Archívum

október 2015

Címke

„Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem…

Úgy tűnik, rácuppantam Francine Rivers írásaira. Korábban már írtam nektek a Megváltó szeretet című könyvéről, és szívem szerint nagyon tudom ajánlani Rendíthetetlenül c. könyvét is, a Kegyelem vonala sorozat Ruthról szóló kötetét. Amellett, hogy az írónő tényleg művészi módon tudja megmozgatni az ember lelkét és elméjét, Az utolsó…