Kiskorú vagy felnőtt?

"Adulthood - if you are not tired, you're not doing it right"
forrás: poorlydrawnlines.com

“Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.” 1Kor 3, 1-5

Egy késő délutáni óra… Helyszín: Beregsurány–Asztély határátkelőhely. A két határ közt teljesen „be van állva” a sor. Az emberek nagy része már órák óta vár. Ingerült arcok mindenütt. De most végre mozdul a sor. Az egyik autós elé azonban hirtelen bevág egy másik oldalról. Fékcsikorgás, ideges dudálás. A hátsó autós kiszáll, és elkezdi szidni az elé bevágó autóst, mire az is kiszáll, és veszekedés indul. Az indulatok egyre erősödnek, egyik sem enged. A családtagok is ott vannak már, természetesen ők is szidják az ellenfelet. Elkezdik lökdösni egymást, és már nincs megállás a verekedésig. Az emberek kiszállnak a kocsiból, és nézik a verekedő csapatot. A történet vége sérülés, fenyegetőzés és átkozódás.

Félelmetes. Az esemény szemtanújaként ez az érzés maradt meg bennem. Félelmetes volt látni, hogyan ragad el a viszály indulata egyre több embert, hogyan vakítja meg őket, és már nem is látják, mit tesznek. Most szándékosan nem arról beszélek, melyiküknek volt igaza. Ezt most hagyjuk. A viszálykodásról, arról a félelmetes erőről beszéljünk, amely tollpiheként ragadja meg az embert és viszi egyre mélyebbre. Erről van szó alapigénkben.

Azt olvassuk, ha viszálykodás és irigység van bennünk, akkor még kiskorúak vagyunk Krisztusban. Kiskorúak? Vajon melyikünk ne tapasztalta volna meg az irigységet? Mikor a másiknak jobb van, bizony könnyen megkívánjuk azt. Vagy melyikünk ne került volna olyan helyzetbe (akár akaratlanul is), ahol ki kellett állni magáért, és ez viszályhoz vezetett. Keresztyén emberként azt is megéljük, hogy a világ külön élvezettel provokálja ki belőlünk az indulatot, hisz minekünk kötelességünk szelídnek lenni. De hát akkor legyen pipogya balek a keresztyén, akire minden indulatot rá lehet szórni következmények nélkül csak mert keresztyén?!

Pál apostol szerint a viszálykodók kiskorúak még a Krisztusban. Az is, aki elkezdi, az is, aki folytatja. Azt is mondja, hogy az ilyen az testi ember. A teste irányítja, nem a lelke.

A roadside billboard or traffic sign with nothing on it.

Szeretem a fizikát. Tudom, hogy ezzel a kijelentéssel nem leszek népszerű, mégis hadd éljek egy fizikából vett példával. A tehetetlenség törvénye: ha egy test mozog, akkor erővel kell rá hatni ahhoz, hogy megálljon. Magától nem fog megállni. Talán a mi testünk is így csábít a viszálykodásra. Az indulat megindul, és néha nincs, ami megállítsa. Vagy mégis van? Hiszem, hogy a keresztyén embernél van ilyen fékező, megnyugtató erő. S ez nemcsak elfojtása, magába zárása az indulatnak, hanem a méregfog kihúzása.

Kedves íróm, Gyökössy Endre gondolatát hadd kölcsönözzem a szelídségről. Ő azt mondja: a szelídség nem pihepuhaság, nem kegyességnek álcázott gyávaság, hanem az erő szelídsége. Az erőé, amely üthetne, de mégis simogat. Ez azonban lelki felnőttséget, érettséget igényel. Úgy is mondhatnám, önuralmat.

Az önuralom nem népszerű manapság. Mindenki valaki vagy valami máson akar uralkodni, nem önmagán. Mindenki mást akar birtokolni, nem pedig önmagát.

A teológiailag pallérozottabbak rögtön felfigyelhettek arra, hogy amiről eddig beszéltem, nem igazán takarja azt az eredeti helyzetet, amivel kapcsolatban Pál apostol ezeket a sorokat leírta. Hisz ő arról beszél, nem szakadhat „pártokra” az Isten gyülekezete. Nem szakadhat csoportokra a szerint, hogy Apollóst vagy Pált tartják-e igazibb apostolnak. Pál apostol nem csak azért hozta fel a témát, hogy a saját „pártját” megvédje. A lejtő tetején akarta még megállítani a guruló testet. Nem tudjuk, milyen mély volt ez a pártoskodás a korinthusi gyülekezetben, de azt tudjuk, hogy sok vita fakadt ebből, amelyek elfajultak volna, ha az apostol nem állítja meg őket. Az apostolnak volt elég önuralma, hogy ne a saját érdekét nézze, hanem a gyülekezet érdekét, hiszen magát Apollóssal egy sorba helyezi, mint szolgát.

Tudok-e az indulatomon uralkodni nemcsak magamért, hanem másokért? A páromért, a családom békességéért? A szülői ház békességéért? Ez már nem a kiskorúság állapota, nem a tejjel való táplálás állapota. Ez már a felnőttség állapota, amelynek már mindent meg kell emésztenie, amit az élet elé hoz. Lehet az kemény eledel vagy még keményebb. Adja mennyei Atyánk, hogy gyermekeiként lelkileg felnőtt életet élhessünk!

Gulácsy Dániel

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..