(Gary Thomas: Sacred Pathway (Megszentelt utak) c. könyve nyomán)

Egyedi az, ahogyan kinézel, amit érzel, amit gondolsz. A lelki életed sem működik sablonosan. Személyre szabott az az út, amely Istennel összeköt. Talán te is észrevetted már, hogy van, ami könnyen megy, van, ami nem. Vannak dolgok, amelyeket örömmel teszel, és van, amit muszájból.

Gary Thomas azt mondja: „Ábrahám oltárt épített. Dávid táncolt és zsoltárokat írt. Mária Jézus lábaihoz ült és imádattal tekintett rá. Keresztelő János böjtölt, Péter anyósa pedig szolgált. Ezek a lelki hősök mind Istent dicsőítették, csak különböző módokon. Legalább kilencféle lelki temperamentum az, ami meghatározza, hogy az adott személy hogyan tudja kifejezni hódolatát az Úr felé, és milyen módon tud kapcsolatba kerülni Vele.”

A következő néhány írásban igyekszem bemutatni ezeket a lelki alkatokat. Azt javaslom, hogy olvasd el majd mindet. Segít, hogy megértsd magadat és tudd, mi teheti örömtelivé a kegyességedet, mitől újulhat meg a lelki életed. Abban is biztos vagyok, hogy a leírásoknál könnyen be fogod azonosítani néhány ismerősödet. És ki tudja, talán még azt is kiderül számodra, hogy ő ugyanúgy szereti az Urat, mint te, csak a saját lelki temperamentuma szerint éli meg ezt a kapcsolatot.

De mielőtt belecsapnánk a közepébe, nézzük, milyen is vagy te!

Néhány állítás fog következni. Pontozd őket aszerint, amennyire igaznak érzed magadra!

0 = egyáltalán nem, soha

1 = néha, kicsit

2 = általában, legtöbbször igen

3 = abszolút igaz

(Ne azt válaszold, amilyennek úgy gondolod, hogy lenned kellene, hanem amilyen valójában vagy!)

  1. Amikor nehéz döntést kell hoznom, kimegyek a kertbe, a parkba vagy a vízpartra – mindegy, csak kint legyek a szabad ég alatt.
  2. Az olyan alkalmon érzem magamat a legközelebb Istenhez, amely életre kelti az érzékszerveimet – fontos a látvány, az illatok, a hangok, az ízek.
  3. Szeretek szimbólumokat alkotni, amiket aztán elhelyezhetek az autóban, otthon vagy az irodában.
  4. Szívesebben állnék egy órát az esőben valami rossz ellen (vagy jó mellett) harcolva, mintsem ugyanennyi ideig egy szobában ülve imádkozzam, az erdőben sétáljak vagy könyvet olvassak.
  5. Félrevonulni egy kolostorba, rengeteg időt tölteni egyedül egy kis szobában imádkozva, böjtölve, Isten szavát tanulmányozva – ez igazán nekem való lenne.
  6. Szívesen teszek azért, hogy mások jobban érezzék magukat, akkor is, ha épp gondokkal küzdök.
  7. Szeretem, hogy a problémák elveszítik jelentőségüket, amikor megszólal a dicsőítés.
  8. Akkor érzem magam a legközelebb Istenhez, amikor felébrednek az érzelmeim és valósággal sütkérezem az Ő szeretetében.
  9. Szívesen veszek részt hosszabb tanulmányokon Isten szavát vizsgálva, gondolatébresztő keresztyén könyveket olvasva.
  10. Szívesen megnéznék egy fénykép-összeállítást arról, hogyan dicsőíti Istent a teremtett világ.
  11. A szépség rendkívül fontos nekem, és nehezen viselem a másodosztályú keresztyén művészetet vagy zenét.
  12. Szeretem, ha rend van a lelki életemben, szívesen használok bibliaolvasó kalauzt, keresztyén naptárt, imanaptárt.
  13. Amikor igazságtalanságot tapasztalok vagy látom, hogy mások hibáznak, képtelen vagyok csendben maradni.
  14. Nagyon élvezném, ha részt vehetnék egy imaéjjelen vagy hallgatási fogadalmat tehetnék.
  15. A  99 módja annak, hogy segíts a társadon című könyv nagyon érdekelne engem.
  16. Semmi más nem tud úgy életet lehelni belém, mint amikor énekkel áldom az Urat.
  17. Közel érzem az Urat, amikor Ő csendben megérinti a szívemet és elmondja, mennyire szeret.
  18. Sokkal fontosabbnak tartom a keresztyén hit alapelveinek megértését és a megfelelő tantételek megismerését, mint az érzelmeket és a megtapasztalásokat.
  19. Ha a szabadban lehetek, az feltölti, megmozgatja, megerősíti a lelkemet.
  20. Jó ötletnek tartom, hogy valamilyen alkotást létrehozva dicsőítsem Istent, esetleg imanaplót írjak.
  21. Fontosnak tartom az egyház hagyományait, mert Isten ezeken keresztül alakítja és vezeti az embereket a jóra.
  22. Nem számít, mennyire vagyok fáradt, ha kihívás kerül elém, az többnyire életet lehel belém.
  23. Vonz az egyszerűség; vágyom rá, hogy megszabadítsam az életemet a felesleges sallangoktól.
  24. Úgy tudom a legjobban kifejezni a szeretetemet Isten felé, hogy segítek a szükségben lévőknek.
  25. Az életem legnagyobb kérdéseire dicsőítés közben kaptam választ.
  26. Szívesen olvasnék vagy beszélgetnék arról, hogyan kerülhetek bensőségesebb kapcsolatba Jézussal.
  27. Amint valakinek sikerül engem érvelésekkel, bizonyítékokkal meggyőznie, nagyon erős hitre teszek szert.
  28. Kikészít, ha túl sok időt kell bezárva töltenem, és csak hallgatni egy előadót vagy énekelni. Akkor érzem igazán Isten közelségét, amikor kint lehetek a természetben.
  29. Nehezen bírom elviselni az olyan alkalmat, amely egyszerű, és nem adja vissza nekem az erő vagy a fenségesség érzetét.
  30. Akkor érzem magamat a legközelebb Istenhez, ha egy hagyományos istentiszteleten vagyok, ami a gyermekkorom alkalmaira emlékeztet.
  31. Nyomaszt, ha azt látom, hogy a keresztyének közömbösek, passzívak. Ilyenkor automatikusan azon kezdek el dolgozni, hogy kimozdítsam az embereket a tétlenségből.
  32. Akkor érzem magamat a legközelebb Istenhez, amikor egyedül vagyok és semmi nem zavar meg abban, hogy kizárólag az Ő jelenlétére összpontosítsak.
  33. Megtelek élettel, amikor tehetek valamit a nélkülözőkért, a szegényekért, a betegekért, a bebörtönzöttekért.
  34. Amikor Istennek énekelek, túlcsordul a szívem, megtelik könnyel a szemem, úgy érzem, hogy fel kell állnom és magasra emelnem a kezemet.
  35. Nagyon élvezem, amikor van egy zavartalan félórám, hogy csendben leüljek imádkozni, „fogni Isten kezét”, szerelmes levelet írni Neki.
  36. Akkor érzem a legközelebb magam az Úrhoz, amikor valami újat tanulok Róla, amit korábban nem értettem.

know_yourself

Írd be a pontjaidat a megfelelő helyre, majd soronként add össze őket, hogy meglásd, melyik az a két-három lelki temperamentum, amely a leginkább rád illik!

Természetbarát: 1. 10. 19. 28. Összesen:
Érzékelő: 2. 11. 20. 29. Összesen:
Hagyománykedvelő: 3. 12. 21. 30. Összesen:
Aktivista: 4. 13. 22. 31. Összesen:
Aszkétikus: 5. 14. 23. 32. Összesen:
Gondoskodó: 6. 15. 24. 33. Összesen:
Rajongó: 7. 16. 25. 34. Összesen:
Szemlélődő: 8. 17. 26. 35. Összesen:
Intellektuális: 9. 18. 27. 36. Összesen:

 Az alábbi lenyíló fülekre kattintva elolvashatod a típusok leírását.

Természetbarát

Istent szeretni a természet által

„Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.” (Rm 1,20)

natura 1

Ki is ő?

Az a csatorna, amelyen Isten eléri az ilyen típusú embereket, az az egész teremtett világ. A legideálisabb gyülekezeti alkalom számára az, amikor kint lehet a zöldben, ő ugyanis a természetben érzi igazán közel magát Istenhez. Kikészül, ha túl sok időt kell bent töltenie előadást hallgatva vagy énekelve. Boldog, ha kiszökhet a kertbe imádkozni, sétálhat egy mezőn, elüldögélhet a patak mellett vagy mászkálhat egyet a hegyek között. Órákig tudja csodálni a fákat borzoló szellőt, a köveken megtörő hullámokat, a puha hóesést. A természetben jön rá lelki összefüggésekre (hasonlatok, igék felelevenítése). Lelki tanulságot tud adni számára, ha megfigyeli, hogyan válik a hernyó pillangóvá. A teremtett világ azonban nemcsak Isten szépségét mutatja be neki, hanem az Úr szörnyű, félelmetes voltát is, az erejét, ítéletét (az eső táplálja a földet, de el is tud önteni egy területet).

Ha a naturalista szabadban lehet, megelevenedik a lelke, kinyílik a szíve, megerősödik a hite.

Rokon lelkek: Dávid (Zsolt 19,1-2; Zsolt 121, 1; Zsolt 23, 1-3), Ézsaiás (Ézs 42,5), Keresztelő János (Mk 1,3-6), Assziszi Ferenc.

natura 2

Csapdák:

ELEGYÉNIESEDÉS (individualizmus): Jézus azért töltötte idejét a szabadban, hogy felkészítse magát a munkára mielőtt visszamegy a világba. Bizonyosodj meg arról, hogy nem azért akarsz kint lenni, hogy elmenekülj a feladataid elől, amikre Jézus hív téged vagy távol tartsd magadat az emberektől, akik csalódást okoznak neked!

LELKI TÉVEDÉSEK: Amit egy Istennel megtett séta alatt „kaptál”, az nem feltétlenül irányadó, mindenképpen vizsgáld felül! A Biblia az egyetlen biztos vezérfonalunk. A Sátán tud gondoskodni hamis élményekről, amik félrevezetnek.

A TERMÉSZET BÁLVÁNYOZÁSA: Óvakodj az olyan eretnekségtől, mint a panteizmus (a mindenséget az istenséggel azonosító filozófiai és vallási felfogás), a természet dicsőítésétől. Nem állja meg a helyét az a tanítás, hogy Isten az egész természetben benne van, mint ahogy sem, hogy a természet tulajdonképpen maga Isten. A Biblia azt tanítja, hogy a Föld Istené. A panteizmus ezt úgy fordította át, hogy a Föld Isten. A panteizmus a New Age filozófiája. Ne engedd, hogy ez a hazugság elraboljon téged Isten dicsőítésétől azáltal, hogy túlértékeled azt, amit Ő teremtett!

natura 3

Javaslat:

– Teljesen bízd rá az életedet Krisztusra! Minél többre tartod a Teremtőt, annál többre fogod értékelni azt is, amit teremtett.

– Gondolkodj a természet nagy voltán! A hegyek, az ég, az óceán mind egy-egy portréja Isten óriási erejének, bölcsességének és jóságának.

– Gondolkodj a természet változatosságán! A növényi és az állati létformáknak sokkal több variációjuk van, mint azt valaha is megvizsgálhatnánk életünk során. Isten egyszerre képes ugyanabból a dologból sokaságot létrehozni.

– Gondolkodj a természet szépségén! Isten világának szépségét a formák, színek, árnyalatok gazdagsága adja. Isten gyönyörű volta nem csak egy alakban tud megjelenni.

– Gondolkodj a természet bőségén! Számold meg a csillagokat az égen, a homokszemeket a parton, a fákat az erdőben! Mi a bőség Istenét szolgáljuk, akinek a szeretete és kegyelme kimeríthetetlen.

– Tekints úgy Isten világára, mint az Ő templomára, ahol találkozni szeretne veled és másokkal!

– Tanuld meg észrevenni a szépséget az emberekben, hiszen ők is Isten teremtényei! Az Úr rajtuk keresztül is el tud érni téged.

– Legyen veled a Bibliád, amikor a természetben vagy; elmélkedj Isten szaván, miközben a teremtésben gyönyörködsz!

Érzékelő

Istent szeretni az érzékszervek által

„Érezzétek és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsolt 34,9)

erzekelok 1

Ki is ő?

Mint érzéki emberek, rá vagyunk utalva az öt érzékszervünkre: az ízlelésre, a tapintásra, a szaglásra, a hallásra és a látásra. Néhány keresztyén az érzékszervei segítségével jobban be tud vonódni Isten imádatába, mint bármi más által. Vizuális típusok ők, szeretik megérinteni a dolgokat, érzékszerveikkel megtapasztalni. Amikor intellektuális irányba fordítják az Istennel való kapcsolatukat, valami lecsonkított dolgot kapnak. Az istenélmények időnként különös hatást gyakorolnak rájuk, egy-egy röpke bepillantást adnak nekik a mennybe.

Az ilyen ember gyönyörködik Isten nagyságában. Nehezen bír elviselni olyan alkalmat, amely egyszerű és nem adja vissza az erő vagy a fenségesség érzetét. A szépség nagyon fontos neki, és bántja őt a másodosztályú keresztyén művészet vagy zene. Azon az alkalmon érzi magát a legközelebb Istenhez, amely életre kelti az érzékszerveit: amikor láthat, szagolhat, hallhat és csaknem ízlelheti az Ő fenségét. Szereti az olyan dolgokat, amelyeket az ember alkotott azért, hogy megjelenítse és illusztrálja az isteni dolgokat: az építészetet, a zenét, a tömjénezést, az ikonokat, a színes ablaküvegeket. Szívesen visel hitéletéhez kapcsolható ékszert (pl.: hideg, fémből készült keresztet, amit megfoghat vagy a mellkasán érezhet). Szereti a dicsőítő zenét, az illatgyertyákat, az égő fa illatát, melegét, az úrvacsorai bor zamatát. Úgy gondolja, hogy a keresztyénség, amely nélkülözi a szépséget, az agy vallásává válik. Ha a testünket Isten dicsőítésére használjuk, az sokkal jobb választás, mint kivonni a testet az imádatból, aztán visszatérve a hétköznapokba olyan dolgokra használni, amely a bűnbe visz.

Rokon lelkek: Ezékiel érezte a forgószelet, látta a villámot és a fényözönt, hallotta a szárnycsapások hangját, és meg kellett ennie egy tekercset, ami édessé vált a szájában. (Ezékiel 1-3. rész) János a hangos trombitahangok, lángoló szemek, nagy vizek zúgása hatása alá kerül, amikor a hét gyülekezetnek ír.

erzekelok 2

Csapdák:

MEGGYŐZŐDÉS ÉS TARTALOM NÉLKÜLI IMÁDAT: Elénekelt szavak ugyannyi érzelemmel, mintha leadnánk a rendelésünket egy gyorsétteremben… Igazából semmit nem jelent az ének szövege. Isten tudja, hogy ez csak egy ének, gondoljuk mi. A zene arra sarkall, hogy megjátsszuk az elkötelezettségünket, ami valójában nincs. Érzéketlenné, kétszínű hívővé válhatunk.

A SZÉPSÉG BÁLVÁNYOZÁSA: Le lehet vezetni egy gyönyörű lelki szolgálatot, csodás érzéki élményeket adva anélkül, hogy Isten valódi jelenlétébe lépett volna be az illető.

AZ IMÁDAT IMÁDATA: Az érzékszervek ingerlése nem ugyanaz, mint az akarat valódi elkötelezése. Légy óvatos, ne az imádat imádatára használd az érzékszerveidet!

erzekelok 3

Javaslatok:

HALLÁS:
„Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!” (Zsolt 96).
– Használj hangszereket: Zsolt 147, 149, 150.
– Olvasd hangosan a Szentírást! Mi gyakran akkor tudjuk kihívás elé állítani a szívünket és a gondolatainkat, ha halljuk Isten szavát. Hallgasd hozzá Bach vagy Handel zenéjét!

SZAGLÁS:
– Habár a tömjén nem arra szolgál, hogy Isten jóindulatát megnyerjük vele, a tömjénáldozat nem töröl el egyetlen bűnt sem, de segíthet az imádkozásban. Ez egy eszköz, nem a cél.
– Imádkozás közben gyújts be egy illatos gyertyát, és kérd Istent, hogy tegye az életedet jó illatú áldozattá!

TAPINTÁS:
– Ha egy gemkapcsot tartasz a kezedben imádság alatt, az segíthet a széthulló félben lévő házasságodra összpontosítani.
– Egy gumiszalag jól jöhet, ha egy szív befolyásolhatósága miatt könyörögsz.
– Hordozz egy szeget a zsebedben nagypénteken, hogy megerősítsd az elköteleződésedet!

LÁTÁS:
– Nézz utána Rembrandt és társai istenes alkotásainak!
– Nézz rá valakire,vagy valakinek a képére, amikor imádkozol az ő fejlődéséért vagy azért, hogy képes legyen imádkozni!

ÍZLELÉS:
– Tegyél egy kis sót a szádba, amikor azért imádkozol, hogy hatással lehess a nem hívő környezetedre!
– Jézus azt mondja, Ő az élet kenyere: emlékeztesd magad erre, amikor eszed!

MOZGÁS:
– Sokak számára a fizikai aktivitás segít közelebb kerülni Istenhez. Kapcsold össze a mozgást az imádsággal: a vezetést, futást, sétát, kocogást, kézimunkát, sporttevékenységet.

Hagyománykedvelő

Istent szeretni a szertartások és a jelképek által

„Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.” (2 Thessz2,15)

trad 1

Ki is ő?

A hit időtlen voltát, az ősök hitét értékeli. Fontosak neki a történelmi dimenziók, a szentségek, az áldozat. A szertartások és a tradíciók sokkal többet adnak neki, mint bármi más. A tradicionalista élvezi az imádságot, éneklést, közösséget, bibliaolvasást és egyéb kegyes tevékenységet, ha azt a megszokott módon teheti, és azt érezheti, hogy része egy hálózatnak, amely a régi szentekkel egyesíti. A folytatólagosság és az azonosság Isten jelenlétét mutatja neki. A tradicionalista akkor érzi magát a legközelebb Istenhez, ha egy olyan istentiszteleten van, amely a gyermekkora alkalmaira emlékezteti. Szereti hallgatni a pátosszal beszélő lelkész hangját. Biztonságot nyújtanak neki a már sok száz éve bejáratott hitgyakorlatok. Szereti az ünnepek egymást váltó ritmusát, amelyekhez hozzáigazíthatja az életét. Szívesen alkot szimbólumokat, amiket aztán elhelyezhet az autójában, otthon vagy az irodájában. Szeret keresztyén naptárat létrehozni a családjának, amelyen bejelölheti a különböző alkalmakat. Kész fejlődni a személyes szabályok (vagy rituálék) területén.

Az egyházi és családi szokások, szertartások, hagyományok vagy szimbólumok segítenek emlékezni. Azt mondják, az emlékezni ige 170 alkalommal szerepel a Bibliánkban. Akár természetünknél fogva hagyománykedvelők vagyunk, akár nem, parancs számunkra, hogy emlékezzünk vissza Isten tetteire, amit értünk cselekedett. (Zsolt 105,5; 143,5) Isten tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8), az Ő jellemében és jóságában megbízhatunk ma is.

Ne felejtsük el, hogy Isten maga talált ki és parancsolt meg bizonyos vallásos gyakorlatokat. Ezek lehetővé teszik, hogy az ember lelki igazságokat fejezzen ki. Isten érti, hogy amikor szimbólumokat hozunk létre, azzal meg akarjuk jeleníteni a szívünk válaszát Neki. Ha komolytalanul közeledünk a jelképekhez, felelőtlenül bánunk azzal is, amit jelentenek.

 Rokon lelkek: Ábrahám és Mózes az által mutatták meg hiteküet, hogy oltárt építettek. Péter és János figyelembe vették a szokásokat, betartották az imádság idejét. Pál önként esett át a megtisztulási rituálén. Az újszövetségi alakok világossá teszik, hogy senki nem menekül meg csupán a vallás miatt, ugyanakkor ők bizonyították a személyes példájukkal, hogy a keresztyéneknek táplálkozniuk kell bizonyos vallásos gyakorlatokból.

trad 2

Csapdák:

ISTENT SZOLGÁLNI ISTENISMERET NÉLKÜL: A vallás a hit szolgálatába állhat, de nem helyettesítheti, és soha nem pótolhatja azt. Sokan jogosan félnek egy olyan hitformától, amelynek nincsen tartalma, ezért hangsúlyozzák: „A keresztyénség egy kapcsolat és nem egy vallás”.

KÖZÖSSÉGI KAPCSOLATOK ELHANYAGOLÁSA: Nem elég, ha szent életet élünk, kifelé is nyújtóznunk kell, szolgálva mások felé (Ámos 5,21-24). Jézus mondja, hogy a vallásosság tartalom nélkül képmutatás.

ÍTÉLKEZÉS MÁSOK FELETT: A vallásos gyakorlatok képesek erőteljesen fokozni az egyén hitét, ugyanakkor tönkre tudják tenni a közösséget, ha kritizálásra, méricskélésre vagy megosztásra használjuk (Kol 2,16-17).

GÉPIES ISMÉTELGETÉS: A szertartások üres gyakorlatokká válnak, ha figyelmetlenül végezzük őket, így ez kétszínűséghez vezet.

trad 3

Javaslatok:

SZERTARTÁS:
– Találj egy különleges módot arra, hogy megemlékezz az olyan egyházi ünnepekről, mint a nagypéntek, húsvét, karácsony, pünkösd. Tegyél emlékeztetőket a naptáradba!
– Olvasd hangosan a Szentírást!
– A történelmi egyházak emberei naponta vagy rendszeresen olvassák az 50, 62, 90, 103 és 140. zsoltárt.
– Olvass valamit Pascaltól november 23-án, azon a napon, amelyhez egy sorsfordító istenélménye köthető! Olvass Bonhoeffert április 9-én, a mártírságának napján! Derítsd ki Augusztinusz születésének idejét, és olvasd őt ezen a napon!
– Fedezd fel a te saját elhívásodat az imádsággal kapcsolatban, és ismételd meg ezt folyamatosan minden hónapban! Írj saját imát és ismételgesd a szavait!
– Készíts egy közbenjáró imalistát magadnak!

SZIMBÓLUM:
– A jelképek segítik az erkölcsi memóriát, megkönnyítik nekünk, hogy helyesen éljünk. Aki félrecsúszik a szexuális életében, az viseljen magán keresztet, ami emlékezteti őt, hogy tartsa tisztán magát. Mások viselhetnek egy imagyűrűt bizonyos időszakokban, hogy emlékeztesse őket az imádságra.
– Szerezz be keresztyén művészetből származó jelképeket, és helyezd el őket az otthonodban: horgony (reménység), nyíl (mártíromság/szenvedés), zászló (diadal), kör (örökkévalóság), korona (önállóság), lámpa (bölcsesség), négyzet (földi lét).

ÁLDOZAT:
– Tartsd meg a nagyböjtöt!
– Mondj le valamiről teljesen vagy ajánlj fel valamit Isten szolgálatára!
– Ajánld fel a pénzedet áldozatként!

Aktivista

Istent szeretni az összeütközések által

„Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” (Jn 4,34)

akt 1

Ki is ő?

Az aktivista a prófétai hang a világban. Felszólal a rossz ellen, bátran bizonyságot tesz a hitéről, képes kényelmetlen helyzetbe hozni másokat. A bűnösöket megtérésre hívja, erőt ad neki, ha másokkal együtt lehet. Ha kell, leveleket ír az állami hivatalokba és újságszerkesztőségekbe, szót emel az igazságtalanság ellen, sürgeti az embereket, hogy döntsenek valami mellett. Képtelen tolerálni a rosszat. Feszültté válik, ha azt látja, hogy a keresztyének közömbösek, passzívak. Ilyenkor félretesz mindent és azon kezd dolgozni, hogy kihozza az embereket ebből a tétlenségből. Gyakran akkor is kiáll a nézetei mellett, ha kára származik belőle (Mt 5,10). A jól átgondoltság nem annyira elsődleges fontosságú számára, mint kiállni azokért, akiket elnyomnak (Jak 1,27).

Az aktivisták a csatáikon keresztül táplálják a lelküket, a bátor fellépések energetizálják és megújítják őket. Amikor szembesülnek a rosszal, nagyobb jelentőséget kap az összefogás és a közösség a Szentháromság Istennel. Az aktivitásuk különböző formákat ölthet attól függően, hogy mivel állnak szemben. Képesek élvezni a nagy kihívásokat, amelyek akár a lehetőségeik peremére is sodorhatják őket.

Az összeütközésekbe burkolt félelem egyfajta Isten-függőséghez vezet, ami enélkül nincs jelen. Isten melléjük áll a harcaikban, megtapasztalják hűségét, és ez egy mélyebb, meghittebb kapcsolatot eredményez. Amikor tehát szembeszállnak a félelemmel, előrébb jutnak a hitükben.

„Egyféle ember tudja a legmegfelelőbb módon harcolni az Úr harcait, ez pedig az, aki természeténél fogva nem hadviselő. Egy harcias ember azért cselekszik így, mert ő ilyen vagy ilyennek akar látszani. Jó keresztyénként nyilvánvalóvá kell tennünk a különbséget a világ számára: mi nem azért cselekszünk, mert szeretjük a vér, az aréna, a bikaviadalok szagát, hanem mert ezt kell tennünk az Úrért.” (F. Schaeffer)

Nagyon sok aktivistánk van. Akik új gyülekezeteket alapítottak vagy keresztyén szervezeteket vezetnek, azoknak többnyire aktivista temperamentumuk van. A meglátásaik, kitartásuk, vezetésük, erélyük hajtja őket előre akkor is, ha nem sok támogatást kapnak; sőt képesek haladni az akadályok ellenére is.

Az aktivista hozzáállás egyfajta érzelmi kimerüléshez vezethet, az utak kereséséhez elengedhetetlen a betöltekezett és megújult lelkiség.

Rokon lelkek: Illés (1Kir 18), Mózes (2Móz 2,11-12), Habakuk (Hab 1-2), Nehémiás (Neh 1), Ámós (Ám 5,24), Péter, a mártírok.

Péld 24,11-12; Zsoltárok 7, 68 és 140; Ez 33,1-20.

akt 2

Csapdák:

ÍTÉLKEZŐVÉ VÁLÁS: Az aktivisták gyakran hibáznak, amikor azt gondolják, hogy minél szentebbé vált valaki, annál kevésbé bírja elviselni a bűnösöket. Az érettség abban mutatkozik meg, hogy bár vágyunk meglátni a bűnt az életünkben, ugyanakkor szánalommal tekintünk a többi bűnösre. Az önigazultság, a kritikus hozzáállás nem Krisztus szívének visszatükröződése.

NAGYRAVÁGYÁS: A nagyravágyó ember alapvetően önző. A titoktartással párosuló nagyravágyás szexuális bűnök melegágya lehet, mivel az életszentség kevésbé hangsúlyos kérdés az aktivista számára (homoszexualitás, molesztálás, családon belüli erőszak). Ugyanakkor a nagyravágyás gyakran eredményez harcot az erőtlenséggel szemben, harcot az irányításért.

Azon tulajdonságok, amelyek sikeressé tesznek téged az aktivista szerepben, a bukásodhoz vezethetnek a keresztyénségedben. Az aktivista becsületes számonkérést igényel.

ELITIZMUS ÉS NEHEZTELÉS: Az aktivista képes élvezni a szembenállást, és nem érti, mások miért félnek tőle. Erőszakossá válhat, különbnek érezheti magát másoknál. Ugyanakkor van benne egyfajta gőg a lelki ajándékai és feladati miatt. Hajlamos elítélni másokat az aktivitásuk hiánya miatt.

Amikor Isten elhívta Mózest, ő azt válaszolta: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból?” Isten válaszából egy kis szemrehányás hallatszik ki az önteltséggel szemben: „Én veled leszek”. Más szóval nem az számít, hogy ki vagy te, Mózes; az a fontos, hogy ki küld téged.

Habakuk figyelmeztető jel az aktivisták számára. Nagyobb vád volt a szívében, mint kellett volna, mert jobban aggódott az igazság miatt, mint az Úr maga.

Egy háromlábú széken kell állnod: őszinteség, erőfeszítés és figyelmes imádság.

BELEFELEDKEZÉS AZ ELFOGLALTSÁGBA ÉS A STATISZTIKÁKBA: Hajlamos adott tevékenységekkel, számokkal foglalkozni, nem a személyekkel. Mint aktivisták, rá kell hagynunk az eredményeket az Úrra, különben sikerhajhászok leszünk ahelyett, hogy a Szentlélek vezetésére bíznánk magunkat. Légy óvatos: néhány aktivista képtelen elfogadni a vereséget!

HANGSÚLYVESZTÉS A SZEMÉLYES SZENTSÉGBEN: Bizonyosodj meg róla, hogy megvizsgáltad magad az Úr előtt! (Mt 7,2-4)

Team Hoyt

Javaslat:

ÍRÁS:
– Néhány író milliók sorsát változtatta meg az írásaival, pl.: Harriet Beecher Stowe.

KÖZÖSSÉGI REFORMOK:
– John Westley azt mondta: „nincs szentség, csak közösségi szentség… ha a keresztyénséget magányos vallássá teszed, azzal elpusztítod.”
– Charles Finney megtagadta a keresztséget azoktól, akik a rabszolgaság pártján voltak.
– A Bibliánk azt tanítja, hogy hajoljunk le az elesettekhez (Jak 1,27; Mt 25,35-36).
– Nem csak ellenkeznünk kell: először teljes mértékben informáltaknak kell lennünk; aztán imádságos lélekkel döntést hozni; harmadszor pedig teljes mértékben bevonódni. Az aktivistáknak aktívan kell szembeszállniuk a tévedésekkel és a gonoszsággal. Néha az igazság egyenlő a szembenállással.

IMÁDSÁG ÉS AKTIVISTÁK:
– Az összes lelki alkaton belül az aktivistánál a legkritikusabb az imádság. Tedd aktívvá az imaéletedet is!
– Imaséták: Járj közben a kollégiumi emeletedért vagy az osztályod épületéért, miközben csendben körbejárod!
– Rakj egy térképet magad elé, és imádkozz azokért az embercsoportokért, akiket még nem sikerült elérni!
– Imádkozz egyik kezedben a Bibliáddal, a másikban az újsággal!

Aszkétikus

Istent szeretni az egyedüllét és egyszerűség által

„A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!” (Ézs 30,15)

aszk 1

Ki is ő?

Az aszketikust az egyedüllét, a mértékletesség, az egyszerűség és a mély elköteleződés hajtja előre. A mértékletesség jelenthet erkölcsi tartást, komorságot, higgadtságot, dísztelenséget vagy egyszerűséget. Akik ezt az alkatot képviselik, azok nem ijednek meg a fegyelemtől, a szigorúságtól, a magánytól.

Míg az érzékelőt az érzékszervei vonzzák Istenhez, az aszkétikust sokszor zavarják az érzékek, ezért igyekszik elhallgattatni őket. A természetbarát kimehet egy gyönyörű vidékre. Az aszkétikus a terméketlen pusztaságot keresi. Kevés érzékszervi hatásra van szüksége. A magányuk legtöbbször nem kényszerből van, maguk választják, nem annyira különvonulás, mint inkább lelki meghittség az Úrral.

A csend és a magány, az egyszerűség, az egyszerűség iránti vágy jellemzi öltözködésében, lakberendezésében is. Rendszeresen igényli, hogy másoktól távol legyen, a hosszan tartó magány, egyedüllét során töltődik fel. A csendes helyek Isten mély jelenlétébe vezetik, segítik, hogy zavartalanul az Úr jelenlétére összpontosítson. Kedveli az imaéjjeleket, a hallgatási fogadalmakat, a többnapos böjtöket, a lelki gyakorlatokat, az önfegyelmezés formáit. Az ő hite inkább belső, mint külső.

Nazireus fogadalom: különböző időtartamra szól, ez idő alatt tartózkodnak az alkohol fogyasztástól, nem vágnak hajat, nem érintkeznek halott testtel. Különleges cél miatt tartják távol magukat. Amikor lejár a fogadalom ideje, visszatérnek társaik közé.

Rokon lelkek: Keresztelő János magányos és aszkétikus életet élt. Jézus 40 napig böjtölt magányosan, és szolgálata alatt többször is voltak egyedül töltött percei (Mk 1,35, Mt 26,36).

Arra tanított, hogy amikor imádkozunk, titokban tegyük. Igazi harcát, mielőtt szembenézett a kereszttel, a Gecsemánéban vívta.

A keresztyén aszkétizmus nem azt jelenti, hogy keresni kell a szenvedést vagy az önmegtagadást, mint végcélt. Sokkal inkább egy eszköz, egy út ahhoz, hogy valami mást szeressünk, ami Isten előtt kedvesebb lehet.

Az igazi aszkétikusok szigorúak magukkal szemben, de másokkal természetfeletti kedvességgel bánnak.

aszk 2

Csapdák:

A SZEMÉLYES JÁMBORSÁG TÚLHANGSÚLYOZÁSA: Ahelyett, hogy kifelé mutatod a kegyességet, Isten arra hív, hogy hozz igazságos ítéletet, megmutatva a kegyelmet és irgalmat. „Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki.” (Zakariás 7,1-10)

A lelki felfrissülés utáni szükségünknek egyensúlyban kell lennie az elkötelezettségünkkel, hogy elérjünk másokat.

A FÁJDALOM ÖNCÉLÚ KERESÉSE: A mazochizmus, önsanyargatás betegség, nem lelki ösvény. Az aszketizmus egy eszköz, amely a célhoz visz, és soha nem a cél önmagában véve.

AZ ISTEN ELŐTTI KEDVESSÉG MINT JUTALOM KERESÉSE: Nincs értelme azon igyekezni, hogy megnyerjük Isten jóindulatát vagy bocsánatát azzal, hogy valami rendkívüli szentség felé törekszünk. Semmit nem tehetünk azért, hogy Isten jobban szeressen bennünket. Az Ő szeretete feltétel nélküli, a megbocsátásának alapja Jézus áldozata, és nem a mi aktuális lelki gyakorlataink.

aszk 3

Javaslatok:

MAGÁNY:
– Ha lehet, alakíts ki egy imaszobát a lakásodban!
– Kérdezz utána, hogy nem adják-e oda neked a templom kulcsát, hogy elvonulhass oda imádkozni!
– Tanulj meg „különvonulni” a közösségben!
– Érkezz korábban a munkahelyedre vagy osztályodba, hogy egyedül lehess!

EGYSZERŰSÉG:
– Keresd az egyszerű dolgokat! Susanna Wesley gyakran a fejére húzta a kötényét és úgy imádkozott. A gyerekei megtanulták, hogy ilyenkor nem kell őt zavarni.

SZIGORÚSÁG:
– Az aszketikusak azért pontosak, hogy időt és energiát takarítsanak meg Isten szenvedélyes követésére.
– Böjtölj! Vonj meg magadtól olyan dolgokat, amelyek kedvesek, szórakoztatóak, kényelmesek a számodra, aztán figyelj oda az agyad és szíved tisztaságára! Megvonhatod magadtól az ételt teljesen, esetleg csak naponta egyszer egyél valami könnyű ételt, vagy tartózkodj bizonyos ételek fogyasztásától teljes mértékben.
– Néhány keresztyén úgy tartja, hogy az éjfél a legideálisabb idő az imádságra és a dicsőítésre.
– Hetente egyszer kelj fel a szokásosnál korábban!
– Ébren vigyázni mások álmát fontosabb, mint kihagyni az alvást.
– Próbálj csendben maradni pár órára!
– Időnként vonulj vissza néhány órára, egy délutánra, egy napra, egy hétvégére vagy egy hétre!
– Viseld el a nehézségeket ahelyett, hogy szembeszállnál velük; ne akarj elkényeztetett lenni! Ne keresd a meleg helyeket, ha hideg van!
– Amikor a betegség, forróság, hideg, éhség vagy fáradtság rád ül, vedd kihívásnak, fogadd örömmel, tanulj általa, építsd be a hitedbe! A hozzáállásod mindent meg fog változtatni.

Gondoskodó

Istent szeretni mások szolgálata által

„Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?” (1Jn 3,17)

15373

Ki is ő?

Másokra odafigyelni prófétai cselekedet. Ha az én-központú teremtmények, amilyenek mindannyian vagyunk, elkezdenek másokkal törődni, az egyáltalán nem természetes reakció, és egyértelmű bizonyítéka Isten természetfeletti erejének. Az irgalmas szamaritánus példázata arra figyelmeztet, hogy nem ment fel a szánalom, a lelki törődés alól az, hogy esetleg bepiszkítjuk a kezünket.

Az Újszövetség írói nem hagynak kétséget afelől, mennyire fontos Isten szeretni azáltal, hogy szeretjük a teremtményeit: „Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2,4)

„Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.” (Zsid 6,10)

„Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.” (Jak 1,27)

A gondoskodó azzal dicsőíti Istent, hogy mások terheit magára veszi, ezért gyakran látjuk szegények és rászorultak között. Legnagyobb öröme, ha szolgálhat. Elégedett, ha a háttérben lehet, észrevétlenül dolgozhat. Észreveszi, kérés nélkül is betölti a szükségleteket. Akkor érzi leginkább Isten jelenlétét, amikor tanácsot kell adnia egy barátjának, aki elveszítette a munkáját; ételt készít; megjavítja egy szegény család autóját; esetleg egy hetet eltölthet egy külföldi árvaházban. Zavarja őt, amikor egyesek énekléssel töltik az idejüket, miközben a beteg társaik nem jutnak meleg ételhez, vagy családok küszködnek, mert nincs, aki melléjük álljon.

Rokon lelkek: Mordokaj (Eszt 2,7), Ruth (Ruth 1-2), Mária (Lk 24,1), Teréz anya.

gond 2

Csapdák:

ÍTÉLKEZÉS: Emlékezz vissza Mária és Márta leckéjére! A szolgálatkészséged nem hatalmaz fel arra, hogy elítéld azokat, akik másféle módon szolgálják az Urat. Igaz, minden keresztyén arra hivatott, hogy törődjön másokkal, de ez a felszólítás sokféle módon teljesíthető, és nem a mi dolgunk megítélni, melyik szolgálat mennyit ér.

MÁSOK SZOLGÁLATÁVAL ÖNMAGÁT SZOLGÁLJA: Néhány ember az önbecsülési problémái miatt érzi szükségét annak, hogy mások felé szolgáljon. Ne azért adj, hogy szeressenek vagy hogy máskor is szükség legyen rád!

HAJLAMOS ELHANYAGOLNI MAGÁT ÉS A SZERETTEIT: Buzgóságunkban, hogy másokat szeressünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy Isten minket elsődlegesen a családunkba küld. „Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” (1Tim 5,8) Ne hanyagold el a családodat, miközben a világ megmentésén fáradozol!

gond 3

Javaslatok:

A gondoskodó alkattal sokféle módot találhatsz arra, hogy kifejezd Isten szeretetét mások szolgálata által:
– betegápolás;
– időslátogatás;
– önkéntes mentőegység;
– házfelújítás;
– fogoly „örökbefogadása”;
– egy barát átsegítése a személyes krízisén;
– hitelezés;
– segíteni valakinek leállni a kábítószerrel;
– írástudatlant megtanítani olvasni;
– időt szánni a bántalmazott nők menedékében való szolgálatra;
– tanácsadás egy terhes nőket gondozó központban;
– kisegítés a szegénykonyhán;
– autószerelés;
– hangfelvételek rögzítése vakoknak;
– gyógymódot keresni egy betegségre;
– segíteni valakinek a számítógépe áttelepítésében;
– fáradt szülők gyerekeire vigyázni;
– ingyen sütiosztás az egyetemen;
– segíteni egy idős embernek összegereblyézni a faleveleket;
– ingyen tűzifa biztosítása a szükséget szenvedőknek;
– hó eltakarítás a járdáról;
– a folyosón lévő szemetes kiürítése.

Rajongó

Istent szeretni a misztérium és az ünneplés által

„Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert a felséges ÚR félelmetes, nagy király az egész földön.” (Zsolt 47,2-3)

lelk 1

Ki is ő?

Ő a hívő élet buzdítója. Nagyon kedveli az ünneplő dicsőítést ugyanúgy, mint a hit természetfeletti formáit. A közösségben megélt örömteli dicsőítés ösztönzi. Akkor érzi magát a legközelebb az Úrhoz, amikor szárnyal, szinte szétrobban a szíve. Az Urat és az Ő szeretetét ünnepelni a legideálisabb istentiszteleti forma a számára. Nem bánná, ha egész nap dicsőíthetné az Urat, vagy akár csak kiabálná a nevét. Fel nem foghatja, hogyan mondhatják egyesek, hogy szeretik az Urat, amikor úgy vesznek részt az alkalmakon, mintha temetésre készülnének. Ha a dicsőítés nem érinti meg, hiányérzete van. Nemcsak elmélet kell neki, hanem tapasztalat. Vicces, kreatív, várakozással, reménnyel teli életet él, bár ez kívülről nem mindig látszik. Kreativitását igyekszik aktívan felhasználni Isten dicsőségére.

A bűnös ember hajlamos arra, hogy a gyakorlatot tekintve egyfajta „ateizmusban” éljen: hisz Istenben, de nem vár tőle semmilyen természetfölötti megoldást. A cinikus és depressziós világnak nagy szüksége van a lelkesedőkre. Nemcsak a csodálatos dicsőítő zenéjük, de a vidámságuk, optimizmusuk, lelkesedésük miatt is. A hit szerelmesei ők. A félig telt pohár típusú emberek emlékeztetnek arra, hogy lesz idő, amikor majd a szentek a mennyei trón köré gyűlnek és imádják a Szentháromság Istent. Ők segítenek felemelni a szemeinket és rátekinteni Jézusra. Amikor egy helyzet lehetetlenné válik, a lelkesedő azt mondja: „Tarts ki, Isten már úton van!” Istentől kapott ajándékként időnként mondanak valami mélyrehatót, ami után ők maguk is csodálkoznak, hogy ez vajon honnan származott. Valamikor az imádságaik olyan módon nyernek meghallgatást, ami lehetetlennek tűnik. Ne felejtsük el: egy természetfölötti Istent imádunk és szolgálunk, aki különleges módokon jelenti ki magát.

Az ünneplésnek számos módja olvasható a Szentírásban. Ha valaki vonakodik átadni magát a lelkes ünneplésnek, az inkább személyes gyarlóság, mint az érettség jele. Ugyanakkor az ünneplő dicsőítésnek része kell legyen a tisztelet is!

Rokon lelkek: Dávid király (2 Sám 6,21), a 10. leprás (Lk 17, 15-16), Mirjám (2Móz 15), gyerekek (Mt 21,14-16), zsoltárosok.

lelk 2

Csapdák:

HAJLAMOS A LELKI ÉLMÉNYT ÖNMAGÁÉRT KERESNI:
– Légy óvatos: sok lelki megnyilvánulás nyomatékosan tiltott a keresztyéneknek (lásd 5Móz 18,10-12)!
– Figyelj oda, hogy tényleg Istent keresd és ne az új megtapasztalásokat!
– Ha azt kérjük, hogy Isten minden imánkra „igen”-nel válaszoljon, azzal csak a mindenhatóságára tartunk igényt, a mindentudására nem.

FÜGGETLENSÉG: Időnként hajlamos Isten kijelentésével ellenkező álmokat, kijelentéseket is elfogadni. Fontos, hogy a lelkesedő egy erős egyházba gyökerezzen, ami segíthet neki értelmezni az Istennel való találkozásait.

„JÓ ÉRZÉS” = „JÓ DICSŐÍTÉS”: Az érzelmek jönnek és mennek. A lelkesedőnek nem kell bűntudatot éreznie, ha élvezi a dicsőítést, de nem szabad megengednie, hogy a dicsőítés minősége befolyásolja az érzelmeit.

lelk 3

Javaslatok:

– Aki már nem képes ünnepelni, töltsön egy kis időt a gyerekek között! Visszakapja az örömét és a rácsodálkozás képességét.

– Soha ne fogadj el olyan álmot, ami szembemegy a Szentírás kijelentéseivel! Sőt, semmilyen nagy döntést ne hozz meg kizárólag egy álomra alapozva! Ugyanakkor tudd, hogy Isten képes neked látást adni adott helyzetben vagy figyelmeztetni, ha kész vagy elfogadni, hogy akár az álmokon keresztül is kaphatsz választ.

– Számíts rá, hogy Isten különleges válaszokat ad a különleges kéréseidre!

– Hidd el, hogy Isten természetfölötti módon gyógyít vagy válaszol az életünk valós helyzeteiben!

– Lépj ki hitben! Legyen az egy üzlet kiépítése, egy vers megírása, egy kert ültetése, egy kép megfestése vagy valaminek a megalkotása – mélységesen szent megtapasztalásban lehet részed általa.

Szemlélődő

Istent szeretni az imádat által

„Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.” (Zsolt 63,2-3)

Cont

Ki is ő?

Isten szerelmese ő, csendes imádat, szemlélődés jellemzi. Szeret zavartalanul egyedül lenni. A gondolatok, az imádság természetes részei az életének. Amikor elfoglalt vagy túl sok időt tölt emberek között, úgy érzi, lecsapolták, és magányra vágyik. Az ő számára Isten a mennyei Vőlegény, akiben minden örömét megleli. Amíg egyesek azt kutatják, hogyan szolgálhatják az Urat, mások ünnepelni akarják, megint mások meg akarják érteni Őt, addig a kontemplatív számára az elsődleges feladat Isten imádása.

Az elképzelhető legtisztább, legmélyebb szeretettel igyekszik Istent szeretni, túláradóan is akár. Sokat, hosszan kell időznie Isten jelenlétében. Nagyon élvezi, amikor van egy zavartalan félórája, hogy csendben leüljön imádkozni, „fogja Isten kezét”, szerelmes levelet írjon Neki vagy csak némán élvezze a jelenlétét. Szívesen beszél az Istennel való kapcsolatáról, az Ő lelkének misztikus vonásaihoz vonzódik. A legnehezebb időszak az számára, amikor nem érzi magában Isten jelenlétét. Arra vágyik, hogy élvezze az Urral töltött időt, és kutatja annak lehetőségeit, hogy minél mélyebb közösségbe kerüljön Vele. Imalistát vezet, igeverseket tanul meg. Amit meglát az igében, azt azonnal tettekre is váltja. Előzetes tervek nélkül követi Istent, teljesen alárendelve magát neki. A szemlélődő alkat arra emlékeztet bennünket, hogy az Úr keresi a szenvedélyes szeretetet, amely olyan erős, hogy eléget minden más köteléket.

Könnyű őt félreérteni, mivel látszólag olyan dolgokra fecsérel időt, aminek semmi haszna nincs. A kontemplatívnak szüksége van arra, hogy védje a gondolati világát. Amit a csendességében kap, az egész egyház számára áldás lehet. Gyakran ő az, aki a legszívhezszólóbb dalokat vagy a legmélyebben megérintő könyveket írja.

„Az elmélkedés nem adatik azoknak, akik tisztes távolban maradnak az Istentől, akik határokat szabnak a belső életükben, s néhány kegyes rutin gyakorlattal és pár külső cselekedettel vagy szolgálattal le akarják tudni a kötelességeiket. Isten nem jelenti ki magát az ilyeneknek, mert nem keresik Őt teljes odaadással.” (Thomas Merton)

„Nagyon sok keresztyén van, akiknek gyakorlatilag elképzelésük sincs arról, hogy Isten milyen mélységes szeretettel van irántuk, nem ismerik azt az erőt, amellyel ez a Szeretet a javukat munkálja, örömüket szolgálja.” (Merton)

A szemlélődő ezért a szeretetért él. Arra a félelmetes tényre emlékeztet ő bennünket, hogy az egyetlen dolog, amit minden egyes keresztyén meg tud tenni, de rajta kívül senki más: odaadni a szíve szeretetét az Istennek.

 Rokon lelkek: Dávid, Mária, János, a bethániai Mária.

cont3

Csapdák:

EGYENSÚLYVESZTÉS: Óvakodj attól, hogy az Isten iránti szeretet elzárjon téged mások társaságától vagy attól, amit Isten teremtett! Ne veszítsd el a kapcsolatot a mindennapi élettel!

VÁKUUMOSÍTÁS: Légy óvatos azokkal a gyakorlatokkal, amelyek önmagad megüresítésére szólítanak fel! A keresztyén célja, hogy betöltekezzen a Szentlélekkel, nem pedig az, hogy megüresítse magát.

FELOLDÓDÁS: Ne engedd, hogy eltűnjön az egyéniséged („beleolvadás Istenbe”)!

Javaslatok:

A JÉZUS-IMA:

A történelem folyamán a szemlélődőknek nagy szolgálatot tett a Jézus-ima, amely így szól: „Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekem, bűnösnek!” Ennek az imának a célja az, hogy Isten jelenlétébe vigyen. Amikor aggodalmaskodsz, félsz, ideges vagy, lelkileg kiszáradtál, esetleg kísértések vesznek körül, a Jézus-ima arra hív téged, hogy bízd magad alázatosan Istenre.

TITKOS ÁLDOZAT:

Ez valami olyan tett (adakozás név nélkül, segítség a háttérből, képeslapküldés), amit anélkül teszel, hogy bárki (akárcsak a címzett is) megtudná, ki áll ezek mögött. Azért fontos, hogy teljes titokban maradjon, mert így biztosítod, hogy mindezt egyedül Isten iránti szeretetből tedd. Lehet ez pénz ajándékozása egy rászorulónak; egy ének, amit csak Isten jelenlétében énekelsz el; intenzív, közbenjáró ima böjttel egybekötve. Írj egy verset Istennek, aztán égesd el; hordj egy szimbólumot a zsebedben, medálként a nyakláncodon vagy gyűrűként az ujjadon, amely Isten iránti szeretetedet tükrözi!

AZ IMÁDSÁG KÖZPONTOSÍTÁSA:

Válassz egy szót (Jézus, Atya stb.) az imádságod fókuszaként! Ismételgesd ezt a szót az agyadban egy bizonyos ideig (15 percig). Töltsd meg a gondolataidat Jézussal vagy a szeretettel, örömmel, békével. Nem az a cél, hogy valami lelki élményt élj át, hanem hogy kikapcsolj és élvezd Isten jelenlétét.

A KERESZTÚT ÁLLOMÁSAI:

Egyszerűen olvasd át Jézus keresztre feszítésének eseményeit, (pl. Jézus utolsó szavai, a Gecsemáné, a síró asszonyok, lemeztelenítik, megverik, kigúnyolják, kiszögezik, szavai Jánoshoz Máriáról, meghal, leveszik a keresztről, sírba teszik)! Minden pontnál állj meg, és készíts egy képet a bibliai igazságról, amit ez az esemény megvilágít!

Intellektuális

Istent szeretni az értelmen keresztül

„Ismerd meg a bölcsességet és az intést, értsd meg az értelmes mondásokat! Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet! Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást.” (Péld 1,2-4)

int 1

Ki is ő?

Az intellektuális az értelmén keresztül szereti Istent. Akkor érzi a legközelebb magát az Úrhoz, amikor a kezébe kerül egy jó könyv, részt vehet egy képzésen, mélyre szántó gondolatokkal ismerkedik meg, megtanul vagy felfedez valami újat Istenről. Amikor nem fejleszti a tudását, megreked az Úrral való kapcsolata. A korai egyház tanítói nemcsak azért voltak sikeresek a pogányok között, mert életük és haláluk bizonyságtétel volt, hanem azért is, mert meggyőzőek voltak. A helyes gondolkodás – a gondolataink összehangolása Isten gondolataival – képessé tesz helyesen élni. A keresztyén élet legtöbb problémája abból ered, hogy nem tudjuk helyesen értelmezni azt, amit a Szentírás tanít.

Az intellektuálisnak szüksége van rá, hogy az elméje dolgozzon; elunja magát, ha nem stimulálják az agyát. Nagyon fontos a számára, hogy tudja, mit hisz. Szerinte a hitet nemcsak átélni, de érteni is kell. A megfelelő gondolkodás alapvetően fontos neki, őrzi a hite hitelességét. Szeret elemezni, kutatásokat végezni. Gyakran tanulmányoz különböző tantételeket. Különösen a teológia, a tudomány és a történelem érdekli. Szereti a bizonyításokat, az alaposságot, a kritikus szemléletmódot, a felderítést. A fogalmak világában él. Szívesen foglalkozik azokkal, akiknek ésszerű és megérthető fogalmaik vannak Isten valóságáról. Nyomasztja, amikor az egyház túl nagy hangsúlyt tesz az érzelmekre és a lelki megtapasztalásra. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy megértsük a keresztyén hit alapelveit és ismerjük a megfelelő tantételeket. Amikor problémával vagy szellemi kihívással találkozik, átvált problémamegoldó üzemmódba. Ahogy Jézus is mondta nekünk, szeretnünk kell Istent a teljes elménkkel és erőnkkel (Lk 10,27). Isten az intellektuális temperamentumot ajándékként adta az egyháztestnek. Az egyház növekedését szolgálják azok, akik hónapokon át készek kutatásokat végezni, hogy igemagyarázatokat írjanak, előadás-sorozatokat tartsanak vagy megmagyarázzák az alapvető hittételeket.

Az intellektuális gyakran tűnhet szkeptikusnak, ellenségesnek, félelmetesnek az érzékelők számára. Fontos számára az igazság.

 Rokon lelkek: Salamon (1Kir 4,29-34), Pál (Róm 12,2), Gamáliel (ApCsel 5,34; 22,3), Apollós (ApCsel 18,24-25), Akvilla és Priszcilla (ApCsel 18,25-26), Jézus (Mk 1,22; Jn 18,33-38), C. S. Lewis.

Smart young girl stood infront of a blackboard

Csapdák:

SZERET VITÁZNI: Olyan vitákat folytatni, amelyeknek a célja a másik legyőzése ahelyett, hogy törődnénk a másik jólétével, nem istenes dolog. Szereted azt, hogy igazad van, és ez veszélyes lehet. (1Tim 1,4; 6,4-5; 2Tim 2,23-25)

MINDENT JÓL TUD ELMÉLETBEN, DE KEVESET FORDÍT GYAKORLATTÁ: Tudni, hogy mi a helyes, nem helyettesíti azt, amikor tesszük azt, ami helyes. A Példabeszédek szerint az a valóban bölcs ember, aki tevékenyen alkalmazza az igazság útját, amit megtanult.

BÜSZKE AZ OKOSSÁGÁRA: A büszkeség gyakori hibája az intellektuálisaknak. Ez abban jelentkezik, hogy tulajdonképpen mindenkit ki akarnak javítani.

int 3

Javaslatok:

– Gondolkodj azon, hogy az egyetem után megszerzed a mesteri fokozatot is!

– Nyáron sok helyen vannak egyhetes képzések – használd ki ezeket!

– Gondold át, mennyivel erősebb lennél keresztyénként, ha minden évben felvennél egy témát, amit mélyrehatóbban tanulmányozhatsz!

– Néhány képzési anyag elérhető audio vagy video formájában.

– Mi a keresztyén gondolkodás öt alapköve? Az egyháztörténet, a bibliaismeret, teológiai módszertan, etika, hitvédelem. Tanulmányozd ezeket!

– Olvass nagyszerű könyveket, amelyek kihívást jelentenek neked!

– Mutasd meg magad tanításokban (szemináriumokon, előadásokban, stb)!

– Védekezz tudatosan az ellen, hogy csupa agy legyél és semmi szív!

– Az eszesség nem feltétlenül jelent lelki érettséget is!

– Ne felejtsd el, hogy a lelki egészség és érettség fokmérője a szeretet és nem az intelligencia!

– Szánd oda magad arra, hogy egyesíted az istentiszteletet, a személyes imádatot és az imádságot – engedd, hogy amit tanultál, az vezessen téged az istentiszteletedben!

– Tarts önvizsgálatot, hogy pozitívan fogadnak-e, amikor kapcsolatba lépsz másokkal vagy megosztod velük a tudásodat!

Mielőtt jobban szemügyre vennénk ezeket a lelki alkatokat, fontos kihangsúlyozni: egyik sem jobb, mint a másik. Mind egy-egy ajándéka az Istennek, hiszen senki sem tudja önmagában képviselni mindazt, amit a Vele való kapcsolat jelent. Akik az érzelmi kapcsolatot szeretik, azoknak szükségük van az intellektuálisakra. Akik mások szükségleteire érzékenyek, azoknak együtt kell dolgozniuk azokkal, akik evangelizálni akarnak.

Minden lelki alkat sajátos, mindegyiknek vannak előnyei, kísértései. Kívánom, hogy váljék hasznodra ezek tanulmányozása.

Olasz Tímea

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .