Egy leporolt módszer

IMG_20150126_202412

Utazás közben nemrég megismerkedtem egy öregúrral. Amolyan tudós bácsika, aki ha valamilyen kérdés egy kicsit is érdekli, akkor nem rest utánaolvasni könyvekben, esetleg az adott témában járatos embereket felkeresni. Beszélgetésünk közben hamar kiderült, hogy az utóbbi időben igencsak érdeklik a vallással kapcsolatos témák, főként az istenhit kérdése. Ő maga istenkeresőnek vallotta magát, akiben sok kérdés fogalmazódik meg, s igyekszik megtalálni a megfelelő válaszokat. Elcsodálkoztam a nyitottságán, legfőképpen azon, hogy a benne felmerült kérdéseket nem hagyja megválaszolatlanul. Érdekes figura: istentiszteletek után gyakran felkeresi a lelkészeket, néha különböző felekezetek alkalmaira is ellátogat, hogy több szempontból közelítsen meg egy kérdést. Gyakran egy igét, bibliai fogalmat több általa ismert nyelven is megnéz, hogy lássa: a különböző fordítások hogyan is értelmezik.

Eddig kétszer találkoztunk, s mindkétszer csak ültem, hallgattam őt, és nem győztem összekaparni az állam a padlóról. Honnan ez a tudásszomj, s hozzá ez a vitalitás? Azt mondja magáról, hogy ő istenkereső, és valóban az. Tudatos istenkereső. Talán echte keresztyén körökben kételkedőnek, kukacoskodónak bélyegeznék, pedig nem az. Figyeltem őt, és a sok apró megjegyzéséből arra jöttem rá, hogy ő hisz, csak egyszerűen tele van kérdésekkel, zavaros, néha ellentmondó vallási információkkal, amiket nem ért, és ezekre keresi a válaszokat. S ezen a ponton kezdett el igazán példaértékűvé válni számomra a hozzáállása.

Évek óta keresztyén vagyok. Vallásos nevelés, vallásos iskola, szolgálatok, ahogy az lenni szokott. S most itt van ez a bácsika, és pillanatok alatt megszégyenít. Mert ellentétben vele, én megengedem magamnak, hogy továbblépjek egy kérdés fölött anélkül, hogy keresném rá a választ. A hitem, a vallásosságom számtalan olyan szegmensből áll, amit nem értek, csak megtanultam – akár a gyermek a tárgyak, fogalmak nevét –, s kérdés nélkül elfogadtam azokat. Ez egy jó tanulói magatartás. De ki a jó tanuló? Az, aki szó nélkül bebifláz mindent, vagy az, aki értelmez, s ha kell, kérdez, megkérdőjelez? Attól vagyok jó keresztyén, ha nem kérdezek, hanem elfogadom, amit a nagyok, okosak mondanak? Nem hinném…

one-question-everyone

Sőt azt mondom, hogy a tudatos keresztyén élet sokszor a kételkedés útján alakul ki. Nemrég nagy port kavart, hogy Teréz anyáról kiderült, voltak időszakai, amikor megkérdőjelezte még azt is, hogy létezik-e Isten. Sokan felháborodtak ezen, szerintem azonban ez egy őszinte emberi megnyilvánulás volt, amivel Isten már tud mit kezdeni. Egy barátnőm mondta, hogy ha megkérdőjeleződik benned az, hogy van-e értelme annak, amit csinálsz, az a legjobb, ami történhet veled. Mert ha átverekszed magad a kérdéseken, akkor olyan szilárd meggyőződésre jutsz, ami már nemcsak érzelmi alapú, hanem tudatos. Látni fogod a dolog igazi értelmét, ahogy Nikodémus is meglátta, aki éjjel lopakodott oda Jézushoz, mert csak akkor merte feltenni a kérdését. Ő az elöljáró, az iskolázott, a tanult, s mégsem érti, hogy mi a fene az az újjászületés. Le merem fogadni, nem ő volt az egyetlen, aki nem értette, de csak ő mert kérdezni. S később ő ott van azon kevesek között, akik Jézus holttestét eltemették, a többi – a hallgató sokaság – nincs sehol. De ő ott van. Miért? Mert ő már másképp hisz. Az ő meggyőződése már sziklaszilárd, mert tudja miben, Kiben hisz. Ő már látja az emberi holttestben is az Isten Fiát.

Nos, én is ezt a látást akarom elérni, és egyre bizonyosabb vagyok abban, hogy ehhez a bácsika módszere a legjobb út.

Papp Adrien 

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.