2016. március havi bejegyzések

Elestem, de felkelek

Guilt

És újra megtetted. Nézz magadra: ugyanott vagy már megint. Ismét bűntől szennyes a kezed. Hiábavalóak voltak az elhatározásaid, a kéréseid, a szüntelen fogadalmak mind. Újfent ott jártál, ahol nem kellett volna. Már megint megfürödtél a vétkek nagy tengerében – ráadásul még jól is esett. Ismét ott kalandoztál az interneten, ahol tudod jól, hogy nem kellett volna. Ezeregyszerre követted el ugyanazt a hibát. Most se tudtad megállni, hogy ne szólj neki vissza, ugye? Muszáj volt újból veszekedned vele? Most komolyan – te nevezed magad keresztyénnek? Te beszélsz másoknak, te okítod őket? Ma is egy újabb napod telt el szinte úgy, hogy semmi érdemlegeset nem tettél – a héten harmadjára. Elestél. Elbuktál. Megint. Újra. Ismét. Újból. Még egyszer. Már milliomodik alkalommal forog ugyanaz a lemez. Sőt, nemrég vettél úrvacsorát, s máris meggyalázod, semmibe veszed, megszentségteleníted Krisztust? Nem, így nem mehetsz oda elé. Ugye nem gondolod, hogy ebben az állapotban szívesen fogad? Öt perccel ezelőtt még a sárban fetrengtél – ilyen mocskosan nem állhatsz a Szent Isten elé! Előbb meg kell mosakodnod szépen, letisztogatni magad, s majd… Talán holnap. Majd, ha már eléggé megbántad azt, amit tettél. Addig semmiképp!

olvasás folytatása

Húsvéthétfői egyperces

12903738_1047038018694653_1939579746_o

Nem tudom, mi a nehezebb: összefoglalni ezt a negyven napot, minden gondolattal, amit az Isten elénk hozott, vagy kiválasztani egyet, amihez ragaszkodni szeretnék. Amikor elkezdtük írni ezt a naptárt, bennem volt egy kis kétely: végig tudjuk mi ezt csinálni? Komolyan, negyven napon keresztül minden nap tudunk valamit mondani? Kegyelmet kaptunk arra, hogy így legyen.

Ebben az időben egyvalami mélyült el bennem, de nagyon: a kiválasztottakat alkalmassá teszi az Isten. Az elején talán mi sem voltunk alkalmasak arra, hogy végigvigyük ezt a sorozatot. A végére mi csodálkoztunk legjobban, hogy a végére értünk. Hála érte.

Húsvét van. Nem a locsolkodás és a főtt sonka, a sárga túró ünnepe, hanem a feltámadásé és a Feltámadotté. Ünnepeld ezt az ünnepet ma úgy, TeSó, hogy utazz egy kicsit a múltba! Olvass bele ismét azokba az írásokba, amik építettek és válassz ki egy kihívást, amihez ragaszkodni fogsz! Hidd el, arra a kihívásra kiválaszt az Isten és alkalmassá is tesz arra, hogy végigcsináld.

Kegyelemben gazdag, aktív ünnepléssel telt ünnepet kívánok Neked!

Kihívás: Ne hagyd abba! Gondolj vissza az elmúlt hetekre, válassz ki egyet, amiben gyakorolni szeretnéd magad. Határozd el, hogy ezekre a jövőben is figyelsz!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Húsvétvasárnapi egyperces

mptytomb

Sokszor tűnik egy lépés ésszerűtlennek, mégsem kell feltétlenül önmarcangolássá válnia. És válhat valami belső késztetéssé úgy, hogy később megbánjuk – még ha úgy tűnik is, hogy az Istentől származott. Sajnos öntudatlan profizmussal tudjuk igazolni a saját önző vágyainkat Isten igéjével, de ugyanígy a tehetetlenségünket is. Mélységes gyász fakadhat abból a felismerésből, hogy amitől – úgy gondoltam, Istenért – megtartóztattam magam, nem több mint megideologizált gyávaság és szorongás. De abból is, ha arra jövök rá, hogy Isten helyett akartam megtenni dolgokat – akár olyanokat is, amelyekhez neki semmi köze sincs.  Csak használtam a nevét, miközben megtagadtam őt.

Nincs felszabadult öröm igazi gyász nélkül. A húsvét semmit sem ér ennek az öntudatlan profizmusnak a lelepleződése nélkül: azzal a felismeréssel kell kezdődjön, hogy félreismertem önmagamat, Istent, a szolgálat lényegét is, és becsaptam magam. Terheket vettem fel a vállamra, miközben Isten meg sem kért rá. Látványossá akartam lenni, és közben Isten elrejtőzött. Szolgáltam körömszakadtáig, holott azt kellett volna engednem, hogy mások érvényesüljenek.

A húsvét a nagy felismerések ideje, legalábbis számomra. Felismerése annak, mit veszítettem el az értelmetlen küzdelmekben. Miről mondtam le, amiről nem kellett volna, és miről nem mondtam le, amiről nem ártott volna. És ugyanakkor annak a felszabadító felismerése is, hogy nem kell belevesznem az önsajnálatba, mert ezek a kudarcok olyanok, mint az a  tagmondat, ami végén nem pont van, hanem vessző, és amit az újrakezdés „mégis”-sel kezdődő új tagmondata követ. Így lesz a húsvét a halálból való szabadulássá, az összeomlás utáni újrakezdéssé, kulcsfontosságú és merőben új felismeréssé.

Igazi feltámadássá és örömmé.

Kihívás: Hagyj időt szembenézni magaddal! Ha kell, kérj segítséget, hogy leleplezd az öntudatlan önigazolót! Egészen személyesen, minden klisétől mentesen fogalmazd meg, mit jelent neked a húsvét, a szabadulás és az újrakezdés!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Nagyszombati egyperces

tumblr_nhrscc9TrO1rcct9to1_1280

Mindig is csodáltam azt, amikor a Szentírás úgy számol be a nagyok haláláról, mint akik az élettel betelve búcsúztak e léttől (1Móz 25,8; 35,29; 1Krón 23,1; Jób 42,17). Élettel betelve – elbűvölő kifejezés ez. Teljes. Kerek. Egész. Hiánytalan. Olyan, mint a púposan, színig töltött pohár, a tökéletesen sima, redőtlen víztükör, a gondosan összeállított virágkompozíció. Olyan, amely úgy tökéletes, ahogy van. S ha úgy érezné az ember, hogy mégis hozzá szeretne nyúlni, egy arasszal is hozzáadni – valójában csak tönkretenné az egészet, és a harmónia tovatűnne.

Pál apostol utolsó szavaiban így összegzi életútját: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”. Ő is a nagyok halálát akarja halni: élettel betelve. Mintha csak ennyit mondana: „Mindent megtettem, ami tőlem telt. Célba értem. Nincs szégyenkezni valóm. Kész vagyok – a szó legszorosabb értelmében véve.”

Néha úgy képzelem el annak az utolsó pillanatnak az eljöttét, mint a hirtelen érkezett vendégnek a látogatását. Abban a pillanatban, mikor becsöngetnek, s az ajtóban toporog a kedves vendég, kétfajta házigazda létezik. Az egyik irul-pirul, szégyenkezik, mentegetőzik, kifogásokat keres a lakásban található tömérdek szennyes, áthatolhatatlan porréteg, szanaszét heverő mosatlan, kínos bűz miatt. A másik viszont nyugodt szívvel engedi be a nem várt látogatót, mert tudja, megfelelően felkészült: vendégét tiszta szobák, komótos hely, mindig betárolt finomság, frissen főtt kávé várja.

Gondolj bele: mi lenne, ha érted ma csöngetnének? Ebben a pillanatban. Vagy ebben. Esetleg öt perccel azután, hogy ezeket a sorokat elolvasod. Mi lenne az a ki nem mondott szó, amit magaddal vinnél a sírba? Ki lenne az a szeretett személy, akinek nem tudtál megbocsájtani? Melyik lenne az az összetört kapcsolat, amelyiket rendbe kellett volna tenned? Kinek kellett volna többször mondanod: „Szeretlek!”? S ami a legfontosabb: tudnál-e bizalommal, örömmel, szorongás nélkül, színről színre megállni Krisztus előtt tudva, hogy így fog köszönteni: „Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.” (Mt 25,34)

Kihívás: Rendezd el azt, amit akkor tennél, ha ez lenne az utolsó napod!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Nagypénteki egyperces

12721543_1044663005598821_653335605_n

Ott voltam. Láttam, ahogy végigvonszolja magát a Via Dolorosan az érdes kereszttel a vállán. Hallottam a dühös feszítsd meg kiáltásokat. Éreztem a nép vérszomjtól megrészegült tolongását magam körül. Én ott voltam – és nem tettem semmit.

A Mesterről nagyon sokan hallottak, nem csak Jeruzsálem környékén. Az emberek pletykaszerű hírként beszéltek róla: az ács, aki gyógyít; a próféta, aki halottakat támaszt fel. Mások elmondása szerint a különös férfi, aki Isten nevében beszél. Ám néhányan koholt, becstelen vádakat terjesztgettek. Ő viszont mindig szelíd maradt, mint a bárány, akit ezen a napon a nyírói elé vittek.

Azon a hűvös éjszakán kétségbeesve néztek egymásra a tanítványok. Félelmetes dolgok történtek: Uruk sírt, vért verejtékezett és egész éjjel a földre borulva imádkozott. Aztán hirtelen katonák támadtak rájuk, Jézust keresték, majd megkötözték és elhurcolták. Azonban mindezt Ő némán tűrte.

Déltájt többen kísértük a Mestert a tömegben bujkálva. Jézus megtört. A lelkem zokogott és a szívem százszor megszakadt, miközben folyamatosan néztem Őt. Minden pillanatban odaszaladtam volna, hogy sebzett lábait átöleljem, hogy illatos gyógyírral véres orcáját kenegessem. Le akartam venni a keresztet, hogy a tömeg felé dobjam. De csak néztem és tompán haladtam az árral.

Akkor is ott voltam, amikor a szögeket egy nagy kalapáccsal beleverték az áldott kézbe és lábba. Az arca szinte felismerhetetlenné vált a rászáradt vértől, amit a sok nádütés és a töviskorona okozott. Testét csúffá tették, lényét meggyalázták. A kereszt felállításakor mindenki látta Őt és Ő is mindenkit látott. Látta a közelben síró asszonyokat, a megrémült tanítványokat, a halált kívánó tébolyult népet, Júdás megkésett bánatát és azt, ahogy egykori követői remegve futnak nyomorult életüket mentve.

Gyötrelmektől homályos tekintete végignézte azt is, ahogy te megtagadtad, semmibe vetted és elfelejtetted Őt. Látott és szeretett, amíg feje alá nem csuklott – lát és szeret, amióta újra felemelte dicsőséges homlokát.

A világmindenség legnagyobb csodája és a történelem legfontosabb eseménye: az ISTEN meghalt az emberért!

Kihívás: Köszönd meg, hogy Jézus érted is meghalt a kereszten! Háládat azzal fejezd ki, hogy másnak is elmondod nagypéntek üzenetét: meghalt, hogy a kárhozatból megváltson, hogy örök halál helyett örök életünk legyen!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára