Best of Reformáció 7. – Kálvin János

Kálvinról röviden írni rendkívül nehéz. Ugyanis azon személyek közé tartozik a történelemben, akire annyi sarat dobáltak az évszázadok alatt, hogy azt ötszáz szóban lemosni bizony lehetetlen vállalkozás. Nevezték őt Genf véres diktátorának, aki minden egyes apró kicsapongásért pénzbírságot, börtön- vagy halálbüntetést szabott ki; a legtöbben talán Szervét Mihály, szentháromság-tagadó tanító megégetésével hozzák összefüggésbe, vagy a predesztináció teológiai tanának megalapítójaként látják, aki az emberiség felét a mennybe, a másikat pedig a pokolba küldte téziseivel. Nos, Kálvin nem ez volt. Nagyon nem. Hadd mutassam be – tisztes reformátusként három pontban – azt a Kálvint, akit én csodálok:

olvasás folytatása

Ihletre várva

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy mindannyiunk életében akadnak dolgok, amelyeket szeretünk halogatni. Gyakran ezen dolgok szimpla kötelezettségek, amiket egyszerűen csak meg kell csinálnunk…

Azonban saját példámból kiindulva állítom, hogy hajlamosak vagyunk a dolgokat is halogatni. Jó dolgok alatt azokat értem, amelyeket egyébként szeretünk is csinálni, amelyekről meg vagyunk győződve, hogy azért kaptuk Istentől, hogy megtaláljuk a módját, hogyan szolgálhatnánk velük mások felé. De Isten tervei között szerepelhet az is, hogy olyasmit bíz ránk, amely nem feltétlenül logikus vagy egyértelműen szerethető a számunkra, esetleg szembemegy a legnagyobb félelmeinkkel.

olvasás folytatása

Krisztus nélküli keresztyénség

Bizony sok mindent lát és hall az ember, ha vándorlásra adja a fejét. Olyan emberek sodródnak útjába, olyan gondolatokkal találja magát szembe, amilyenekkel valószínűleg soha nem találkozott volna, ha nem lépi át szűk pátriája határait. Immáron negyedik hete kortyolgatom a kortárs amerikai teológia poharát, és a legnevesebb egyetemek professzorainak előadásait van szerencsém (?) hallgatni hitről, keresztyénségről, vallásról, politikáról. Azt hinné az ember, hogy bombabiztos a siker: felvértezett elmével és lélekkel térhetek haza. Hát nem egészen…

olvasás folytatása

Rejtegetett bűnök

Jó lenne, ha Isten mindannyiunkat alkoholizmusból szabadított volna meg. Ezt a mondatot a szószékről hallottam néhány hete, azóta pedig én is gyakran sóhajtok magamban azt gondolva: lehet, hogy tényleg jó lenne.

Ha hallottál már bizonyságtételt olyan embertől, aki valamilyen komoly függőségből vagy más kilátástalan élethelyzetből menekült Istenhez és talált nála szabadulást, akkor tudod, hogy az ilyen keresztyének szíve tele van hálával és mérhetetlen szeretettel Isten felé. Azért is tesznek ők olyan gyakran bizonyságot: mert nem akarják magukban tartani azt, hogy Istennel milyen hirtelen megváltozhat egy megváltoztathatatlannak tűnő élet is. Esetükben legtöbbször éles kontraszt van az Isten előtti, és a megtérés utáni élet között: az előbbi üres, fájdalmas, bűntudattól gyötört, utóbbi – bár gyakran továbbra is fájdalmas – de tele szeretettel, hálával, célokkal és örömmel.

olvasás folytatása

Beszélj!

Gondolatok a „Beszélj!” (Speak!) c. amerikai filmdráma (2004) nyomán

Laurie Halse Anderson: Speak! című regénye alapján készült az azonos című film 2004-ben, ahol a főszereplő az Alkonyatból jól ismert Kristen Stewart alakítja, bár itt még sokkal fiatalabb, mint amilyennek legtöbben ismeritek. A lassan 15 éves film ma is aktuális témát boncol: hogyan lehet túlélni a gimnazista éveket? Főképp annak a tininek, akinek a lelkében viharok dúlnak, vagy óriási űr tátong benne. Bármennyire is nem szeretünk róla beszélni, akkor is tény: a világon minden ötödik lányt/nőt ér szexuális erőszak, és minden harmadik nőt/lányt ér szexuális zaklatás. Abba végképp nem szeretünk belegondolni, hogy az ismerőseink kb. egyharmada már átélhetett ilyesmit – legalábbis a statisztikák szerint. A Beszélj! c. film különösen közel hozza a bántalmazott lány lelkiállapotát, és ezért bántalmazottnak, bántalmazónak, tanúknak és kívülállóknak (szülőknek, barátoknak, tanároknak) egyaránt ajánlom.

olvasás folytatása