Archívum

december 2015

Címke

Kicsit úgy érzi a lelkem magát most, adventkor, mint az a szép páfrány, ami a szekrényem tetejéről nyújtóztatja hosszú leveleit a szőnyeg felé. Fázik télen. Hetek óta nem mertem hozzányúlni, mert láttam, hogy elszáradt jó pár levele. Nem akartam, hogy elhullassa őket, ha megbolygatom… De végül már kénytelen…

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet.”(Péld 4,23) Az élet túl rövid ahhoz, hogy… Kedves TeSó, te mivel fejeznéd be ezt a mondatot? Minden egyes negatív érzés, ami elveszi boldogságodat, megmérgezi napjaidat, ellopja az éjszakáidat – fölösleges energiapazarlás. Ám ahhoz, hogy…

„Az ember kivételes lény. Pillanatról pillanatra rászabott életét, azt, amitől percre se tud megszabadulni, kell pillanatról pillanatra kiérdemelnie, megtalálnia. Életünk e terhes és fölemelő ellentmondásának egyik legszebb diadala, értékmérője: a valóban megtalált ünnep. Azt jelenti, hogy a gépieset, a közönyöset, a mereven ránk szabottat sikerült szabadsággá, értelemmé, szépséggé…

https://www.youtube.com/watch?v=Fa9mDu2jk9U Vide cor meum … Íme a szívem. A zene, amit most hallotok, Dante egyik szonettje, modern dallamra ültetve. A szonett egy álomról szól: Dante elérhetetlen szerelmét, Beatricét látja álmában, és felajánlja neki a szívét, Beatrice pedig elveszi és elkezdi megenni. A költő erre felriad és leírja az…

„Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, és Hozzá fohászkodik” (MRÉ, 42. zsoltárének) Van, hogy naponta többször is eszembe jutnak ezek a sorok. Csak úgy utazás közben, amikor órán ülök, vagy a télszagban sétálgatok. Olyan élénken érzem a szomjúságot, mint amikor délután észreveszem,…

Sinka István: Sötét esztendők Csillag voltam előbb, aztán gyermek lettem, s gyertyaként a szívem a tenyerembe vettem. Sötét esztendőkben úgy néztem a tájat s Isten simogatta gyönge kis gyertyámat. Ment előttem farkas, jött utánam bárány – kastélyt vehettem vón gyertyám fénye árán. Kastélyt vehettem vón nem vitt rá…

Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok… Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. (Babits Mihály) Emberi advent: Tervezés. Várakozás. Naponkénti túlélés. Megfulladás. Pedig nem ezt akartad. Úgy igazán vágytál arra az igazi Úr-várásra, igazi csendességre, békességre. Akartad. Eltervezted. Listát írtál még novemberben, hogy az álnok időnek esélye se legyen most legyőzni…

November vége óta élek egyfajta „karácsonyi lázban”. Nem fordult még elő velem, hogy ilyen korán hatalmába kerített volna az ünnepi várakozás. Mostanság viszont egyre többet gondolkodom azon, hogy vajon mit is várok ennyire eszeveszetten. A fényeket? A havat? A süteményeket, ajándékokat vagy családi összeülős estéket? Mi lesz akkor,…

„Találj időt… Időt olvasni, Megfesteni az álmaidat, Teázni egy barátoddal, Tanulni valami újat, Írni egy levelet, Sütni egy meglepi tortát, Elmenni valami különleges helyre, IGAZÁN időt tölteni azzal a személlyel, akit szeretsz, Vagy csak úgy nem csinálni semmit egy ideig…” (Anonim) Neked az ünnepi várakozásban mi hiányzik az…

Adventi világ: Hópihés, norvégmintás. Narancs illatú, fahéjas forralt boros, fadíszítős. Csilingelős, bevásárlós, ünneplőbe öltözős, egymásra bazsalygós, kisjézust várós. Zűrzavarban rohangálós. Adventi lélek: Hideg, közönyös. Éjféli kiáltásként hasító figyelmeztetést elmulasztó. Mesterkélten meghatott, magányos és kusza, dermedten az idő múlására váró. Egy helyben álldogáló. Nem fázol…? https://www.youtube.com/watch?v=ydPh4Or1hAw ← Vissza a…