2015. május havi bejegyzések

Szétdobált kapcsolatok

„Három hónapja elköltöztem otthonról – mondja a férfi, és a szemében tengernyi szomorúság. Aztán megrántja a vállát: – De hát komoly hívők is elválnak mostanában…”

Nekem se kellene sokat gondolkodnom, hogy felsoroljak tíz tönkrement keresztyén házasságot a közelmúltból. Némelyiket sziklaszilárdnak hittem, példaként emlegettem. Persze, honnan is tudhatja más, hogy mennyi szenvedés után lett megváltás az a válási határozat? Bármelyik felet hallgatom, mindkettő meggyőzően érvel. Legbelül mégis görcsbe szorul bennem valami, és legszívesebben megráznám mindkettőt: Mit műveltek, ez lett abból a nagy szeretetből, ami annak idején hegyeket mozgatott? De ehelyett csak magamat ostorozom: Tessék, erre vágysz te olyan nagyon! Azt hiszed, a te házasságod más lenne?

olvasás folytatása

Holt-tenger

WP_002918

Háromnapi sivatag után érkeztünk el hozzá. Emlékszem még a lehetetlen fáradtságra, amely rám tört a buszban. A ragyogóan napos délutánra, ahogyan a decemberi meleget árasztotta magából az életet adó fény. A kanyargós, szerpentines útra a puszta hegyvidéken át. Arra, hogyan vert fel félig alvásomból az ide-oda hánykolódó, araszoló busz. Emlékszem, hogy a vezetőnk a mikrofonon keresztül kezdte el közvetíteni nekünk a maga információáradatát, de hogy mit mondott, arra nem is figyeltem. Erősen néztem kifelé az ablakon, és láttam a sziklákba vájt írásokat: -100 méter, majd pár perc múlva -200 méter, megint -300, -400. Egyszerűen ámulok: észre sem veszem, de zuhanok. Kényelmes szabadesés ez. Aztán elérjük a fenekét, a legeslegmélyét mindennek: a vizet, a tengert, a hatalmas sótartót és geológiai főattrakciót – a Sós-tengert. Vagyis inkább így: a Holt-tengert. Merthogy valóban halott. A vize tízszer több sót tartalmaz, mint az átlagos tengervíz, ennélfogva semmilyen élőlény nem képes megélni benne. A Sós-tenger holt tenger. Nem tűr meg magában semmilyen életet.

olvasás folytatása

Könnyű neked!

Sokféle emberrel beszélek nap mint nap, de alapjában véve kétféle csoportba tudom tenni őket: aki örül az életnek, bizakodó, örömteli, felszabadult, és aki nem. Ha most megkérdezném, hogy a kettő közül melyik a hívő ember, nyilván kórusban jönne a válasz: az első! De az igazság az, hogy nagyon sok letört, reménytelen, keserű, borúlátó, panaszkodó emberrel találkozom, aki ugyanakkor Istenhez tartozónak mondja magát.

Hogyan egyeztethető össze az istenhit és a negatív szemléletmód? Két külön dimenzió lenne ez, párhuzamosan egymás mellett? Létezik, hogy valakinek minden pohara félig vagy teljesen tele van, másoknak meg mindig csak félig vagy teljesen üres jut? Az első rózsaszín álomvilágban él, és a második látja reálisan az életet? Vagy az első jól ki tudja használni a lehetőségeit, a második életminősége pedig a saját szemléletmódjából fakad?

olvasás folytatása

A rejtélyes Lélek

TeSóPün

A pünkösddel egy kicsit bajban vagyunk. Általában tavasz végére esik, amikor vizsgáznak a diákok, amikor már sok a munka a földeken. Nem kap túl nagy hangsúlyt az ünneplése. Nem is kapcsolódnak hozzá olyan szép szokások, mint a fenyőfa és a kántálás a karácsonyhoz, vagy a tojások és a locsolózás húsvéthoz. De nem is ez a fő gond. Sokkal inkább az, hogy nem nagyon tudunk mit kezdeni a Szentlélekkel. Őt ünnepeljük pünkösdkor, az Ő kitöltetését. Ez a kitöltetés nem egy olyan szép kerek történet, mint mondjuk Jézus születése: kisbáránnyal, csacsival és jászolban fekvő gyermekkel. A Szentlélek kitöltetése különös, megmagyarázhatatlan, rejtélyes dolog. Még Lukács is birkózik vele az ApCsel 2-ben. Erre a küzdelemre utal a „szélrohamhoz hasonló zúgás” és a „valamilyen lángnyelvek” kifejezés. Különben pedig ki (vagy mi?!) a Szentlélek? Ugye milyen furcsa, hogy még a kérdést sem tudjuk jól feltenni? És miért ünnepeljük a kitöltetését, ha már korábban is itt volt és dolgozott a világunkban?

olvasás folytatása

Pünkösdi gyökerek

Szeretem a visszajelzéseket, még ha furák is. Nemrég akaratlanul is hallanom kellett, hogy mit szólnak hitben járó keresztyének az írásaimhoz. Mit ne mondjak, kaptam hideget-meleget. Ami legjobban megmaradt, az talán az, hogy „jól ír, csak túl tudományos, és ezért nem olvassák sokan”. Azóta is próbálom eldönteni, hogy ebben mennyi a dicséret vagy elismerés, és mennyi a javító szándékú kritika. Még nem sikerült kiderítenem, minek szánta az illető.

Ezért bocsássatok meg, de ebben a bejegyzésben hű szeretnék lenni névtelen kritikusom észrevételéhez – kicsit mélyebbre nyúlva szeretnék írni a pünkösd ünnepéről. Tudományos lesz? Emészthetően. Jó lesz? Azt döntse el az Olvasó!

olvasás folytatása