„Három hónapig volt az ÚR ládája a gáti Óbéd-Edóm házában, és megáldotta az ÚR Óbéd-Edómot és egész háza népét. De jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az ÚR Óbéd-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért. Elment Dávid, és örvendezve vitte az Isten ládáját Óbéd-Edóm házából Dávid városába. Amikor hat lépést tettek azok, akik az ÚR ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott. Dávid teljes erővel táncolt az ÚR színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid. Így vitte el Dávid és Izráel egész háza az ÚR ládáját örömrivalgással és kürtzengéssel.” (2Sámuel 6, 11–15)

Nem olyan régen, egy beszélgetés alkalmával megkérdeztem egy-két ismerősömet, hogy mi az, aminek örülni tudnak, mi az, ami örömöt okoz nekik, és hogyan fejezik azt ki. Megdöbbentő volt az a csend, ami a kérdést követte. Senki sem szólalt meg. Kicsit elképedtem. Nincs öröm? Csak a rosszat vesszük észre? Félünk örülni? Tudunk egyáltalán? Ki merjük mutatni? olvasás folytatása