1pisXpXeGe3gE9LZIAWdqD_-P2xTK47Gu_Shmnxs

A hit közösségi élmény, épp ezért a mindennapi megélésében sokszor szükségünk lehet egy megbízható partnerre.  Valakire, aki felelősségre von bennünket, aki felsegít, ha elgyengülünk, aki imádkozik velünk és értünk, aki mer és tud jól ránk szólni, amikor épp erre van szükségünk.

Nemrég, itt Walesben, a házi csoportunk egyik bibliaóráján hallottam az accountability partner (≈felelős társ) fogalmáról. Ez az a személy – egy szintén megtért jó barát, egy megbízható, érett keresztyén – akivel felelősséget vállalunk egymás intésére és segítésére. Egy személy, akitől nem vesszük sértésnek a jóindulatú kritikát, sőt, akitől el is várjuk, hogy ne hagyjon bennünket eltévelyedni. És akinek lelki életét mi is személyes ügyünknek tartjuk.

Nekem gyorsan szimpatikussá vált a felelős társ képének elképzelése, hiszen a Biblia gyakran emlékeztet bennünket a közösség erejére, és arra tanít, hogy keresztyénként egymást segítve tudunk a legkönnyebben a helyes úton maradni (Zsidók 10,24; Galaták 6,2).

A mai böjti kihívás a lelkiismeretünk megvizsgálásáról, egy rossz szokásunk vagy beidegződésünk elhagyásáról szól. Épp ezért ma arra kérlek, hogy ha van valamilyen bűn az életedben, amit már régóta szeretnél letenni, ma ne csak egyedül vidd ezt Isten elé, hanem próbálj meg valakivel együtt imádkozni a szabadulásért. Legyen az a házastársad, a párod vagy a legjobb barátod – a ti kapcsolatotoknak is jót fog tenni, ha a keresztyén lelki élet nehézségeit is együtt élitek meg.

Kihívás: Vizsgáld meg lelkiismeretedet! Vizsgáld meg magad, és kérj Istentől erőt, hogy hajlandó légy föladni olyan szokásodat, ami megakadályoz abban, hogy kifejezd szeretetedet Isten és a családod iránt.

Egymás intése nem könnyű feladat. Mit gondolsz: hogyan lehet úgy teljesíteni ezt a keresztyén kötelességünket, hogy az a másik ember hasznára váljon?

 

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .