Isten akarata? (1. rész)

kun-tibi-kep [55910]

Melyik egyetemre menjek? Milyen területen helyezkedjek el? Ki legyen a társam? Hol lakjak? Hány gyerekem legyen? Mindenből olyan sok lehetőség van. Hogyan döntsem el, hogy melyiket válasszam? Egyáltalán, nekem kell eldöntenem? Mi van, ha rosszul döntök?

Úgy gondolom, mindannyiunk életét átszövik az ezekhez hasonló kérdések. Keresztyénként sokszor még nagyobb feszültséget érzünk ezekben a döntéshelyzetekben. Sokszor kísért minket az a gondolat, hogy mi lesz akkor, ha nem úgy döntünk, ahogy Isten elrendelte azt számunkra. Félünk attól, hogy letérünk az Isten által nekünk rendelt útról, így kisiklik az életünk, s már sohasem lesz olyan, amilyet Isten számunkra elképzelt. Mintha pengeélen táncolnánk.

Talán bagatell példa, de sokunk fejében él/élt az a gondolat, hogy miként vezeti Isten elénk a társunkat. Mi történik akkor, ha nem vesszük észre, akit Isten küldött? Sőt, mi van, ha valaki más lecsapja a kezemről? Mi van akkor, ha ez elindít egy globális láncreakciót, és a végén már tényleg csak Isten fogja tudni, hogy ki kinek lett volna a társa? Elég nevetségesen hangzik, de sokszor mégis így gondolkodunk. Azt képzeljük, hogy Isten kitalált valamit az életemmel kapcsolatban, és a választ mintegy találós kérdésként adja elénk. Ki kell belőle csikarnom? És ha nem vagyok elég jó, nem vagyok elég szent? Mi van, ha kihagytam egy istentiszteletet, ahol pont elhangzott a válasz – akkor sohasem tudom meg, hogy milyen életet rendelt el nekem? Tényleg ilyen lenne Isten? És ha ilyen, akkor mi tényleg alkalmasak vagyunk arra, hogy megfejtsük a gondolatait, kitaláljuk a találós kérdéseit?

Sokszor úgy hisszük, igen: Isten dönt az életünkről, és mi kitaláljuk, hogy mit. Hogyan csináljuk ezt a gyakorlatban? Életünk egy fontos válaszúthoz érkezett. Félünk a döntéstől, félünk a következményektől. Ekkor eszünkbe jut, hogy él ott fent egy nagy varázsló, aki látja a jövőt. Ennek megörülünk, máris elkezdjük kérni a választ, és kutatjuk azt mindenhol. Keresgéljük, hogy milyen misztikus úton fogja elénk tárni azt. Általában egy igeverset keresünk, amelyben ha kicserélünk pár szót (nevet, földrajzi helyet), máris választ kapunk a kérdésünkre. Például: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát” (Mt 1,20). Mikor kapunk egy ilyen igét, meggyőződésünk, hogy megleltük Isten válaszát, és máris engedelmeskedünk. Micsoda megkönnyebbülés! Leesett rólunk a teher. Ha már hetek óta nem lelünk igeverset, akkor megelégszünk egy aznap a város tömegében fülünkkel elcsípett párbeszéddel, a lényeg, hogy legyen egy isteni jel, amire alapozzuk a döntésünket. Hát nem jó? Nincs rajtam felelősség. Isten megmondta, hogy mit tegyek, én megtettem, ha valami rosszul sül el, bátran mentegetőzhetünk: De hát ez az Isten akarata…

confusion

Nem azt mondom, hogy nincs isteni vezetés, de mikor így gondolkodunk, félreértelmezzük azt. Ez a gondolkodásmód inkább babonás, mint hitbeli. A Bibliát horoszkópként használjuk. Azt várjuk Istentől, hogy megmondja a jövőt. Gyermeknek tartjuk magunkat, kibújunk a felelősség alól, és ami még rosszabb, Istenre hárítjuk. De ha nem így, akkor hogyan vezet Isten? Ez a cikk erre próbál útmutatót adni, bár hozzá kell tenni, hogy Istent nem lehet receptre kapni, nincs egy sablon, amit ha követünk, akkor helyes döntéseket tudunk hozni. Négy alapvető eszközt vizsgálunk majd meg, amelyekkel Isten vezet: érzelmek, ige, testvérek véleménye, körülmények. Ezt a négy területet fontos egyidejűleg szemünk előtt tartanunk döntéshelyzetekben.

Az isteni vezetés lényege az, hogy ismerjük Istent és bízzunk benne. Nem fogja megmondani, hogy mit tegyünk, de segít. Minden döntésünk meghozatalakor bízzunk Benne! Bízzunk abban, hogy Ő velünk van. Akkor sem hagy el, ha rosszul döntünk. Bármi történik, Ő a legfontosabb. Legyen fontosabb annál, amit akarunk. „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33). Sosem leszünk teljesen biztosak a döntésünkben, de bízzunk az Úrban! Isten velünk van és vezet. „… és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját” (Jn 10,3-4). Jézus megígéri, hogy vezet minket. Fogjuk hallani az Ő hangját.
„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)

(A cikk 2. része innen elérhető.)

Kun Tibor

Facebook kommentek



Vélemények:

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..