Évek óta hallgatom böjt első vasárnapján azokat a prédikációkat, melyek arról szólnak, hogy a böjt nem az étel- és italmegvonást jelenti, hanem – kissé sarkosítva – azt, hogy lelkileg topon legyünk, mire jön a húsvét, s ezért egyfajta lelki odafigyelést igényel tőlünk. Évről évre hallom, hogy nem a testi dolgokon van a hangsúly, hanem a lelkin és csakis a lelkin.
Pravoszláv ismerőseimnél pedig arra leszek figyelmes, hogy húsvétra jópár kilóval könnyebben ülnek az asztalhoz, lecsinosodva várják az ünnepi menüt. Ugyanis ők negyven napon át böjtöt tartottak – testit – és megvonták maguktól a jó falatokat. Igaz… legtöbbjüknél (akiket én ismerek) lelkileg semmilyen változás nem történt. Csak egy szokás mindenféle lelki tartalom nélkül.
Mi, emberek, kétféle végletbe esünk. Egyik embercsoport elhagyja a testi oldalt, a másik pedig a lelkit. Pedig a böjt, a böjti időszak arra szólít fel, hogy mindkettőre tekintsünk oda gondosabban.
Böjt első vasárnapja van. Nagyböjté… tudniillik régebben voltak kisebb böjtök is. Nagyböjt egy negyven napos felkészülést jelentett, mely hamvazószerdától nagyszombatig tartott.
Ennek az időszaknak a lényege: a megfeszített Úrra való koncentrálás, a Kereszt titkának szemlélete, Krisztus követésében való elmélyülés.
S ahhoz, hogy bensőkben ezekre a dolgokra hatványozottan koncentráljunk, testileg is meg kell tisztulnunk, testileg is nélkülöznünk kell valamit, valami alapvetőt, aminek hiánya segít szándékunkra jobban összpontosítani. Lehet ez étel- vagy italmegvonás, a szexualitás részleges nélkülözése, esetleg az alvás óráinak korlátozása, s emellé egyéb más korlátozás is, ami amúgy a mindennapjaink része.
Hogy ez áldozat? Óh, igen. Hogy ez nehéz? Hát persze! Hogy ez már nem szokás? Nos, miért nem?!
Valahogy úgy vagyunk vele keresztyénségünk, Krisztus-követésünk során, hogy az áldozatokkal és nehézségekkel járó krisztusi magatartásformákat előszeretettel akarjuk elhagyni, kikerülni, figyelmen kívül hagyni. Szenvedni? Nélkülözni? „Sanyargattatni?” Népszerűtlenné válni a sajátjaim, földijeim között? Ezt ne, na csak ezt ne… S a böjt, amit Krisztus rendszeresen gyakorolt, azt is ebbe a felsorolásba illesztjük.
Mi biztonságos távolságból követnénk az Urat, ahol nem ér el minket a kemény döntések vállalásának a szele sem, ahol jó árnyékos páholyból figyelhetjük Őt.
Pedig a követés áldással jár… járna.
Böjt kezdődik. S mi döntés előtt állunk. Akarunk lemondani valamiről testileg, hogy lelkileg Jézus kereszthalálának ajándékával teljünk be? Akarunk hasonlítani Jézushoz a böjt megtartásában, ami azzal jár, hogy lemondunk valamiről, de cserébe közelebb kerülünk az Atyához?
Vagy most is csak „lelki” marad a böjt? Vagy csak testi?
„… pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni” (Mt 23,23)
Beccy
4 hozzászólás
Köszönöm szépen,nagyon jól és érthetően van a biblikus böjt felvázolva.Igyekeznünk kell nem csak távolról Krisztus követőnek lenni,hanem közelről is.Nem hiába mondja Krisztus a keresztyénekről:”Máté Evangéliuma:5:13 Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.”
Áldást békességet!
Kedves István! Örülök, ha a cikk elnyerte a tetszésedet és egyet értesz vele. Köszönjük, hogy az olvasónk vagy.
Üdv Beccy!
Köszönöm az írást. Mostanában én is ezen gondolkodtam, hogy nagyon túlhangsúlyoztuk már a böjt lelki oldalát, nyilván a közeg miatt is (pravoszláv környezet), de ideje lenne mindkettőt kidomborítani. Szóval köszi! Ma vmi hasonlóról prédikáltam és csak most olvastam 🙂
M.R.
Kedves M.R.!
Nagyon örülök, ha a bejegyzéssel egyetért, és elnyerte a tetszését.
Azt hiszem, hogy az ember általában véglettől végletig táncol bizonyos kérdésekben, az egyik oldalt mindig a másik kárára domborítja ki…