Hogyan lehet a hitet megerősíteni vagy megtartani egy rossz közösségben?

sad_girl_being_bullied

Sokan nem is foglalkoznak azzal, hogy milyen a társaságuk: jó – nem jó; ez van, ezzel kell együtt élni. Te észrevetted, hogy vannak emberek, akik olyanná akarnak formálni, arra rávenni, ami számodra elfogadhatatlan. Ez jó.

Két dolgot azért érdemes megvizsgálni.

Az egyik: az a társaság mitől rossz? Szívük minden rezzenése gonosz? Lehet, hogy csak unatkoznak? Vagy úgy hiszik, hogy az a vagány, aki mindenkit legyalul. Talán nem volt, aki a jóra nevelje őket. Vagy mindössze néhány hangadó az, aki valójában a rosszat képviseli, a többiek meg birka módjára követik.

A másik kérdés: te mennyire vagy karakán jellem? Ki tudsz állni a hited mellett akkor is, ha „hazáig vernek”? Van akkora lelki erőd, hogy akár több emberrel szemben is képviselni tudd azt, amiben hiszel? Van bölcsességed hozzá, hogy jól tudd kezelni a helyzeteket?

Azt mondják, vészhelyzetben az ember kétféleképpen reagálhat: üt vagy fut. A mi esetünkben a támadást úgy értsd, hogy megevangelizálod őket, a menekülés pedig az lenne, ha egyáltalán nem közösködnél velük. Ez utóbbira nem mindig van módod, hiszen vagy a családodról van szó, vagy osztálytársakról, esetleg lakótársakról egy kollégiumban. Tetszik vagy nem, együtt kell élned velük!

Mit tehetsz hát?

1. Légy őszinte magadhoz: te sem vagy tökéletes!

A hitét aktívan megélő ember nagy kísértése az, hogy jobbnak gondolja magát azoknál, akik messzire elkerülik a templomot. Ne csapd be magadat: nem vagy jobb! Te is egy megkegyelmezett bűnös vagy, aki naponta rászorul Isten vezetésére és irgalmára. Ne nézd le azokat, akik (még) nem tartanak itt!

2. Keress olyan helyet, ahol feltöltődhetsz!

Jobb esetben a biológiai családod az, ahol ellátnak téged minden szükséges munícióval, hogy megállhass a hited próbáiban. Vagy egy jó testvéri közösség, egy ifjúsági kör, bibliaóra, énekkar, ahol megtanulod a hit alapjait, kibeszélheted a kudarcaidat, válaszokat kaphatsz a kétségeidre, ahol szeretnek, elfogadnak, nagyra becsülnek. Lehet ez egy hitben tapasztaltabb személy, egy ún. mentor, aki igei útmutatást tud neked adni, együtt imádkozik veled, vagy megosztja veled a tapasztalatait. Érdemes keresni ilyen töltőállomásokat akkor is, ha amúgy minden rendben van, hiszen sosem tudhatod, mit hoz a holnap.

Hogy egyedül el fogsz bukni, az biztos.

Students Praying3.

3. Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” 1Kor. 15,33

Láttam néhány ifjú titánt, akik nagy mellénnyel csapódtak „rosszfiúk” mellé azzal a szándékkal, hogy na majd jól megevangelizálják őket. Dicséretes az ilyenfajta lelkesedés, csak nem feltétlenül ér jó véget. Nagyjából olyan hatásokra kell számítanod, mintha meg akarnál állítani egy lejtőn lefelé száguldó csordát. Nagy eséllyel magukkal sodornak téged is (bár tudjuk, mellesleg van Szentlélek is…)

4. Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki. 2Tim2,23

Nem sok értelme van egy félrészeg társaságban azt bizonygatnod, hogy mi az Isten akarata. Vagy megszakítani egy olyan „kiselőadást”, ami valójában provokáció, kötekedés vagy önigazolás. Ha sok időd van és bírod a kudarcokat, akkor hajrá, de túl messzire nem fogsz jutni velük.

„Tud-e az Isten olyan követ teremteni, amit aztán nem bír felemelni?..” „Tud. Ott van a szíved helyén…”

5. Légy éber, csapd le a magas labdákat!

Isten kegyelmes. Minden társaság számára készít helyzeteket, amelyekben bemutatkozik. Ha vannak személyes megtapasztalásaid, van egy megalapozod véleményed, akkor hidd el, lesz rá alkalmad, hogy ezt megoszd másokkal. Egy biztos: minden egyes kiállás erősíteni fogja a hitedet. Még akkor is, ha nem követi könnyes megtérés, vagy ha éppen gúnyos mosollyal, beszólásokkal „jutalmazzák”. A bizonyságtétel egy előrelépés: te bölcsen felismerted a lehetőséget, kiléptél a komfortzónádból, bátran felvállaltad a helyzetet, a Szentlélek szádba adta a szavakat, Jézus pedig büszkén mutogat majd az angyaloknak.

idea

6. ?

Szándékosan kerültem, hogy mindent leírjak. Mert itt jössz te:

Volt-e már olyan, hogy nehéz terepen hűséges tudtál maradni Istenhez? Mi volt a titka?

Te hogyan próbálsz megmaradni a hit útján egy olyan közösségben, amely nem keresztyén alapokon nyugszik?

Szerinted hogyan lehet valaki hitvalló egy olyan társaságban, amely névlegesen ugyan keresztyén, de életvitelét tekintve homlokegyenest mást képvisel?

Olasz Tímea

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .