14. nap – december 14.

„Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra, és Hozzá fohászkodik”
(MRÉ, 42. zsoltárének)

Van, hogy naponta többször is eszembe jutnak ezek a sorok. Csak úgy utazás közben, amikor órán ülök, vagy a télszagban sétálgatok. Olyan élénken érzem a szomjúságot, mint amikor délután észreveszem, hogy porzik az ajkam, mert még csak három kávényi folyadék kínlódik bennem. Olyan tapinthatóan vágyom most Rá, amilyet eddig még nem tapasztaltam, hogy a várakozás lehet ilyen intenzív, betöltő; hogy egy életszakaszban az a leglényegesebb, és legörömtelibb, hogy vágyom és várok valamire.

Különös, hogy az érzés, amit leginkább „adventként” tudnék megfogalmazni, időben is összesimul az adventtel…

1904228_10203343305882744_1276169126337953494_n

← Vissza a naptárba

Facebook kommentek