Az egész úgy kezdődött, hogy tartottunk egy bibliaórát, ahol feljött az örök kérdés: miért? Miért engedi meg Isten? Miért nem értjük mit akar? Miért nem értjük évek múlva sem, hogy életünk egy-egy nagy tragédiája mire volt jó? Mi van akkor, ha imádság, könyörgés, böjtölés, igeolvasás, emberi tanácsok nem segítenek, hogy jobban átlássuk azt az adott helyzetet, ami nemcsak a világunkat rengette meg, de Istenről és a hitről alkotott képünket is?
A feltett kérdésekre nem jött túl sok válasz. Maradtak a széttárt karok, a szomorú emlékek, keserű íz a szájban, és a mély sóhaj, hogy tovább kell menni így – válaszok nélkül.
Akkor a férjem a könyvespolchoz ment, leemelt egy könyvet, és azt mondta, hogy akinek ilyesfajta kérdése van, olvassa el James Dobson Amikor nem értjük Istent c. kötetét.
Szkeptikus és cinikus tudok lenni akkor, ha keresztyén írók könyvéről van szó: mézes-mázos hepiendes történetek, amelyekben csak egy ima kell, és máris minden jóra fordul, s megtudjuk, hogy azért ütötte el a kiskutyánkat egy autó, mert máskülönben mi szaladtunk volna alá. Hát persze…
Nos, hogy rövidre fogjam, elolvastam a könyvet. Örömömre, nem volt rózsaszín, „a keresztyénség megment minden bajtól” hangvitelű, hanem igazán alaposan körülíró, problémákat felvető, válaszokat kereső könyv volt ez, amely a Szentírás mentén mutatta be, hogy szenvedések nélkül márpedig nincsen élet és hit sem ezen a földön. A szerző a lelkigondozók hozzáértésével egyfajta biztonságos közeget teremt, amely által nem érezhető, hogy az olvasó el lenne ítélve Isten iránti haragja miatt. Továbbá tapintatával segít feltárni a személyes problémákat, kimondja kérdésünket, biztosít arról, hogy megérti gondjainkat.
Segít-e jobban megérteni Istent Dobson úr könyve? A kérdés nem ez. A helyes kérdés talán így hangzik: amikor nem értjük Istent – márpedig sokszor nem értjük, és van, amit sosem fogunk megérteni – akkor mit teszünk? Ha úgy érezzük, hogy Isten magunkra hagyott a fájdalmak és próbák között, akkor vajon tényleg nincs ott? Hogyan viselkedünk, amikor Isten nem ad választ, hiába könyörgünk? Egyáltalán tehet ilyet? Eláruljuk Őt azért, mert nem teljesíti kívánságunkat?
Vagy ki tudjuk-e mondani: „Hiszen megölhet engem! Akkor is Benne reménykedem!” (Jób 13.15)
Pusztai-Tárczy Beatrix
