5

Apró eltérések az igazságtól, kis szépítések a történteken, a részletek árnyalatnyi módosítása, elenyésző információk elhallgatása; talán egy iciripicirit másnak látszani, mint aki vagyok valójában. Parányi dolgok ezek, melyek gyakran némiképp, hangyányit részei a mindennapjainknak. Persze nem kirívóan, csak épp egy kicsikét.

Viszont ezzel is az a helyzet, mint minden más gyarlóságunkkal: sokáig nem kóstolunk bele, majd csak egy pici falatot eszünk belőle, aztán vagy megállunk a lassú falatozásnál, vagy fékeveszetten tömni kezdjük magunkat. Így van ez az iciripiciri valótlanságainkkal is. Nagymamám gyakran elmeséli, hogy illemtudó kislányként hogyan is mondtam: nem szabad hazudni. Én pedig homályosan arra emlékszem, hogy milyen volt először kicsit lódítani, milyen sok volt bennem a félsz és a bűntudat. S milyen volt aztán egyre másra leheletnyit alakítani a történéseken, gondolatokon, érzéseken… eltűnt a félsz, eltűnt a bűntudat – helyére lépett a rutin.

Nehéz beismerni, hogy szoktunk hazudni.

És igazából nehéz őszintének lenni: őszintének lenni másokkal és magammal. Elmondani a dolgokat a maguk valóságában, még ha azzal kellemetlen, ciki és csöppet sem menő történéssé alakulnak át. Felvállalni a tetteimért a következményeket és látni embertársam szemében a csalódottságot. Kegyetlenül nehéz a másik ember előtt minden álarc, minden fiktív tulajdonság, gondolat nélkül megállni és egyszerűen csak önmagunkat megmutatni. Odaállni Isten elé és a kegyes szólamok helyett egyenesen elmondani a gondolatainkat, kérdéseinket, kételyeinket, lázongásaink okát.

Ezek mind valóban nehéz dolgok, egyedül talán képtelenek is lennénk rá, de Istennel ez is lehetséges.

„Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől! (Zsolt 120,2)

Kihívás: A mai nap folyamán vizsgáld meg, hogy mennyire vagy őszinte Istennel, másokkal és magaddal. Mennyire őszinték a szavaid, a viselkedésed, a motivációd? S ha felfedezed magadban, hogy néha csak egy picikét is eltérsz a valóságtól, az egyenességtől, akkor imában kérd Istent, hogy segítsen őszintének lenni.

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .