Zavaros böjt

Két nap múlva kezdődik a húsvétot megelőző nagyböjti időszak. Azt tapasztaltam, hogy még a régi motoros hívők számára is fejtörést okoz ez a fogalom. Éppen ezért kicsit mostohán bánunk vele, és inkább békén hagyjuk, ahelyett, hogy megélnénk a hétköznapjainkban.

Sokáig én is így voltam ezzel. Azt tudtam, hogy a Biblia fontos szerepet tulajdonít neki, Jézus Krisztus szerint van olyan gonosz lélek, mellyel csak imádsággal és böjttel (Mk 9,29) lehet leszámolni. A böjt lemondás, odaszánás, áldozat Istennek: valami számomra fontosról lemondok s ezt a lemondást, valamint az így felszabadult időt Istennek szentelem. Teszem pedig mindezt önként és jó lélekkel, nem kényszerből, fogcsikorgatva.

Mindezek ellenére számos kérdésem akadt: mi az, ami tényleg áldozat lehet? Mi van akkor, ha ez engem nem tesz különösebben boldoggá? Vagy hogyan válik mindez a hasznomra? Tény, hogy a böjtölésnek jótékony élettani hatásai is lehetnek: ha például valamilyen ételről mondok le egy időre, azzal a szervezetem tisztulását idézhetem elő. Jól hangzik, viszont újabb kérdést vet fel: ha az élettani hatásokra fókuszálok, miként leszek Istennek tetszőbb? Nem csúszik így el minden?

Az egész elég zavarosnak tűnt mindaddig, amíg tavaly húsvét előtt egy baráti bibliaóra hatására ki nem próbáltam.

A kávéról mondtam le. Kihívás volt. Ha jól emlékszem, a harmadik nap táján kezdődtek a gondok, és a kollégáim voltak a tanúi, hányszor sóhajtottam a sötét nedű után. S itt jött a lényeg: Istenre kellett koncentrálnom ahhoz, hogy ne igyak kávét. Rá kellett gondolnom, Hozzá kellett fohászkodnom, amikor elgyengültem volna. És jó volt. Nem történt semmi eget rengető dolog, „csupán” megtapasztaltam, hogy így is lehet.

Sok kérdő tekintettel akadtam össze abban az időben. A legtöbben a böjtölésem alatt a leszokást értették: mindannyiszor el kellett magyaráznom, hogy deénszeretemakávét, és nemakarokleszokni. Néztek nagy szemekkel. Mert ki hallott már olyat, hogy kávé-böjt? Vagy épp internet-böjt? Esetleg zene-böjt? Pedig voltaképpen bármiben tarthatunk böjtöt.

A következő célzott böjt volt. Igen, van ilyen is: amikor egy adott dologért böjtölünk. Egy barátom hozzátartozója megbetegedett, műtétre volt szüksége. Néhányan úgy döntöttünk, a beavatkozás napján imádsággal és böjttel fordulunk Istenhez segítségért. Napkeltétől napnyugtáig nem ettünk és nem ittunk. Ez a gyakorlatban nálam úgy nézett ki, hogy csak tiszta vizet ittam és két szelet pirítós kenyeret ettem 24 óra leforgása alatt. Mindezek mellett igyekeztem minél többször fohászkodni az illetőért. Hála Istennek, a műtét sikeres volt, gyógyulás várható.

Bevallom, a nem kifejezetten erős fizikumomnak nehéz volt tápláló étel-ital (és ájulás) nélkül végigcsinálni azt a napot és igen, vártam az estét. Ennek ellenére különös erő áradt rajtam és társaimon keresztül. Mert azt határozottan éreztem, hogy az imáinknak ereje, súlya van. Ez persze nem azt jelenti, hogy normál állapotban Istennek ne számítana az imádságunk. Azt hiszem, a böjttel egyszerűen csak lépünk egyet a hitbeli felnőttség útján, és bizonyítjuk azt, hogy mennyire fontos számunkra egy adott dolog. Kicsit ahhoz hasonlítanám, mint amikor Jákób tusakodott Isten áldásáért.

Hiszem és tapasztalom, hogy az imának ereje van. Ha pedig az imához valódi Isten-kapcsolat társul – igetanulmányozás, törekedés az olvasottak mindennapi megélésére, vagy akár böjt  −, akkor még fokozottabban működhet az Ő ereje az életünkben. Visszanézve az elmúlt pár évemre, az a véleményem, hogy talán sok zavartól megkímélem magam, ha a fentieket – beleértve a böjtöt is – megélem. Ennél fogva az előttünk álló negyven napon szeretnék jobban a Fentiekre összpontosítani – és kevésbé földhöz ragadni. Lehet ez az időszak, amikor kívül-belül rendet rakunk – valamiről lemondunk, Valakinek pedig helyet készítünk. Lehet most engedelmesnek lenni és követni Jézus példáját – a böjtöt illetően is. A csöndes csodát, megtisztulást megtapasztalva pedig talán gyakrabban élünk majd ezzel a lehetőséggel.

Ha kedvet kaptatok vagy böjtöltetek már, nyugodtan osszátok meg ti is a tapasztalataitokat, kérdéseiteket – segítsünk egymásnak!

Kocsis Julika