A képek dala

Mint egy fotókiállításon. Hétköznapjainkat élő képek tömkelege árasztja el. Szemünkbe zúdulnak, és minden reggel emlékeztetnek – álomnak vége van. Síró képek ezek, keserűséget idézők, amik sajgó, véraláfutásos problémákat juttatnak eszünkbe. Csúnyán összerakott montázs lebeg előttünk. Szétszakadt családokat, felszarvazott férjeket, öklöt tűrő feleségeket, elhanyagolt és koloncként kezelt gyermekeket ábrázol. Másfelé tekintve egy képen kórházi ágy mellett térdeplő lábakat, összekulcsolt kezeket, vagy kis koporsóra szegeződött vörösre sírt szemeket láthatunk. A legvéresebbről üvölt a félelem, szinte hallani a terror szörnyű zenéjét, amiben erőteljesen csendül fel a sikoly és a fegyverdörgés, az egészet csendes aláfestés kíséri, mint az egyre csak szajkózó, mormoló imádság. Mindegyik kép színvilága a szenvedésben, a reménytelenségben és a bánatban gazdag. Világnak nincs vége.

Ébredéskor tolongnak képek
mind azt akarják, hogy visszatérjek
egy olyan világba, ahol kell éljek,
ahol a múltam van és a jövőm van.

Erre lettél hát kárhoztatva: emberfajta… ebbe a világba beküldtek téged!

Ki ne érezte volna már ezt a fájó lüktetést, ami Cseh Tamás zenéjéből hasít a lelkünkbe?

A szélrózsa minden irányából megszúrnak, és sértenek az élet tüskéi. A kis sebek is begennyesednek és ma már nagyon kevés életgyógyítóval és szépítővel találkozunk. Hogyan kell itt csorbítatlan és kiegyensúlyozott lélekkel életben maradni? Hogyan lehet szeretetet árasztani a legnagyobb szeretetlenség közepette? Egyet tudunk-e érteni Csavardi Samuval abban, hogy akad még jó ebben a világban, amiért érdemes küzdeni?

Minden reggel megtudom,
hogy mi a nevem és azt, hogy hol élek.
Átismétlem reggelre kelve,
miért is ver a szívem.

A világ sír. Olyanokért kiált, akik varázsolnak: a bánatot örömmé, a sírást mosollyá, a dühöt megbocsátássá, az ellenségeskedést elfogadássá…

12596480_958859950874152_469867796_n [551399]

Mint kis diák az élet iskolájában kérdezem: én a világ nagy mizériáján mit változtathatok? Szeretetem hány fegyvert és elvakult öldöklőt állíthat meg? A kedves mosolyom hány árva gyermek könnyét száríthatja fel? Az én türelmességem, szívességem, jóságom hogyan segíthet a vallások közötti ádáz harcok megszüntetésében?

A világ sötétének nagysága mellett az én kicsi világosságom igencsak eltörpül, és lelki rúgkapálásom egy fikarcnyit sem változtat a helyzeten.

Ennek dacára, kedves TeSóm, ne keseregj az élet nyomorán, hanem tedd szebbé a te világodat és azok világát, akiket kaptál! Gondoskodj a melletted lévőkről, a kapcsolatokról a szíved csücskeivel! Figyelj azokra, akiket könnyű szeretni – és azokra, akiket nehéz…

Ismételd át reggelre kelve, hogy miért is ver a szíved!

Baranyi Eszter

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

baraeszti

Baranyi Eszter vagyok, 22 éves, Rákóczi-főiskolás. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Kedvenceim a kisgyerekek, az irodalom, a kávé és a kaktuszok. Lenyűgöznek a művészfilmek, a klasszikus zenék és az utópisztikus szemléletek.

Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.