadultam! „Istennel semmi sem lehetetlen! A rablónak is nekirontok, a falon is átugrom!”

Azóta eltelt pár év. Lassan újra megszürkültek a hétköznapok. A megtérésem emléke, mint régi fotó távoli szeretteimről, kifüggesztve a falon. Már annyira nem is könnyű. Isten azt parancsolta, hogy hagyjam el a bűnös életet. Azt ígérte, hogy ő meg fog áldani.

Kinyitom a Bibliám, és mintha már nem is akarna hozzám szólni. Tényleg jobb lesz? – kérdezem magamtól kétségbeesve. Mintha valami hiányozna. A pusztában vagyok. Talán én rontottam el valahol? Vagy csak beleképzeltem volna az egészet? Ha akkor olyan élő és ható volt, hol van most, mikor szükségem lenne rá? Talán itt van bennem. Folyamatosan támogat, csak eltakarják az érzéseim, és nem látom. Lehet, hogy egyáltalán nem is létezik. Semmi sem bizonyítja, de lehetetlen megcáfolni is. Így semmiben sem lehetek igazán biztos.

Mit tehetnék most? Tűrök és beletörődöm. Igazi pesszimista hozzáállás. De vajon Istentől való az ilyen? Keresztyénként lehetünk optimisták? Hogyan bízhatunk? Mi a bizonyíték arra, hogy Krisztus létezik? Vagy ha létezett is, nem csak egy történelmi személy volt, akit a keresztyének kezdettől fogva túlbecsültek? Mi okunk van reménykedni az örök életben? Számtalan megválaszolatlan kérdés. Biztos válaszok pedig sehol. Nincs egyértelmű bizonyítékunk arra, hogy Isten létezik, és arra sincs, hogy valóban megszabadultunk.

Mégis bízunk abban, aki elhívott minket. Mi mégis reménykedünk! Mert kaptunk valamit. Lehetetlen bebizonyítani egy csodát. Pont ezért csoda. Mert először lehetetlennek tűnt. Semmi remény. De az Úr a pusztában is tud vizet fakasztani. Az Istennél vannak a válaszok a kérdések korában.

Kétezer évvel ezelőtt biztosan megtörtént, de megtörténik ma is? Az Úr képes a mi életünkben is vizet fakasztani? Ott, ahol a józan ész csődöt mond. Ahol az emberi számítgatások semmit sem érnek. Lehetetlennek tűnik. De az Úr bárhol képes vizet fakasztani, ahol kérik, és bíznak benne.

Kádár Tamás

(A bejegyzés a TeSó blog TeSótartó c. alkotói pályázatára érkezett be és ott 1. díjat nyert.)

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..