Hulk

Lincredibile-Hulk-1200x3200

Hulk egy érdekes figura számomra. Olyan nem mindennapi szuperhős. Egyszer egészen félénk, hétköznapi tudósember, máskor pedig dühöngő vadállat. Egyszer teljesen értelmes, normális, emberi, máskor pedig egy elszabaduló lavina, ami senkit és semmit nem kímél, aki útjába kerül.

Hulk szerintem keresztyén.

Simul iustus et peccator – a teológia furcsán idegen nyelvén csak ennyit tesz: egyszerre megigazult és bűnös. Ez az, ami tökéletesen leírja keresztyén mivoltomat. Olyan furcsán keserédes ez az állapot. Sokan gondolják, hogy megtérve minden szebb lesz. Minden napsütéses, szivárványos, virágokkal és pónilovakkal borított tarka rét. Korántsem így van. Legalább is én nem így tapasztalom. Keresztyénnek lenni amolyan skizofrén lét számomra. Mintha két Homoki Gyula létezne egy időben és egy testben. Az egyik szeret, a másik gyűlöl. Az egyik tenni akar, a másik rombolni. Az egyik követni akarja Jézust, a másik minden erejével azon van, hogy távolabb kerüljön tőle. Néha egészen begolyózottnak érzem magam. Egy-egy tettem, gondolatom, kívánságom, reakcióm után kiábrándultan nézek a tükörbe és kérdezem meg magamat: Ez tényleg én vagyok?

Jó tudni azt, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a kérdésekkel. Valószínűleg Pál is hasonló érzéseket élt át, amikor leírta ezeket a sorokat: „Hiszen amit cselekszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök…” (Rm 7,15) Lehetséges olyan életet élni, amiben minden tettemmel és szavammal Krisztust dicsőítem? Vajon teljesíthető-e a krisztusi parancs: „… legyetek tökéletesek…” (Mt 5,48), vagy a hasonlóan nagy mérce: „Szentek legyetek…” (1Pt 1,16). Akárhányszor megélem az ilyen, általam csak Hulk-pillanatoknak nevezett, bűn utáni csalódott, kiábrándult perceket, mindig lesütött fejjel állok meg a Szentírás ezen kijelentései előtt. Sóhajtok egyet, s azt mondom magamban: Ez nem fog menni! Szent? Tökéletes? Én? – Soha!

Egyszerre megigazult és bűnös. Egyszerre jó és rossz. Egyszerre vagyok az özönvíztől megmenekült igaz, ugyanakkor a részeges, méltóság nélküli Nóé. Egyszerre vagyok a hit nagy embere, s az ígéretekben nem bízó, ezért kiskapukat kereső Ábrahám. Egyszerre vagyok az Isten szíve szerint való férfi, s a kívánságainak engedő Dávid király. Egyszerre vagyok az Isten nagy prófétája, s a másik pillanatban a depressziós, bujkáló, meghalni kívánó Illés. Egyszerre vagyok az isteni titkokat megértő Péter, és háromszor tagadó Simon. Nos, azt hiszem így megy ez… Keresztyénnek lenni annyit tesz: egyszerre. Ez a „már” és „még” feszültsége. Már kezdek olyan lenni, mint Ő, de még, amíg ebben a testben vagyok, ezt el nem érhetem.

bruce_banner_sees_hulk_in_mirror_wallpaper

Olyan titokzatos ez a létforma. Mert ebben az „egyszerre”-ben benne van az én és az Isten szempontja. Míg én a jelenben, a tetteimen, a szavaimon, a kívánságaimon, bűneimen keresztül látom magam, addig az Atya Krisztuson keresztül lát már. Látja, milyen vagyok, leszek mindezek nélkül. Úgy, mint a profi szobrász, aki egy nagy tökéletlen kőhalmazból képes kifaragni valami lélegzetelállítót. Míg én csak a bűnöst látom, addig ő már a megigazultat is. Úgy lát engem, mint egy befejezett művet, mint magát Krisztust. Ez végtelen örömmel tölt el engem. Megmosolyogtat. Sőt, nevetésre késztet. Egy pillanat erejéig én is így látom magam. Legszívesebben a világba kiáltanám: ÉN AZ ATYA TÖKÉLETES FIA VAGYOK! Persze aztán újra jön az elbukás, s a mosoly lehervad az arcomról.

Hulknak lenni fárasztó és néha nehéz. Olykor sikerül megfékezni a vadállatot, visszaszorítani, öldökölni, de számtalan alkalommal egyszerűen ez nem megy. De nem adom fel! Nem dőlök hátra, nem teszem fel a lábaim az asztalra, s mondom nyugodtan: míg ebben a testben vagyok, úgysem érhetem el. Nem választom a még könnyebb megoldást sem: Isten így is elfogad, tökéletesnek lát, megbocsájt, akármit teszek is. Aki így gondolkozik, az becsapja magát, s nem is igazán érti a dolgok lényegét. Én harcolok. Én küzdök. A legnehezebb csatákat mindig magam ellen kell megvívnom. De jó tudni azt, hogy nem küzdök egyedül. Így pedig máris erősebbnek érzem magam. Így elérhetőbbnek tűnik a tökéletesség is.

Homoki Gyula

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

homgyulaHuszonöt és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.