Hit másodkézből

10510138_10203219884235679_1917586806_n

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent.  A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. (Jn20,24-25)

Szekönd-hend világban élünk. Használt autók, bútorok, ruhák, lábbelik – ha nincs elég pénzed az újra, vedd meg használtan, másodkézből. Ki van próbálva, működik. Másnak jó volt, neked miért ne lenne az?

Belepik életünket mások dolgai. Mások véleménye, mások használt tárgyai, gondolatai, mások érdekei, vágyai. A mi életünk így válik mások életévé. Jézus feltámadásának történetében azt is megláthatjuk, hogy a tanítvány nem élheti a mások életét. Mert a szekönd-hend hit nem működik.

Mária nem hitte el, hogy Jézus feltámadt, amíg nem köszönt rá a sírkertben.

Tamás nem hitte el, hogy Jézus feltámadt, amíg nem szembesült vele.

Péter nem hitte el, hogy Jézus szereti és megbocsát neki, míg háromszor meg nem kérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Pál nem hitte el, hogy Jézus feltámadt, amíg Damaszkusznál fejre nem állt vele a világ.

 Itt az olcsó használt hit, tessék, tessék! Láttuk az Urat! Láttuk, ahogy az életünk változik, kevesebbet járunk diszkóba, kevesebbet iszunk, kevesebbet káromkodunk, már nincsenek egyéjszakás „kalandjaink”.

Hallgatja ezeket a bizonyságtételeket az ember és azt mondja, jó-jó. Lehet, hogy ez neki bevált, de nekem tuti nem ez a megoldás.

10479574_10203219884275680_1958724769_n

A másodkézből kapott hittel pontosan ez a baj: sosem lehet a tied egészen. Hallgathatod a tudósításokat a megváltozott életekről, emberekről, akik kutyából szalonnák lettek, de ez felszínes, sekélyes semmitmondásnak tűnik. Persze hogy az. Mert nem a te sztorid. Nem te küzdöttél meg érte.

Tamásnak se jelent semmit, amit a többiek elmondanak neki. Láttuk az Urat, csak te nem voltál itt! Ja persze. Hiszem ha látom.

A hit továbbadására (mint azt a tapasztalat bizonyítja) nincsenek szavak. „Csak az kiabál, aki fél” – osztja az észt a Hiperkarma is. És valóban: aki csak beszél a hitről és nem áll minden szava mögött a megküzdött-türelemmel kimunkált személyes találkozás Jézussal, annak a bizonyságtétele csak az időt tölti egy előadás előtt, amíg késik az előadó, vallásos magamutogatás lesz belőle vagy a kétségeit kompenzálja a bizonyságtétellel. Elrongyolódott, elhasználódott, szakadozó hit.

A nyári táborok, különösen a KRISZ hetek közeledtével emlékezzünk vissza erre a történetre és tanuljuk meg Tamástól a becsületes kételkedés művészetét. Nem hisz semmit, amíg mások mondják, amíg mások előre megrágva akarják a szájába nyomni azt, hogy Jézus él. Inkább át akarja élni-érezni mindezt, hogy megmaradjon, hogy a saját életét élje és a saját találkozásából táplálja hitét. Neki nem kell mások levetett hite.

Az embereknek nem a bizonyságtételed kell. És nem attól lesz jó a bizonyságtételed, hogy kigyakoroltad, hogy sírsz, hogy megtértél a diszkótól, már többet nem pasizol-csajozol. Az embereknek az kell, hogy lássák: ez nemcsak parasztvakítás, te tényleg éled azt, amit beszélsz. Egyszerű? Banális? Még szép. Mégse megy. Nekem se.

Kedves Bizonyságtevő! Azt mondod, láttad az Urat? Zsírkirály. Pacsi. Nagyon jó. Most mutasd, hogy mások is láthassák!

Laskoti Zoltán

Facebook kommentek



Vélemények:

  1. Hűha-hűha… kemény szavak! 🙂 Lehet, h kötelező olvasmánnyá tenném nyílvános bizonyságtételek előtt. No és persze azon lelkipásztorok számára, akik bizonyságtételre kérnek fel egy-egy embert, olykor lelkiismereti nyomással hatva arra az illetőre, aki – ki tudja, milyen belső harcból kifolyólag – nem szívesen áll ki egy százvalahány létszámú tömeg elé…

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!