Holt-tenger

WP_002918

Háromnapi sivatag után érkeztünk el hozzá. Emlékszem még a lehetetlen fáradtságra, amely rám tört a buszban. A ragyogóan napos délutánra, ahogyan a decemberi meleget árasztotta magából az életet adó fény. A kanyargós, szerpentines útra a puszta hegyvidéken át. Arra, hogyan vert fel félig alvásomból az ide-oda hánykolódó, araszoló busz. Emlékszem, hogy a vezetőnk a mikrofonon keresztül kezdte el közvetíteni nekünk a maga információáradatát, de hogy mit mondott, arra nem is figyeltem. Erősen néztem kifelé az ablakon, és láttam a sziklákba vájt írásokat: -100 méter, majd pár perc múlva -200 méter, megint -300, -400. Egyszerűen ámulok: észre sem veszem, de zuhanok. Kényelmes szabadesés ez. Aztán elérjük a fenekét, a legeslegmélyét mindennek: a vizet, a tengert, a hatalmas sótartót és geológiai főattrakciót – a Sós-tengert. Vagyis inkább így: a Holt-tengert. Merthogy valóban halott. A vize tízszer több sót tartalmaz, mint az átlagos tengervíz, ennélfogva semmilyen élőlény nem képes megélni benne. A Sós-tenger holt tenger. Nem tűr meg magában semmilyen életet.

Szóval ott vagyok a Föld legmélyebb szárazföldi pontján, -411 méterrel az átlagos tengerszint alatt, s nézem ezt a hatalmas medencét, amiben nem úszik hal, amiben nem lebeg hínár, ami egyszerre bűvöl el és rémiszt meg. Belemegyek, fenntart a víz. Előre elmondták, hogy a víz semmilyen körülmények között nem kerülhet a szánkba vagy a szemünkbe, mert irtózatosan kellemetlen, és rendkívüli kiszáradást okoz. Félelemmel engedem, hogy hordozzon a só. Érzem, hogy az egész testemet beborítja ez a nyálkás víz. Minden lélegzetemmel érzem, ahogy megérint, behatol, rátapad a nyálkahártyámra a só. Nem bízok ebben a víztömegben. Alattomosabb, mint bármely másik. S ha rosszul mozdulsz, megbosszulja magát, és szomjúsággal büntet órákkal utána is.

A Biblia szerint az Isten haragja az, ami ezt a sós tartályt teleöntötte vízzel. Volt egy vidék, két város, Sodoma és Gomora, amelyeknek népe engedetlen volt az Úrral szemben. A paráznaság, az ölés és mindenféle más bűn felkiáltott a mennyig. S betelt a türelem pohara, még a kegyes, istenfélő Ábrahám sem tudta lebeszélni a Mindenhatót, hogy ne mozdítsa meg ujjait, a büntetést végrehajtó kezet ellenük. Eszerint, ez az egész Holt-tenger „élőhalott” bizonyítéka annak, hogy Isten egyszer nemet mondott, ütött és büntetett. Ahol egyszer élő és gazdag volt a Jordán vidéke, a kénköves tüzes eső után ez lett: pusztaság, benne egy halom vízzel, amely még ezer meg ezer év után is marja, bünteti, égeti az óvatlan lubickolót.

WP_003565

Bevallom őszintén, félek ettől az Istentől, ha a Holt-tengerre nézek. Hiszen ezáltal valami olyan oldalát látom, amelyet azelőtt még nem tapasztaltam. A haragvót, a bosszúállót, a szigorúan igazságost, a büntetőt, a kegyetlent, aki a bűnre kénköves esővel válaszol, aki határozott mozdulattal söpri el teremtményeit a föld színéről. Ha Ábrahám lettem volna, még határozottabban vitáztam volna Vele. Ha igaz, ha valóban úgy történt, ahogy le van írva, akkor miért látom ezt az Istent idegennek? Miért nem lesz ugyanilyen holt vízzé ma New York, Párizs, London, vagy bármely más metropolisz, ahol az emberek többsége legalább ugyanolyan életet él, mint anno Sodomában és Gomorában? Vagy miért élek még én a földön? Miért nem szippant be, ránt le a Holt-tengerben fürdőzve engem is? Miért tűr?

Muszáj, hogy köze legyen ennek Krisztushoz. Ahhoz a galileaihoz, aki magán hordta minden idők vétkét. Aki tökéletesen kiengesztelte, lenyugtatta végtelen haragjában az Atyát. Akire kiönthette az Igazságos minden ítéletét. Aki megtöltötte azt a bizonyos poharat harag helyett kegyelemmel. Aki miatt tűr még kétezer évvel később is. Aki mélyebbre szállt szenvedéseiben, mint négyszáz méter, le egészen a pokolig.

A Holt-tenger szembesített ismét a kegyelem lényegével. Azzal, hogy noha nem vagyok különb semmivel sem az annak idején itt élő embereknél, rám mégsem hull tüzes eső. Azzal, hogy Krisztus áll köztem és a vádló bűneim között. Fenntart az Élő Víz.

Homoki Gyula

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

homgyulaHuszonöt és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.