Most akkor sírjak vagy nevessek?

last_soldier-wallpaper-800x600

„Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy kezedbe vetted nagy hatalmadat, és uralkodsz.

Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.” (Jel 11,17-18)

A Jelenések könyve talán a „legkényesebben forgatott” része a Bibliának, és a legtöbb esetben a végletekbe esünk olvasásakor. Vagy szó szerint próbáljuk értelmezni, vagy túlkombináljuk a szimbólumokat, esetleg jelentéktelennek tartjuk és mivel úgysem értjük, nem is olvassuk. Véleményem szerint egyik sem helyes út. A Jelenések könyve igenis fontos mondanivalókat rejt magában. Valóban tele van szám- és színszimbólumokkal, sőt, ha úgy vesszük: az egész mintha egy nagy-nagy fantasy lenne. És pont ez az, ami sokszor eltereli a figyelmünket a könyv lényegi mondanivalójáról.

Mert miről is szól? Ha csak pár szóban szeretném megragadni a lényegét: Isten hatalmasságáról, haragjáról, ítéletéről, szeretetéről és legfőképpen az Ő mérhetetlen és felfoghatatlan nagy kegyelméről.

best_friends_forever-wallpaper-800x600

Sok szörnyűség jelenik meg a leírások között: félelem, rettegés, vér, tűz, halál és pusztulás. És mégis hálát adhatunk Istennek és Vele örülhetünk, ujjonghatunk, táncolhatunk s énekelhetünk, mert „elesett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett” (Jel 18,2). De mégis hogyan lehet örülni annak, hogy valami elpusztul? Valami, ami annyira hozzánk nőtt. Valami, amihez elkezdtünk kötődni. Sehogy. Azaz: még sehogy.

Pár éve nagyon megszeretettem a Midnight Oil: Beds are burning c. számát. Amikor először hallottam, teljesen kirázott a hideg. Amikor megnéztem a klipet, még inkább magával ragadott valami mélyről jövő félelem, valami, ami teljesen megborzongatott. Azután addig hallgattam, hogy beleszerettem.  Elég sokat szoktam utazni, és nem csak egy-két órát. Ilyenkor rendszerint zenét szoktam hallgatni, és alszom vagy figyelem a tájat. Egy alkalommal azonban úgy jártam, hogy ez a dal bent maradt ismétlésben, én bealudtam és arra ébredtem fel, hogy mennyire illik ez a szám a Jelenések könyvéhez – legalábbis számomra.

Teljesen olyan, mintha a világ végét festené le ez a zene. Mert valóban el fog jönni az idő, amikor meg kell állnunk a mi Urunk előtt, és azt kell mondanunk, ami valóban igaz, hiszen Neki hiába próbálnánk meg hazudni. El fog jönni az utolsó óra, amikor meg kell állnunk és el kell számolnunk, nem az anyagiakkal – amelyre annyira oda tudunk figyelni, hogy egy forint/hrivnya se hiányozzon a kasszából – hanem azokkal, akik ránk vannak bízva, és legfőképpen a saját életünkkel, amit ajándékba kaptunk. Földi életünk során azonban mi is csak jövevények, vándorok vagyunk, az életünk pedig olyan hamar elmúlik, mint egy árnyék. Nem mi vagyunk az „urak”, hanem csak Isten egyedül mindenek felett, Akinek ki kell, hogy fizessük a számlát, a tartozást, de mi nem tudjuk. Egyedül a mi Megváltónk volt képes erre. A megváltás pedig mindennek indult, csak sikertörténetnek nem. Jézus az Olajfák hegyén, a Getsemáne-kertben vért izzadva szenvedett, mert le kellett mondania valamiről: az életéről. Aztán a kereszten elszakadt az Atyától. Mindezt azért, hogy mi ne tapasztaljuk meg Isten elfordulását, a hermetikus emberi magányt.

Még sehogy se tudunk örülni, de a történetnek még nincs is vége. Jézusnak sem volt vége a kereszten, sem a sírban, mert Isten kihozta Őt onnan. Higgyük el, hogy a mi történetünk is Isten kezében van, és egyszer – akkor, amikor és ahogyan az nekünk szükséges – elvégzi velünk is a munkáját, ítéleten, veszteségen, gyászon, tévutakon és hűséges pillanatokon keresztül.

Addig azonban, mindezek közepette, vágyjuk azt a pillanatot, mikor kiálthatunk az angyallal: „Örülj neki, te menny, és örüljetek ti szentek, apostolok és próféták, mert Isten végrehajtotta rajta értetek az ítéletet.”(Jel 18,20)

Zilahi Réka

Facebook kommentek



Vélemények:

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

zilreka

Aki vagyok: gyermek, testvér, feleség, beosztott lelkipásztor és a blog kiadványokért felelős szerkesztője.

Ahol felnőttem: Magyarország – Csongrád és Kecskemét. Ahol felnőtté váltam: Debreceni Református Hittudományi Egyetem – itt ismerkedhettem meg a párommal és rajta keresztül ezzel a hihetetlenül remek csapattal is.

Legjellemzőbb ismertetőjegyem: a nevetésem. Ezen felül szeretek rajzolni, sétálni, olvasni, kávé mellett nagyokat beszélgetni, alkotni, focizni és zenélni. Leginkább pedig ezzel a csapattal szeretek együtt dolgozni. :)